Harangszó, 1941
1941-11-09 / 45. szám
1941. november 9. HARANGSZÓ 369. időt tőle. Ma már mindenki látja, milyen áldásos dolog volt s a hadseregnek milyen erős támasza lett. Hogy a Kárpátokban alig hathetes kiképzést nyert fiatal katonák olyan hősiesen harcoltak s annyira talpig katonák voltak, hogy hon- védeink ma is a világ elismert katonái, ezt jórészt a leventeintézménynek köszönhetjük. Életre- hivói a magyar jövendőt és annak birtokba vételét készítették vele elő. A 20 éves évfordulón ünnepet rendezett a főváros katonai parancsnoksága, melyen Kormányzónk is megjelent s ezzel az intézmény iránti legfelsőbb elismerésének és megbecsülésének adott kifejezést. Kövessük Kormányzónk példáját. Becsüljük, szeressük a leventeintézményt. Jubileuma alkalmából áldást kérünk rá s azt kívánjuk, hogy munkája által fiaink testben és lélekben erős, istenfélő, hazát szerető, derék magyarokká nevelődjenek! Lapunk iránti szeretetedet mutasd meg azzal, hogy megrendeled, olvasod, terjeszted. — Édesapám, én játszok! A vén Lőcsös elsáppad haragjában. Látja, hogy a karikás lutris az ott. Azért szörnyű haraggal mordul rá a fiára: — Elment az eszed? — és otthagyja. Lőcsös Pesta tovább szemlélődik. Két karika hömbörög a kabáton. Az egyik a nyerő, a másik a vesztő. Pestának piros körök kápráznak el a szeme előtt. Egy pár kis cipellőt lát. Az orra fényes, lakkos. Ha nyer húsz pengőt, meglesz a cipő a kis lánynak. Karikák táncolnak a szeme előtt. Húsz pengőből? Meglesz a pár cipő a feleségének is. Hej, hogy megörül annak Ládi Poszter! Még tán egy kötőre is marad édesanyámnak! A karikás úri ember körülnéz. Egyenesen rászól Lőcsösre: — Még maga nem tett, fiatal gazd- uram! Ne kímélje azt a tízpengőt. Húsz lesz abból magának! Lőcsös Pesta kigombolkózik. Cipő a kisebbik Esztinek, cipő a nagyobbik Esztinek. Üsző, fehér üszői... Verejtékezik, de kivesz a belső zsebéből egy tízpengőst. Csak éppen megvillan a pénz a sorsoló úr kezében, villan a karika is. Nem nyert. Fordul egyet a sor. Más valaki tett, nyert. Lőcsös Pesta kivette a második tízpengőst is. Az is elment a másik után. Egyszer jön az öreg Lőcsös lélekszakadva. Nagy Laci szaladt utána, aki a temetőnél lakik. — Gyöjjék kend, Pesta bátyám, mert Pesta menten elveszti a százharminc pengőt. A finnek missziói felelősége. írtunk már arról, hogy a finnek Bibliákat dobáltak le repülőgépről az ellenséges orosz csapatokra. A missziói felelősség indította őket erre. Csodálkozva, s szégyenkezve halljuk most, hogy ennek az ezer gonddal s bajjal küzdő drága finn testvérnépnek arra is volt gondja, hogy a Szentírás orosz nyelven eljusson ide a Kárpátokba. Van vagy száz, Finnországból került orosznyelvű Biblia az egész Kárpátokban. Hogy ideküldték, megint a missziói felelősség indította őket erre. Finnországnak kellett helyettünk orosznyelvű Bibliát küldeni a magyar Kárpátokba! Bármennyire örülünk ennek a testvérszeretetnek, mégis szégyenkezve hajtjuk le fejünket: így elfelejtkezünk mi magyar protestánsok a magunk feladatairól?! Nem nekünk kellett volna ezt megtenni?! Jön az öreg Lőcsös. Pesta ott áll, mint egy keresztfa két felemelt karral. Egyik kezében kilencven pengő. A másik kezében tíz pengő. Reszket a keze. Még a füle is fehér. Ahogy az apját meglátja, fellélegzik: — Megvan a pénzem! — Azt hitte, most fog nyerni. A vén Lőcsös káromkodik, mérges- kedik, majd hogy fel nem öklel mindenkit a fia körül. Ijedtség, riadalom, zűr-zavar. Most nyert volna tíz pengőt. Már akkor csak tíz pengő lett volna a lecke díja. 3. Az öreg Lőcsös rettentő harcot vív magában. Gondolja, megüti a fiút. Pedig a fiú fejjel magasabb az apjánál. De ha megüti, jönnek a csendőrök, elkísérik. Hajh, mi lesz most? Markába kapja a kalapját, tépi a haját. Ha a fiú ökölre megy a karikással, még a többi pénzt is kicsavarják a markából, ami megmaradt. Akkor jön a főszolgabíró. Ráreccsent a csoportozókra: — Mit csinálnak itt? Nem szabad itt játszani. De a lutris úr azt mondja: neki igazolványa van. ö az után ipart fizet. A főszolgabíró elhajtat. — Tekintetes karikás úr, tessék visz- szaadni a fiam pénzét, — rimánkodik az öreg Lőcsös. De hol van már akkor a karikás úr? Tűvé tesznek érte mindent. Hasztalan. Eltűnt a sokadalomban. Mitevők legyenek? Eltűnt már a fehér üsző is. Másnak is szemet szúrt az. Elvitték. Püspöki egyházlátogatás Somogybán. D. Kapi Béla püspök október 25. 26. napján látogatta meg a visszatért légrádi gyülekezetét és a surdi gyülekezetei, ahol az égyházlátogatás a múlt évben a lelkészi állás üresedése miatt nem volt megtartható. 25.-én délután érkezett Horváth Lajos esperes, dr. Ittzés Zsigmond ehm. felügyelő, László Miklós püspöki titkár, Horváth Olivér nagykanizsai lelkész és Fuchs Pál iharosberényi lelkész, ehm, főjegyző kíséretében. Már az állomáson fogadták és köszöntötték, a községben a diadalkapu alatt az elöljáróság, a templom előtt pedig a lelkész köszöntötte gyülekezete élén. Meglátogatta a püspök a jugoszláv uralom alatt államosított volt evangélikus iskolát, majd istentisztelet, utána közgyűlés és vallásos estély volt, melyen Kapi püspök tartott előadást. Megható volt látni a légrádi gyülekezet híveinek örömét, amikor főpásztoruk a 23 évi megszállás után meglátogatta őket. Délután Surdon folytatódott az egyházlátogatási munka. Ott is nagyon melegen köszöntötte az elöljáróság, a templom előtt pedig hívei élén a lelkész, majd a nőegylet elnöknője, a Leányegylet és az Ifjúsági Egyesület egy-egy tagja. Az istentiszteleten, közgyűlésen és a vallásos estélyen, melyen szintén Kapi püspök tartott előBandukol a két Lőcsös a cipős sátrak felé. Megvesznek egy pár cipőt a kis Esztinek. Vesznek az anyjának is. Egy kis lacipecsenye is kerül. Még egy liter bor is. A tehénnek már úgy is vége. Mennek a szekérhez. — Vigyáztál, Lajikám? Bár mink is vigyáztunk volna! Azzal elindulnak lógós fejjel a soka- dalomból. 4. Mire hazaérnek, már régen megjött a hírük. — Jaj, jaj, Pesta, mi lett veled? — sivalkodik az anyja. — Jaj, Pesta, hol az üszőnk? — rí Ládi Eszti is. Az öreg Lőcsös összeráncolja a szemöldökét, nagyot bődül: — Elhallgassatok. Szót se szóljatok! Államcsíny volt! A két asszony megnémul. Ijedt tisztelettel néz fel a fiatal Lőcsösre, aki ilyen nagy esetnek lett a hőse a gesz- telyi vásáron. — Hoztál cipőt, nagyapám? — csicsergi a kis Lőcsös Eszti, aki még alig araszos rozmaringszál. — Hozott apád, kislányom, — enyhül meg az öreg Lőcsös és felkapja áz ölébe. A cipő jó. A fiatal Lőcsös szíve is kezd kiengedni. Csak az istállóban perdül ki a köny- nye, ahol a kis jászolnál üresen maradt az üsző helye. És felcsattan a hangja: — Gidrány ne! Sürgöny, fárólj ne! hogy az íz egye meg a rangos fajtádat! Te is mindig államcsínyen töröd azt a bikfic fejedet!
