Harangszó, 1941
1941-10-19 / 42. szám
344 HÁRANGSZŐ 1941. október 19. nünk: hova vezet később ez a féktelen szabadosság?! Sürgős állami és társadalmi intézkedésekre van szükség, hogy az erkölcsi elzüllés fenyegető járványát megállítsuk. Éppen a mai időkben, amikor oly sok megszívlelendő tanácsot hallunk arról, miképpen óvjuk a magyar jövő reménységeit, joggal várhatná el mindenki, hogy necsak írjunk és beszéljünk erről a valóban sorsdöntő kérdésről, hanem tegyünk is komoly lépéseket ezen a téren. Elsősorban az iskola és család feladata, hogy tekintetbe véve az életet, ezen élethez szabva irányítsa az ifjúi lélek nevelését. Megmagyarázandó a serdülő nemzedéknek az emberi élet célja s rendeltetése s így egy bizonyos életirányra nevelése. Sajnos, sok szülő nem fektet valami nagy súlyt az élet ezen válpont- jára s nem képes gyermekének kellő módon megmagyarázni, hogy életének célja saját lényének nemesítése s tökéletesítése legyen. Ezért ma már a ritkaságok közé tartozik az erkölcsös s jól nevelt fiatalság. Ebből arra lehet következtetni, hogy ifjúságunk erkölcsi képzése hiányos és erkölcsi érzéke fogyatékos és így könnyen esik bele az erkölcstelen élet pocsolyáiba. Valljuk meg, a korszellem is kedvez az ifjúság korcslelkiségének. Az utóbbi időben egymásután több olyan esetről is olvastam például, hegy a diákok tekintély- sértően, tiszteletlenül viselkedtek tanítóikkal, tanáraikkal szemben. Egyik helyen, a kamaszkorban levők, macskazenével kedveskedtek az egyik tanárnak; a másik helyen kifütyölték és gúnynéven emlegették tanárjukat, ismét egy másik helyen pedig megtámadták. Amilyen felháborítók ezek a jelenségek, éppen olyan jellemzők is; jellemzők ifjúságunkra, annak lelkületére és jellemzők a családi életre. A felsorolt esetek nem gyermekes csínyek, pajkos- ságok, melyeket egy kis fej csóvál ássál fogad az ember; ezek rosszindulatú cselekedetek. Megnyilatkozik ezekben a hálátlanság, a tiszteletlenség, a durvaság, a rosszlelkűség. A tanítók, tanárok iránt való tiszteletet folytonosan ébrentartani a család feladata volna annál is inkább, mert ez a nevelésnek egy igen fontos mozzanata. De hogyan hathasson akkor a tanító vagy tanár a tanítványra, ha a család megengedi, hogy otthon esetleg rosszaló megjegyzést hallhat róla. Vagy a tanártól idegenkedik el, vagy az otthonával jut ellenkezésbe. Egyik is, másik is helytelen. Ne halljon a gyermek mást otthon, mint azt, hogy nagyon sok köszönettel tartozik tanítójának vagy tanárának, hogy hálásnak kell lennie iránta és tisztelni őt. Így elkerülhetjük, hogy bele ne essék abba a most igazán járványos betegségbe, hogy az éretlenek szabadon bírálgatják az idősebbeket s elbizakodottságukban megfeledkeznek a tekintélytiszteletről. Pedig a tekintélytiszteletre s különösen a tanítói, vagy tanári tekintélyre vigyáznunk kell. A legtöbb diákelkéseredést — tudvalevőleg — a rossz érdemjegy okozza. Az pedig már régi dolog, hogy a szekun- dák oka mindig a tanár. A tanuló soha. A tanár túlszigorú, túlkövetelő, igazságtalan, részrehajló stb. Olyan diák még nem született a világra, aki valamely fenyítékre azt mondotta volna: Ügy kell nekem! Megérdemeltem! Minden tanulónak tisztában kellene lennie azzal, hogy az a tanító, tanár nem a saját érdekeit szolgálja, hanem mindig a tanulóét. Azért tehát a tanító, a tanár tiszteletet és hálát méltán elvárhat tanítványaitól. De, hogy diákok nyíltan, vakmerőén szánjanak szembe a tanáraikkal; hogy serdületlen fiúk felnőtt, idősebb férfiakat megtámadjanak, vagy gúnytárgyává tegyék: ez durvaság. Az ilyen diákokból lesznek azok a léha alakok, akik tolakodó,’ kihívó magaviseletükkel akarnak maguknak tekintélyt és állást szerezni, nem pedig képességeikkel, amelyekkel úgyse dicsekedhetnek. Az ilyen diákok adják azokat a társadalmi kölöncöket, amelyek előtt nincs érdem, nincs tekintély, nincs tudás; akiknek üres fejük dacára, a mások kigúnyolása, kisebbítése a kenyerük. A jelenségek egyre szaporodnak; a tünetek ijesztően növekszenek. És lehetetlen, hogy a tünetek okát részben ne a családi állapotok lazaságában keressük. E szerény cikk keretében kell, hogy szó essék az idősebbek, az öregek iránt tapasztalható tiszteletlenségről is, amely megnyilvánul nemcsak szóban, hangban, modorban, hanem tettekben is, úgy az utcán, mint a társaságban is. A mai fiatalság szemében a megöregedésnek s az öreg kornak semmi becse nincsen. Pedig az öregek iránt a Biblia is feltétlen tiszteletet követel, amikor azt mondja: „Az 1 ősz ember előtt kelj fel és a vén ember orcáját becsüld meg.“ Az idő sodrában élünk mindannyian, fiatalok és öregek egyaránt. Azért a fiatalok tanulják meg tisztelni az öregkort. „Tiszteld az öreget, ha élsz, te is az lész“ s ekkor majd megtudod, milyen szívet szomorító a fiatalok részéről tanúsított tiszteletlenség. Legelítélendőbb a szülők iránt tanúsított tiszteletlenség. Sajnos, e tekintetben is elszomorító tünetek láthatók. A mai fiatalság egyáltalán nem akar hallani és tudni a tekintélytiszteletről a szülőkkel szemben sem. Pedig írva van: „Atyádat és anyádat tiszteld, hogy hosz- szú életű lehess e földön.“ írva van az is: „Azon szem, mely megvetőleg tekint atyjára és anyját kigúnyolja, megérdemli, hogy a hollók kivájják.“ A költő is azt mondja: „Ne várjon áldást a gyermek fejére, ha anyja könnye felkiált az égre.“ Hol van a tiszteiét és hála, amikre az iskola szüntelen tanította a jövő nemzedéket? — Hol a hála? — A jövő nemzedék fiai a fölöttesek legtöbbjének megfeledkezésével, nagy bölcsességükben megfeledkeznek arról, hogy ahogy ők tisztelik a munkás életet élt öregséget, majdan őket csak így fogják tisztelni. Egybevetve az elmondottakat, felteszem a kérdést Petőfi Sándornak „A magyar ifjakhoz“ című versének szavaival: Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? .. Szó sincs róla, hogy általánosítsunk. Nem illeti a szemrehányás természetesen azokat a gyérszámban levőket, akiket a korszellem nem métlyezett meg. A Harangszó ezévi évfolyamának 36. számában az ifjúságnak szánt emez igéket olvassuk (199. Zsolt. 9.): „Ha az ifjúság igazi ifjúság, akkor mindig előbbre akar haladni, de ebben az előbbre haladásban a jobbulást tartja szem előtt. Jobbá lenni, tökéletesedni pedig lehetetlen másképpen, mint csak Isten igéje által!“ Vajha megértésre találnának eme figyelmeztető szavak! Benedek Vince. A Protestáns Napok ünnepeinek rádióközvetitése érdekében az ENOSz a következő kérvényt intézte a rádióhoz: Tekintetes Igazgatóság! Alulírottak, mint az Evangélikus Nőegyesületek Országos Szövetségének vezetősége és tagjai, azzal a kérelemmel fordulunk a Tekintetes Igazgatósághoz, méltóztassék a Protestáns Napok ünnepségeit rádión közvetíteni annak a 3 millió magyar protestánsnak a számára, akik a mai közlekedési viszonyok következtében nem tudnak feljönni a fővárosba. Kérelmünk támogatására legyen sza- : bad hivatkoznunk arra, hogy a magyar Utcai harc Zomborban. Képszemelvény az 1942-es Harangszó Naptárból.
