Harangszó, 1941
1941-10-26 / 43. szám
1941. október 26. HXRXNGI10 351. As evangéliumi egység megbontására mutat D. Raffay Sándor püspök, midőn püspöki jelentésében megemlíti, hogy a Délvidék hazatérésekor a 32 gyülekezetből álló s mintegy 70.000 lelket számláló bácsi egyházmegye egy része szakítani kívánt az apák leikével és hagyományaival s mindjárt a visszacsatolás óráiban felmondta a régi testvéri közösséget. Püspöki tisztemből folyó kötelességemnek tartottam, hogy őket e végzetes lépésről lebeszéljem. Szomorúan állapítom meg, hogy rideg elutasításban részesültem. A bácsi egyházmegyében beálló szakadás — mondja a püspök — magában véve is igen szomorú jelenség, de legszomorúbb az egész dologban az, ami hazánk évezredes életében még sohasem történt, hogy felütötte fejét egyházunkban s talán hazánkban is a német nemzetiségi kérdés. Mivel ez a kérdés teljesen politikai természetű, annak sem bírálatába, sem taglalásába nem bocsátkozom. Csak végtelen szomorúságomnak és aggodalmamnak adok kifejezést, hogy vannak, akik felejtik az Üdvözítő ama tanítását, hogy az evangélium közösségnek teremtője és köteléke s amennyiben elválasztó, csak a bűn és a hit emberei közé emelhet választófalat, de nem az azonos hit különböző nyelven beszélő és különböző — Mi indított úgy fel, én jó magyarom? — A Luther beszéde, vagy az Ür Szentlelke. Utoljára énekeltem ma atyám ablaka alatt. Búcsúzni jöttem ide. Hajnalban indulok Erdélyországba! — Miért sietsz, gyermekem? Maradj még, legalább egy szemeszterre. A fiatalember küzd, vergődik, hogy le tudja fojtani a felindulását. Hangja, mint a hárfa mély húrja, mikor megszólal: — Atyám, Isten látja a lelkemet, jobban szeretem Wittenberget, mint Nagyszebeni, ahol születtem. Tudom, hogy nem lesz soha egy perce az életemnek, amelyben felejteni tudnám a te városodat. De nekem mennem kell ma. A te beszéded alatt szólalt meg bennem az égi üzenet: Eredj, mentsd meg Erdélyt! A ti földetek valóban Wittenberg már atyám, Weiszberg, fehérhegy, ahol Isten mennyországának békéje vette meg az emberek lelkét. Nálunk odahaza könnyben és gyászban és vérben minden. Nektek van Bibliátok, van éneketek, van mindenetek. Nekünk nincs semmink, csak egy nagy temetőnk, ahol ezt írták a nemzet fejfájára: Mohács. És várjuk, hogy hozza valaki a feltámadást. Áldj meg, Uram, hajnalban indulok... néphez tartozó táborai között. Az evangélium követőinek sohasem volna szabad elfelejteni Pál apostol azon megállapítását, hogy nincsen többé sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabados, hanem mind egyek vagyunk a Jézus Krisztusban. Aki ezt az evangéliumi egységet bármi okból megbontja, abban már nem a Krisztus lelke él, hanem idegen isteneknek hódol. Magyarhoni evangélikus egyházunk évszázadok óta testvéri közösségbe forrasztotta ez ország különböző nyelvű és fajú lakosait és egyforma szeretettel elégítette ki mindegyiknek sajátos és jogos igényeit. Erről a tisztes történelmi alapról letérni ezután sem fog, hanem Krisztus evangéliumában gyökerező hivatását mindenkor igaz hűséggel és őszinte testvéri szeretettel fogja betölteni. A jugoszláv megszállás alatt a régi bácsi egyházmegye ké* részre szakadt. Az egyikben a németek, a másikban a szlovákok helyezkedtek el. A magyar gyülekezetek a német egyházmegyéhez csatlakoztak. A régi bányai egyházkerület keretei közé teljes egészében visz- szatért a volt jugoszláviai szlovák egyházmegye. Ez tizenegy egyház- községből áll. Az egyházközségek a következők: Bácsújfalu 1800 lélekkel, Bajsa 1250, Dunagálos 3300, Kisács 4400, Kölpény 2050, Liliomos 1300, Palánka 650, Pet- rőc 7000, Pincéd 3900, Szilbács S Luther keze ott remeg a fiú kezén: — Eredj hát el, én Atyámnak áldott embere! Vidd a világosságot messze napkeletre. Te légy a fény a fekete éjszakában. Te légy az ige a pusztában. Te légy a nyitott könyv az angyal kezében. Legyen a szózatod mint a táborba hívó ezüst kürtök hajnali zengése. Legyen éneked halottak elsiratója, új korszak élesztője. Legyen az írásod égi fényesség, mely a Krisztus győzelmi jelét írja fel a siralmas magyarok egére. Kelj fel és menj, a te Istened vezetni fog tégedet. Csodálatos fényességben ragyogott a szoba, amint Heltai Gáspár térdepléséből felemelkedett. Homlokán a bethlehemi csillag fénye ragyogott. Luther keblére ölelte, megcsókolta. Melanchton egy kis bőrzacskót vett ki a kebléből s alig bírt hangot találni meg- indultságában: — Gáspárom, gyermekem! Fogadd el tőlem ezt a pénzt szívesen. Minden, ami a szegény wittenbergi tanítómestertől telik. Itt melengetem hónapok óta: mit kezdjek vele? Ma este megmutatta az Ür, mitévő legyek. Neked adom. Vásárolj rajta egy könyvnyomtató gépet. Az Isten kicsavarta néped kezéből a fegyvert. Te szerezz valamit, ami hatalmasabb a török császár ágyúinál. 1300 és Újvidék 950 lélekkel. Az összes lélekszám mintegy 27.000. A szlovák egyházmegyén kívül visszatért kerületünkbe három magyar és részben német hívekből álló egyházközség is: Szabadka, Óbecse és Zombor. Ezek a német esperes- ségbe tartoztak. Visszatér az Újvidék városában élő s ezidő szerint körülbelül 500 lelket számláló magyar evangélikusság is, mert természetesnek tartja, hogy csak az ősi keretek között helyezked- hetik el. Gyülekezeti könyvtárakat! Evangélikus népünk szívesen olvas és műveli magát. Csak jó könyveket kell a kezébe adni. Népünknek jó könyvekkel való ellátásáról szól D. Kovács Sándor püspök, midőn püspöki jelentésében többek közt ezeket mondja: „Az evangélikus közszellem ápolására, népünk műveltségének emelésére fontos eszköz a gyülekezeti könyvtárak alapítása. Amint joggal ellenőrizzük azt, mit tanúinak gyermekeink az iskolában, ellenőriznünk kell azt is, mit olvasnak a felnőtt egyháztagok. Ez sokkal nehezebb feladat, mivel a felnőttek önállósága gyakran gátolja az egyház irányító munkáját, legfő- kép kívülről eredő kinyomozhatatlan módon működő erők hatása. Heltai Gáspár némán, forrón szorította meg jóltevője kezét. Néhány pillanatig hallgatásban álltak ott s végre leküzdhetetlen erővel tör fel Heltaiból az ének árja: Krisztus, ki vagy nap és világ, Minket sötétségben ne hagyj... Mikor elhalt ajkán a zengés, Lutherné édes erőszakkal ülteti őket asztalhoz. Komoly beszédben, édes enyelgésben telik el az este. Éjfél van, mire a vendéglátó asztaltól felkelnek. Heltai Gáspárt Melanchton veszi magához: — Jöjj még fel hozzám, Gáspárom. Az emeletes hajlék ablaka lenevet egy percre az éjszakába. Fényesen megcsillannak a huiló pelyhek és végnélkül való eséssel ömlik a fehérség Wittenbergre, a fehér hegyek és tüzes álmok városára. * Esett a hó halkan, békésen másnap szürkületkor is, mikor szemében könnyel és mégis valami olthatatlan fényességgel elindult Wittenbergből egy diák, Heltai Gáspár, hogy messze-messze, túl a Lajtán és túl a Királyhágón csillaga legyen a magyar éjszakának.
