Harangszó, 1942
1942-08-30 / 35. szám
378 HARANGSZÓ 1942 augusztus 30. Vitéz HORTHY ISTVÁN Magyarország kormányzóhelyelíese. Augusztus 20-án a déli órákban megszólalt a magyar rádió és szétröpítette a lesújtó gyászhírt: Vitéz nagybányai Horthy István Magyarország kormányzóhelyettese, repülő főhadnagy az orosz harctéren repülőgépén hősi halált halt. A megrendítő gyászhír könyörtelenül belemarkolt minden magyar szívbe és véres sebet tépett ott, amit e hősi halál mély értelmének és nagy magyar jelentésének a meglátása, a sorsunkat intéző Istenbe vetett hit tud csak begyógyítani. . A legnagyobb fájdalmat azok érzik, akik a hős halálában a legtöbbet vesztettek: a fiát sirató édesapa és édesanya, a férjét vesztett özvegy és a veszteséget most még meglátni nem is tudó kicsiny kis árva. Ebben a fájdalomban nagy családként körülöleli őket együttérzésével az egész nemzet. A lelke mélyen minden magyar érzi, hogy Horthy István halálában menynyi a siratnivalója. Magyar fajtánk legszebb hajtása volt. Abból a törzsből nőtt ki, amelyiknek oltalma és védelme alatt átmentettük életünket két évtized vér- zivataros éjszakáján a magyar holnap hajnalába. 1902-ben született Polában. 1922-ben gépészmérnöki _oklevelet szerzett. 1926-ban önként jelentkezett katonai szolgálatra, mint pilóta. Rövid ideig mint mérnök az Állami Gépgyárnál működött. Majd Amerikába ment tanulmányútra. 1930-ban a Mávag mérnöke lett. Ebben a minőségében fontos megbízatásokkal több külföldi utat tett. Emlékezetes a bom- bayi híres regiilése 1939-ben. 1940-ben az Államvasútak igazgatójává nevezték ki. Ebben az évben veszi feleségül Edelsheim-Gyulai Ilona grófnőt. Házasságukat Isten egy fiúgyermekkel ajándékozta meg. Az országgyűlés ez év februárjában kormányzóhelyettessé választotta s ezzel a nemzet vezétésére, jövendőjének építésére elhívta. Kéthó- nappal ezelőtt önként kiment a harctérre, hogy hazánkat hon- védeinkkel együtt védje s 25. repülése alkalmával érte a tragikus halál. Fiatal élete reménységébresztőn ívelt felfelé és sokatígérőn ragyogott előttünk. Jövendőnk hordozóját láttuk benne. Halálában a reménységeinket siratjuk. Ifjúságunknak ő volt az eszményképe, szíve szeretetével minden magyarban a testvért látta és kereste. A szorgalmas munkavégzésnek és hű kötelességtel jesitésnek volt az embere. Az életet a hívő ember szemével nézte és a szolgálat mértéke alatt élte. Halála így lett hősi áldozat a kötelességteljesítés mezején, a haza oltárán. Míg e sorokat írjuk, a halott hős holttestével honi föld felé robog a vonat. Amerre útja visz, mindenfelé könnypatakok siratják: ez a drága élet nincs többé! Hősi halálában megáldoztatott! Azonban mi a könnyek fátyolán túl a hit szemével Istenre nézünk és meglátjuk — s ez a látás ad a fájdalomban vigasztalást —, hogy az áldozathozatal örök törvénye: belőle fakad az élet. Nagy vezérünk hős fiának élete és hősi halála mindnyájunk előtt fénylő példa a magyar jövőért való örökértékű áldozathozatalra. L. I.
