Harangszó, 1941
1941-12-21 / 51. szám
1941. december 21. HARANGSZÓ 419 ’ Karácsony a kórházban. A karácsonyt hivatott festők úgy szokták ábrázolni, hogy Máriának arcán napsugaras boldogság ragyog, vállán szemet gyönyörködtető, finomszövésű királynői palást ékeskedik, körülötte pedig angyalok sokasága forgolódik. Az én lelkemben az emberiség történelmének e legnagyobb eseménye úgy rögződött meg, hogy Mária az elhagyatott- ság fájó érzésével, a szegénység szánalmas egyszerűségében, a fájdalmak ember feletti kínjai között hozza világra Isten küldöttjét, elsőszülött fiát. A legszegényebb anya is az emberiesség jobb körülményei között esik át a szülés lelket testet gyötrő eseményein, mint ahogy a Jézus anyja átesett. Minden emberi segítség nélkül. Még a szülés után sem tudott Mária megnyugodni. Mintha csak a gyermekére váró földi szenvedéseket látta volna. Hogyan jutnak el Betlehemből Názáretbe? Mivé tudja felnevelni gyermekét? Ilyen kérdések marcangolták lelkét... A karácsony örömét a szenvedés fájdalma kíséri, mint a fényt az árnyék. Karácsonykor nagy buzgósággal igyekszünk örömöt szerezni, szeretetet gyakorolni. Az a legnagyobb örömünk, ha mié- ink mellettünk lehetnek. Pedig az élet de szét szokta dobálni az együvétartozókat. Karácsonykor a bűnbánat, a megbocsátás gyakorlása is könnyebben megy, mint más napokon. A szülőt könnyelműen sértegető gyermek belátja hibáját, odaborul édesanyja elé: csak mégegyszer ... Milyen jó az édesanyának mondani: édes fiam, megbocsátok! A karácsony lehetőséget nyújt a haragvó testvérnek, hogy testvérét felkeresse: nézd, nem akartalak megbántani, béküljünk ki... A karácsony alkalom a betegnek is a magábaszállásra. Fájdalmai pokoli álmatlanságában végiggondolja életét; elmereng a „nem szeretem“ napokon és azokon a cselekedetein, melyeket szívesen kitörülne emlékéből is. A karácsony a családi együttlét ünnepe. Más ünnepeken, ha el is szólít másfelé kötelességeink teljesítése, vagy valamilyen betegség kórházba juttat és külön ünnepelnek a családtagok, nem fáj annyira, mint éppen karácsonykor. A kórházban eltöltött idő közül karácsonykor kétszeresen szenvedünk. Egyrészt betegségünk miatt, másrészt, hogy nem lehetünk együtt szeretteinkkel. A családtagok nemcsak ajándékaikat, de szívük legmelegebb érzelmeit is ilyenkor cserélik ki. De hogyan cserélje ki a beteg, mikor szeretteitől sokszor mérföldek választják el? Mikor betegségében fájdalmaira nem hoz változást sem a kelő, sem a nyugovó nap? Bár érzelmeit le is írhatná, levélben el is küldhetné, a levélben azonban még sem lehet minden gondolatot leírni és kifejezni. Karácsonykor a szerető szív telítve van érzéssel és gondolattal. Ezeknek kifejezése alkalmával jólesik az arcot is látni, a szem tükrében is gyönyörködni, a hang melegségében is sütkérezni, a kéz símogatásában erőt nyerni, a szív bátorításában lelkesedni. A karácsonyt kórházban szerető szívek nélkül, egyedül eltölteni nagyon fájó dolog. Megértjük, ha az érző szív a könnyek özönében keres kielégülést... Huszonöt évi lelkipásztori szolgálat ideje alatt sokszor álltam haldokló ágya mellett... Készülődve a hosszú útra, távozó testvéremnek sokszor voltam elő- imádkozója. Volt eset, hogy már csak magam imádkoztam. A búcsúzás szomorú percei sokszor éreztették, néha napokon át, velem is hatásukat. A karácsonyi búcsúzás hozzátartozók nélkül, kórházban, leírhatatlanul szomorú. A nagy útra készülődő, szenvedő testvér könyörgően nyújtja kezét és hívogatja életpárját, gyermekét, testvérét. Még mondani szeretne valamit. Hangok törnek fel kebeléből, de senki sem fogja fel, senki sem hallja meg, senki sem mondja el azoknak, akiknek az üzenetet küldte volna. Emberi szolgálatunk legnagyobbika, ha beteget tudunk megvigasztalni, ha könnyet tudunk letörölni. Karácsony ünnepén látogassuk kórházi betegeinket s ne mi panaszkodjunk, de őket hallgassuk, tudva, ha ismételgethetik szerető szíveknek panaszaik elmondását, ezzel is könnyítőnk rajtuk s vigasztaljuk: Isten kegyelme, az orvosok tudománya, az ápolók önfeláldozása, hozzátartozóinak imádsága szerez az ő számukra is még örömöket. Amikor karácsony estéjén mindenfelé, Budapesten még az utcákon is kigyulladnak a szeretet gyertyái, nem marad fény nélkül a kórházi terem sem. Egy-egy nagy teremben sok beteget helyeznek el. Ott vagyunk mi is közöttük. Karácsonykor a helyénvaló, mégis szigorú orvosi intézkedések is engedékenyebbek. Karácsonyestéjén, ha rövid időre is, de mindenki bejuthat hozzátartozó betegéhez. És amikor kigyulladnak a gyertyafények, mindenki gondol valakijére... És előbb csak az érzékenyebbek, a melegebb szivűek zokogása töri meg az áhítatos csendet, majd mások is fel-felsírnak s a zokogás általánossá lesz. Lassanként szívettépő hangok, imádságfoszlányok, ígéretek, fogadalmak töredékei lesznek hallhatókká. Egyesek szeretteik nevét emlegetik, mások Isten jóságáért esedeznek, vagy a mindnyájunkért Megszületettre emlékeznek. A beszélő ajkak, a könnyes szemek, a kinyújtott karok, a görbülő, hívogató ujjak mind-mind csak azt fejezik ki: Jóságos Isten, segíts meggyógyulni, megjavulni, akaratod szerint élni, önmagunkban és a világban meg- békülni. Legyen betegeink karácsonyának igazi vigasztalója: Mennyből jövök most hozzátok, Jó hírt mondok, jer, halljátok, Boldog örömöt hirdetek, Méltán repes ma szivetek ... Szuchovszky Gyula. Krisztus azoknak született, akik félelemben és rettegésben vannak. Orszá-' gába is csak ezek tartoznak. Ezeknek kell prédikálnunk is, mint az angyal tette a megijedt pásztoroknak: „Inie hirdetek néktek nagy örömöt.“ Ez az öröm ugyan mindenkié, de csak a megrettent lelkűek és szomorodott szivűek alkalmasak rá. Hát nem csodálatos, hogy ez az öröm ott van legközelebb, ahol legnagyobb a belső nyugtalanság?! Luther. Karácsony a nyomortanyákoi:. Isten drága ajándéka fölötti öröm és hála váltotta ki azt a szép szoká í, hogy karácsonykor akik csak tehet: ;, megajándékozzák egymást. Lehajolnak a szegényhez és nyomorgóhoz s Így súg - rozzák ki a felülről nyert szeretet fény t és melegét. Az idők folyamán — sajm — sok helyen megtompult, sőt egészen el is fakult a felülről jövő fény ereje és egyedül az emberi maradt meg, amely pedig nagyon függ a mindenkori külső anyagi lehetőségtől. Így történhet meg, hogy hallunk „szegény“, szomorú“, „boldogtalan“, „nyomorúságos“ karácsonyi ünneplésről is. Pedig az alábbi néhány, a való életből vett esemény mutatja, hogy emberektől megajándékozottan is lehet öröm nélküli karácsonyt ünnepelni s viszont lehet — emberi szemmel nézve — nagyon nehéz helyzetben, a nyomorúság völgyében járva, boldog hálaadással magasztalni az Urat, Aki karácsonyt adott nékünk! * Lépjünk be egy szegény hajlékba: A családban hét gyermek van, a hetedik az ünnep előtt két nappal született. A beteg anya mellett az ágyban majdnem ruhátlanul a most születetten kívül másik két kicsi: az egyik alig 15 hónapos, a másik két és fél éves. A többiek mint az orgonasip következnek — a legnagyobb 13 éves. Készíti az ünnep-esti vacsorát: gulyás lesz. A szomszédok jóvoltából tiszta a szoba, elkészült az ünnepi kalács is. A különféle jótékony egyesületeken keresztül a mi Istenünk gondoskodó szeretetéből lesz az ünnepen diós-, mákos kalács, a szobát be tudják majd melegíteni. Az apróságok számára lesz kicsi karácsonyfa is. Az ünnep előtti napokban csupa gond-, aggodalom volt a család élete — most sok minden e földi szükségből megoldódott. Azt gondolhatnánk, karácsonyi örömtől, hálától csillognak a szemek — ennek éppen ellenkezőjével találkozunk: zúgolódás, annak felsorolása, ami nincs... A legnagyobb, az igazi karácsonyi ajándék, Jézus föld- rejövetele fölötti öröm hiányzik a szívekből. * Kopogtassunk egy másik ajtón: Hat gyermek, egyik kicsi, másik pici, az anya ujságkihordással segít a családfőnek a kenyérkereset nehéz gondját valamiké- pen megosztani. Bizony itt is hiányos a ruha, cipő sem került a télre mindegyik gyermek számára. Ünnepi ebéd, vacsora csak szűkösen lesz. — A karácsonyfát egy fenyőág pótolja, rajta néhány gyertya, a szaloncukor a gyerekek iskolai ajándékcsomagjából került rá. Mégis panasznak, zúgolódásnak nyoma sincs, de hogy is lenne, mikor a Megváltó ma született! Ünnepi örömnek elég, hogy az egész család együtt mehet majd templomba s az ünnep estén együtt énekelhetnek, dicsérhetik az Urat, Aki így megajándékozta őket is a legnagyobbal: Egyszülöttjével! * Másik ajtó következik: Nem kis nyomorúság fogad. Egyedül élő, ágyban fekvő öreg asszonyt találunk. A könyö-
