Harangszó, 1941

1941-12-21 / 51. szám

1941. december 21. HARANGSZÓ 419 ’ Karácsony a kórházban. A karácsonyt hivatott festők úgy szokták ábrázolni, hogy Máriának ar­cán napsugaras boldogság ragyog, vállán szemet gyönyörködtető, finomszövésű királynői palást ékeskedik, körülötte pedig angyalok sokasága forgolódik. Az én lelkemben az emberiség történelmé­nek e legnagyobb eseménye úgy rög­ződött meg, hogy Mária az elhagyatott- ság fájó érzésével, a szegénység szánal­mas egyszerűségében, a fájdalmak em­ber feletti kínjai között hozza világra Isten küldöttjét, elsőszülött fiát. A legszegényebb anya is az emberi­esség jobb körülményei között esik át a szülés lelket testet gyötrő eseményein, mint ahogy a Jézus anyja átesett. Min­den emberi segítség nélkül. Még a szü­lés után sem tudott Mária megnyugodni. Mintha csak a gyermekére váró földi szenvedéseket látta volna. Hogyan jut­nak el Betlehemből Názáretbe? Mivé tudja felnevelni gyermekét? Ilyen kérdé­sek marcangolták lelkét... A karácsony örömét a szenvedés fáj­dalma kíséri, mint a fényt az árnyék. Ka­rácsonykor nagy buzgósággal igyek­szünk örömöt szerezni, szeretetet gyako­rolni. Az a legnagyobb örömünk, ha mié- ink mellettünk lehetnek. Pedig az élet de szét szokta dobálni az együvétartozókat. Karácsonykor a bűnbánat, a meg­bocsátás gyakorlása is könnyebben megy, mint más napokon. A szülőt könnyelműen sértegető gyermek belátja hibáját, odaborul édesanyja elé: csak mégegyszer ... Milyen jó az édesanyá­nak mondani: édes fiam, megbocsátok! A karácsony lehetőséget nyújt a haragvó testvérnek, hogy testvérét fel­keresse: nézd, nem akartalak megbán­tani, béküljünk ki... A karácsony alkalom a betegnek is a magábaszállásra. Fájdalmai pokoli ál­matlanságában végiggondolja életét; el­mereng a „nem szeretem“ napokon és azokon a cselekedetein, melyeket szíve­sen kitörülne emlékéből is. A karácsony a családi együttlét ün­nepe. Más ünnepeken, ha el is szólít másfelé kötelességeink teljesítése, vagy valamilyen betegség kórházba juttat és külön ünnepelnek a családtagok, nem fáj annyira, mint éppen karácsonykor. A kórházban eltöltött idő közül ka­rácsonykor kétszeresen szenvedünk. Egyrészt betegségünk miatt, másrészt, hogy nem lehetünk együtt szeretteinkkel. A családtagok nemcsak ajándékaikat, de szívük legmelegebb érzelmeit is ilyenkor cserélik ki. De hogyan cserélje ki a beteg, mikor szeretteitől sokszor mérföldek választják el? Mikor beteg­ségében fájdalmaira nem hoz változást sem a kelő, sem a nyugovó nap? Bár érzelmeit le is írhatná, levélben el is küldhetné, a levélben azonban még sem lehet minden gondolatot leírni és ki­fejezni. Karácsonykor a szerető szív te­lítve van érzéssel és gondolattal. Ezek­nek kifejezése alkalmával jólesik az ar­cot is látni, a szem tükrében is gyö­nyörködni, a hang melegségében is süt­kérezni, a kéz símogatásában erőt nyer­ni, a szív bátorításában lelkesedni. A karácsonyt kórházban szerető szívek nélkül, egyedül eltölteni nagyon fájó dolog. Megértjük, ha az érző szív a könnyek özönében keres kielégülést... Huszonöt évi lelkipásztori szolgálat ideje alatt sokszor álltam haldokló ágya mellett... Készülődve a hosszú útra, távozó testvéremnek sokszor voltam elő- imádkozója. Volt eset, hogy már csak magam imádkoztam. A búcsúzás szo­morú percei sokszor éreztették, néha napokon át, velem is hatásukat. A ka­rácsonyi búcsúzás hozzátartozók nélkül, kórházban, leírhatatlanul szomorú. A nagy útra készülődő, szenvedő testvér könyörgően nyújtja kezét és hívogatja életpárját, gyermekét, testvérét. Még mondani szeretne valamit. Hangok tör­nek fel kebeléből, de senki sem fogja fel, senki sem hallja meg, senki sem mondja el azoknak, akiknek az üzenetet küldte volna. Emberi szolgálatunk legnagyobbika, ha beteget tudunk megvigasztalni, ha könnyet tudunk letörölni. Karácsony ünnepén látogassuk kór­házi betegeinket s ne mi panaszkodjunk, de őket hallgassuk, tudva, ha ismétel­gethetik szerető szíveknek panaszaik el­mondását, ezzel is könnyítőnk rajtuk s vigasztaljuk: Isten kegyelme, az orvo­sok tudománya, az ápolók önfeláldozása, hozzátartozóinak imádsága szerez az ő számukra is még örömöket. Amikor karácsony estéjén minden­felé, Budapesten még az utcákon is ki­gyulladnak a szeretet gyertyái, nem marad fény nélkül a kórházi terem sem. Egy-egy nagy teremben sok beteget helyeznek el. Ott vagyunk mi is közöt­tük. Karácsonykor a helyénvaló, mégis szigorú orvosi intézkedések is engedé­kenyebbek. Karácsonyestéjén, ha rövid időre is, de mindenki bejuthat hozzá­tartozó betegéhez. És amikor kigyullad­nak a gyertyafények, mindenki gondol valakijére... És előbb csak az érzéke­nyebbek, a melegebb szivűek zokogása töri meg az áhítatos csendet, majd má­sok is fel-felsírnak s a zokogás általá­nossá lesz. Lassanként szívettépő han­gok, imádságfoszlányok, ígéretek, fo­gadalmak töredékei lesznek hallhatók­ká. Egyesek szeretteik nevét emlegetik, mások Isten jóságáért esedeznek, vagy a mindnyájunkért Megszületettre emlé­keznek. A beszélő ajkak, a könnyes sze­mek, a kinyújtott karok, a görbülő, hívogató ujjak mind-mind csak azt feje­zik ki: Jóságos Isten, segíts meggyó­gyulni, megjavulni, akaratod szerint élni, önmagunkban és a világban meg- békülni. Legyen betegeink karácsonyának igazi vigasztalója: Mennyből jövök most hozzátok, Jó hírt mondok, jer, halljátok, Boldog örömöt hirdetek, Méltán repes ma szivetek ... Szuchovszky Gyula. Krisztus azoknak született, akik féle­lemben és rettegésben vannak. Orszá-' gába is csak ezek tartoznak. Ezeknek kell prédikálnunk is, mint az angyal tette a megijedt pásztoroknak: „Inie hirdetek néktek nagy örömöt.“ Ez az öröm ugyan mindenkié, de csak a meg­rettent lelkűek és szomorodott szivűek alkalmasak rá. Hát nem csodálatos, hogy ez az öröm ott van legközelebb, ahol legnagyobb a belső nyugtalanság?! Luther. Karácsony a nyomortanyákoi:. Isten drága ajándéka fölötti öröm és hála váltotta ki azt a szép szoká í, hogy karácsonykor akik csak tehet: ;, megajándékozzák egymást. Lehajolnak a szegényhez és nyomorgóhoz s Így súg - rozzák ki a felülről nyert szeretet fény t és melegét. Az idők folyamán — sajm ­— sok helyen megtompult, sőt egészen el is fakult a felülről jövő fény ereje és egyedül az emberi maradt meg, amely pedig nagyon függ a mindenkori külső anyagi lehetőségtől. Így történhet meg, hogy hallunk „szegény“, szomorú“, „bol­dogtalan“, „nyomorúságos“ karácsonyi ünneplésről is. Pedig az alábbi néhány, a való életből vett esemény mutatja, hogy emberektől megajándékozottan is lehet öröm nélküli karácsonyt ünnepelni s viszont lehet — emberi szemmel nézve — nagyon nehéz helyzetben, a nyomorú­ság völgyében járva, boldog hálaadással magasztalni az Urat, Aki karácsonyt adott nékünk! * Lépjünk be egy szegény hajlékba: A családban hét gyermek van, a hetedik az ünnep előtt két nappal született. A beteg anya mellett az ágyban majdnem ruhátlanul a most születetten kívül má­sik két kicsi: az egyik alig 15 hónapos, a másik két és fél éves. A többiek mint az orgonasip következnek — a legna­gyobb 13 éves. Készíti az ünnep-esti va­csorát: gulyás lesz. A szomszédok jóvol­tából tiszta a szoba, elkészült az ünnepi kalács is. A különféle jótékony egyesü­leteken keresztül a mi Istenünk gondos­kodó szeretetéből lesz az ünnepen diós-, mákos kalács, a szobát be tudják majd melegíteni. Az apróságok számára lesz kicsi karácsonyfa is. Az ünnep előtti na­pokban csupa gond-, aggodalom volt a család élete — most sok minden e földi szükségből megoldódott. Azt gondolhat­nánk, karácsonyi örömtől, hálától csil­lognak a szemek — ennek éppen ellen­kezőjével találkozunk: zúgolódás, annak felsorolása, ami nincs... A legnagyobb, az igazi karácsonyi ajándék, Jézus föld- rejövetele fölötti öröm hiányzik a szí­vekből. * Kopogtassunk egy másik ajtón: Hat gyermek, egyik kicsi, másik pici, az anya ujságkihordással segít a családfőnek a kenyérkereset nehéz gondját valamiké- pen megosztani. Bizony itt is hiányos a ruha, cipő sem került a télre mindegyik gyermek számára. Ünnepi ebéd, vacsora csak szűkösen lesz. — A karácsonyfát egy fenyőág pótolja, rajta néhány gyer­tya, a szaloncukor a gyerekek iskolai ajándékcsomagjából került rá. Mégis panasznak, zúgolódásnak nyoma sincs, de hogy is lenne, mikor a Megváltó ma született! Ünnepi örömnek elég, hogy az egész család együtt mehet majd temp­lomba s az ünnep estén együtt énekel­hetnek, dicsérhetik az Urat, Aki így megajándékozta őket is a legnagyobbal: Egyszülöttjével! * Másik ajtó következik: Nem kis nyo­morúság fogad. Egyedül élő, ágyban fekvő öreg asszonyt találunk. A könyö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom