Harangszó, 1942
1942-06-07 / 23. szám
HARANGSZÓ 183 1942 június 7. az orosz medve teljes megsemmisítése hozhatja meg számunkra a szabadulást. Nekünk nincs más ellenségünk csak a muszka s így természetesen barátunk és szövetségesünk mindenki, aki az orosz bálvány ledöntésére segítségünkre jön. Érdekelni fog téged, hogy a felszabadított kelet-karjalai területeken azonnal megindítottuk az egyházi munkát. Erre a célra evangélikus és görög-keleti lelkészek állanak rendelkezésünkre. Orosz-Karjala lakossága ugyanis ré- gente görög-keleti vallásé volt s az idősebb. nemzedék ma is ezt a hitet vallja. A fiatalok azonban teljesen Isten nélkül és egyházon kívül nőttek fel. A fiatalok körében azért evangélikus és görögkeleti lelkészek együtt végzik a térítő munkát. Az evangélikus papság ezeken kívül az oroszok által ide északra száműzött inkeri-beli finneket (Szentpétervár körüli finn nyelvű lakosság) is gondozza, hasonlóképpen az úgynevezett „amerikai finneket“ is, akik mintegy tíz évvel ezelőtt jöttek Amerikából Oroszországba, mert elhitték a „szovjet-paradicsomról“ terjesztett híreket. Megrázó dolog most hallgatni ezeknek a szerencsétleneknek a vallomásait, amint elmondják, hogy milyen keserű csalódás érte őket az ideköltözködéskor. Csak az, akinek alkalma van átlépni a régi szovjet határt s látni az életet itt a „munkás-paradicsomban“, csak az értheti meg, hogy micsoda veszedelem fenyegette Európát Oroszország felől. Csak adjon erőt a kegyelmes Isten ahhoz, hogy ezt a háborút úgy fejezhessük be, hogy az a bolseviz- mus teljes likvidálását jelentse nem csak Európában, hanem az egész világon is. Finn népünk egyébként nyugodtan viseli ennek a háborúnak reánk szakadt embertelen megpróbáltatásait. Ismeri a veszélyt, mely otthonait fenyegette s így tudja, miért harcol. A sokszorosan hatalmasabb ellenségtől mit sem fél. Erre nézve jellemző az a kis eset, ami éppen a mi századunknál történt. Katonáinknál divatba jött, hogy lefejtik az elesett szovjet katonák sapkarózsáit s azokat díszként magukra tűzik. Egy csoport bakánk éppen rádiót hallgatott a földalatti fedezékben, amikor a rádió bemondotta, hogy Anglia is hadat üzent Finnországnak. Pillanatig néma csend. Aztán egyszerre megszólal az egyik baka s azt kérdezi: „Ugyan milyen sapkarózsájuk van az angoloknak?“ A fiúkat az egész angol hadüzenetből csak ez érdekelte. Csak arra voltak kíváncsiak, hogy ha majd az angolok is megjelennek a fronton, akkor milyen új díszeket aggathatnak a zubbonyukra. Nos, igen. Lassan be is fejezem. Mellékelten küldök három fényképet, pa- róchiámról és „templomunkról“. Szeretettel köszöntlek Benneteket s mindazokat, akik még emlékeznek reám Kiskőrösön. Vapalahti Topi Uusikirkkoi papiak a háború előtt 1939-ben. fUgyanaz a papiak az oroszok kiverése után. (A romok között századosi egyenruhában áll a papiak egykori gazdája, e levél írója: Vapalahti Topi lelkész.) Héijas B.: Igenis, tekintetes Járásbíró Úr! igenis! (Beszéd közben felugrik a székről.) Járásbíró (folytatja): A tanúvallomások szerint ez a Ludas Zsófi belopódzik a baromfiudvarra, mialatt a népek a mezőn dolgoznak s egy házicérnára erősített kukoricaszemmel keríti kezébe a libákat. Otthon aztán levágja és a friss húst, meg a májat szállítja be ?. városba. Asszony legyen azután a talpán, aki a megkoppasztott libahúson felismeri, hogy az az ő libájából való. — Elmúlt héten azután fordulat állott be a nyomozásban. Két falusi nőszemély, Sipos örzsi és Héjjas Borbála ugyanis a szénapadláson megbújva, végignézték a libatolvaj munkáját. Hamarosan a helyszínre érkezett a csendőrjárőr s a házkutatás során megtalálta a bűnjeleket: egy darab házi- cérnán lógó kukoricaszemet és két libaszárnytollat, amelyeken a tulajdonos festék.iegye felismerhető. Fentiek alapján kérjük a vádlott Ludas Zsófi, a károsult Sipos örzsi és a tanú Héijas Boris megidézését.“ Eddig tart a vádirat. Most kérdezlek, Ludas Zsófi: Bűnösnek érzed-e magad a fenti tolvajlásban, igen-e vagy nem? L. Zsófi: Tekintetes Járásbíró Úr! Én olyan tiszta vagyok ebben a dologban, mint a leesett hó. Milyen átalkodott lélek kell ahoz, hogy egy ilyen ártatlan női személyt, mint amilyen én vagyok, ekkora hamis vádakkal illessenek! Hát ne tudjak elmenni innen, ha azt a libát megtalálják az ólamban! Járásbíró: Most igazat mondtál, Zsófi, mert valószínűleg nem fogsz elmenni innen! L. Zsófi: így görbüljek meg, ha én elloptam azt a libát (ujját meggörbíti). S. Ö. és H. B. (egyszerre): Ne tagadj, Zsófi, mindent láttunk. L. Zsófi (kétségbeesve): Tekintetes Járásbíró Úr! Ezeknek a tanúskodása egy fityinget sem ér, mert ezek régi ellenségeim s bosszúból akarnak befeketíteni! Szakadjon rám ez a járásbíróság, ha én a más libaóljának a reteszét még csak meg is fogtam. Járásbíró: Jól van, Zsófi. Átkozódni tudsz, azt látom, azért a járásbíróság nem fog ám leszakadni, de a te tagadásodnak ' mindjárt végét szakítjuk. írnok úr, hozza be a lefoglalt bűn- 1 jeleket! (Az írnok kimegy s egy házicérnára erősített kukoricaszemmel és két lúdtollal tér vissza, amelyeket az asztalra helyez.) írnok: Tekintetes Járásbíró Úr! Itt vannak a lefoglalt bűnjelek. Járásbíró (feláll s kezében lógatja házicérnán a kukoricaszemet): Ludas Zsófi! Ismered ezt az ördögi szerszámot? Ezt a te házadban találták a csendőrök. L. Zsófi (kezét tördelve): Jaj nekem! Jaj nekem! Járásbíró (a libatollat kezébe vébe): Ez a libatoll is a te házadból való s ímé rajta van a Sipos örzsi libájának a festékjegye. No nézd meg, örzsi, a te libád tolla volt-e ez? S', örzsi: Oiyan igaz, mint ahogy itt állok, ez az én libám tolla, tekintetes Járásbíró Uram! L. Zsófi (jajveszékelve): Végem van, jaj, végem van... megvallok. mindent megvallok ... én vagyok a tolvaj... de- hát, tetszik tudni, tizenhat tojásból nekem egy libám se kelt ki, ennek meg (Sipos örzsire mutat) sok libája van oszt... Járásbíró (az Írnokhoz): Foglalja írásba az ítéletet (diktálja: A Magyar Állam nevében! Ludas Zsófit egyrendbeli lopás vétségéért bűnösnek mondja ki a bíróság és 15 napi elzárásra és a kár megtérítésére ítéli. Kíván a vádlott fellebbezni, vagy belenvugszik az ítéletbe? L. Zsófi: Belenyugszom, tekintetes Járásbíró Úr, hogyne nyugodnék be, a felsőbb bíróság még majd hosszabb büntetést talál a nyakamba akasztani. Jaj, jaj nekem... jaj, jaj nekem ... Járásbíró: Most még valamit kérdezek tőled, Zsófi: Jártál te iskolába? L. Zsófi: Igenis jártam, jaj, jaj nekem! Járásbíró: Tanultad ott a 10 parancsolatot? L. Zsófi: Igenis tanultam, jaj, jaj nekem! Járásbíró: Látod, ha a 10 parancsolatot megtartottad volna, most nem kerülnél börtönbe. Menj és foglald el a számodra kijelölt börtönzárkát és vigyázz, hogy többet a bíróság elé ne kerülj! L. Zsófi: Jaj, jaj nekem! Jaj, jaj nekem! (Függöny.)
