Harangszó, 1941

1941-02-09 / 6. szám

1941. február 9 HARANGIIG 45. Szeressétek egymást, az egyházat, a ha­zát, amelyben éltek, a nemzetet, amely­nek közösségébe tartoztok. A harma­dik üzenet az, hogy munkálkodjatok. A konferencia további során Bonnyai Sándor titkár arról beszélt, hogy mit válaszol az ifjúság az Isten szavára? Majd báró Podmaniczky Pál egye­temi tanár szólt a Bibliának erről az üzenetéről: Béküljetek meg az Istennel! Az ember élete menekülés az Isten elől. Isten azonban utána megy. Megszólít­ja s szembeállítja a Krisztussal, a Meg­feszítettel. Itt elhallgat minden hazug magunkmentése. Krisztus által új te­remtéssé akar Isten tenni. Délután Kovács Péter KIÉ titkár a paraszt életformáról beszélt és utána Darvas József tartott előadást. Más­nap Lukács István lelkész Ifjúsági egye­sületeink Isten mérlegén címen tartott előadást. Bonnyai Sándor és Wágner Aurél titkárok szóltak még az ifjúság­hoz. A télitáborosok urvacsorázásával ért véget a konferencia. Nincs a földön nagyobb vígasztalás, mint amit Urad maga kínál és ad. Luther. Tanyán épült templom. Szegénylátogatásom alkalmával egyik tanyán 70 év körüli házaspárhoz vezetett utam. A férfi kosárkötéssei foglalkozik, felesége 4 éve nem lát. Nagyon meg­sajnáltam a két segítségre szoruló em­bert. Másnap kis kossárral karomon, el­indultam a sáros tanyai útra. Nagy volt az öröm, amikor megérkezve a szegé­nyes házhoz, kiraktam kosaram tartal­mát s azután kitakarítottam a szobát, ami egyben konyha is. Mikor ezzel is végeztem, elővettem a bibliámat és beszéltem Krisztusról, a mi Megváltónkról. Mikor búcsúzásra került a sor, a két ember könnyezve köszönte meg szolgálatomat s én elhatároztam, ha tudok, úgy többször is segítségükre leszek. Így történt, hogy arra lévén utam, ismét betértem hozzájuk, ök kértek, hogy megint beszéljek Jézusról, mert ők templomba nem tudnak menni. Tudtukra adtam, hogy el kell men­nem, de majd visszajövök egy kicsit ké­sőbb. Mikor visszamentem, a legnagyobb csodálkozásomra a munka félretéve, a szoba kiseperve, az asztal leterítve. Kér­deztem, miért ez a nagy változás, miért hagyták félbe a munkát? ök készek a felelettel, s mondják: Templom lesz, ked­ves nővér! Ekkor veszem észre, hogy még egy asszony van a szobában. Áhíta­tunkat befejezve, kértek, hogy vasárna­ponként tartsunk istentiszteletet. Kimentem és az első vasárnap 16 em­ber volt a tanyai templomban s mind­nyájan éreztük beteljesedni az igét: Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok én is!“‘ Így épült meg a tanyai emberek szí­vében a templom. Diakonissza nővér. Ylönen Reíno kiszabadult. Mikor Észtországot az oroszok meg­szállották, sokan gondoltak szorongással az Észtországban élő finneket gondozó s egészen az orosz határon lévő narvai gyülekezetben munkálkodó Ylönen Reino finn lelkészre, akit magyarországi tar­tózkodása alkalmával sokan megszeret­tek. Hosszú időn át nem lehetett róla hírt hallani, még diplomáciai úton sem. Végre január 6-án hazaérkezhetett Finn­országba. Félévet töltött a szovjet-bör­tönben Tallinban és Leningrádban. Haza- érkezte után ezt írja: „Sokszor éreztem, hogy barátaim értem imádkoztak és ez volt egy Istennek csodája. Az úgy volt, mint a 124. Zsoltárban van írva. Nagyon örültem a fogházban, mikor szeptember végén hallottam, hogy egy darab a gyö­nyörű Erdélyből Magyarországhoz ju­tott. Csodálatosak vannak Istennek út- ják.“ A KŐ! A kő nehéz, a kő kemény. A kő durva, a kő hideg. Lehet hasznos, értékes, drága, lehet brilliáns, gyémánt csiszolva, csilloghat, mint túlértékelt ékszer, csak kő marad az, kő ... hideg ... Kő lehet a botránkozásnak, megütközésnek szomorú köve, csak a nyomorult életemnek ne legyen hozza semmi köze! A kő nehéz, a kő kemény, Hogy élő legyen, ehhez nincs remény! Pedig van kő, amelyik élő, amelyik beszél szüntelen nekem! Ez a kő a szegelet köve, Maga Krisztus, az örök kegyelem! Nekem a kő ne legyen hideg. Ne legyen soha testemnek éke! Nekem a kő szent s élő legyen: Fundamentum! Kegyelem! Béke!... Szirti János. Apró történetek. Egy evangélista naplójából A bizonyságtevő Krisztus vérének megváltó erejéről beszélt valakinek, aki már évek óta nem járult az Ür asztalá­hoz. Hívó szavára azonban így felelt az illető: „Régi divat az Úrvacsora!" Mire az evangélista csendesen így felelt: „Régi divat pokolba menni s mégse hagyták még el az emberek." # A bizonyságtevő szavaira kissé türel­metlenül így felelt egy ember: „Minek beszélsz? Én hiszek Istenben és Krisz­tusban..." Mire ezt a választ kapta: „Jól van jól, én elhiszem... De vájjon Isten is elhiszi-e majd Neked az ítélet napján?" # Egy ember dühtől vörösödő arccal szidta a bizonyságtevőt: „Bolond vagy, hogy minden filléred a templomra adod! Nézd meg, mire vitted! Mid van Neked?" S a bizonyságtevő mosolyogva feleit: „Hitem van. Te, ha megnáthásodsz, már kétségbe vagy esve, hogy jaj, mi lesz veled, meg kell halnod. Én nem félek meghalni. Nekem van valamim, ami ne­ked nincs: minden félelemtől megszaba­dított lelkem." OLVASSUK A BIBLIÁT „Rövid az élet.“ Zsolt. 89:48. Február 9. — Tényleg rövid. Olyan, mint a virág (Jób 14:2), mint a fű (Zsolt. 9:5), mint a pára (Jakab 4:14). „Tenyérnyivé tetted napjaimat — Uram!“ (Zsolt. 39 :6.) Nem igaz, amit a bálokon sokan kiáltanak, hogy „sohse halunk meg!“ — Terveidből sohase felejtsd ki az Urat, mindig ezt kellene mondano­tok: „Ha az Ür akarja és élünk, ím ezt, vagy azt fogjuk cselekedni.“ — Az a tudat, hogy az élet rövid, nem jogosít fel arra, hogy „átmulassuk“ — mert „el­végezett dolog, hogy az emberek egy­szer meghalnak, azután pedig ítélet le­szen". (Zsid. 9 :27.) Február 10. — Csak egyszer élünk. Lukács 16 : 19—31. Mentségül mondják ezt könnyelmű emberek olyankor, ha bűneikre figyelmeztetik, ha józanságra és mértékletességre intik őket. Igaz, hogy csak egyszer élünk, de ez arra int­sen bennünket, hogy „vigyázók“ legyünk és hűségesen végezzük el az Űrtől reánk bízott feladatokat. A ‘szívtelen gazdag a pokol gyötrelmét megízlelve, ha onnan megszabadult volna — bizonnyal másod­szor Istennek tetsző életet élt volna, de nem lehet, mert „onnét hozzánk át nem jöhetnek“. Csak egyszer élünk. Február 11. — Mégis még jobban rövidítjük az életet. Róni. 6 : 23. Csodá­latos az az ellentét, ami az élettel kap­csolatban az ember szívében és életmód­jában van.-„Csak az a vég, csak azt tud­nám feledni“ — sóhajt az ember és hihe­tetlen erőfeszítéseket tesz, temérdek nénzt költ az élet meghosszabbítására. Ugyanakkor bűnös szenvedélyeivel, bű­nös életével sietteti úgy a maga, mint embertársai halálát. így válik öngyilkos­sá és gyilkossá. Február 12. — Csak a hitetleneknek rövid az élet. Zsid. 13:14. Azoknak, akik nem tudják, hogy „jövevények és zsellé­rek vagyunk a földön“, hogy örök ha­zánk a mennyben van s akik azt hiszik, hogy a halállal minden befeiezödik. A hívő ember tudja, hogy a földi élet csak előkészület és a szíve felett boldogan hallja az Ür Jézus szavát; „Én vagyok

Next

/
Oldalképek
Tartalom