Harangszó, 1941

1941-08-24 / 34. szám

Sä. évfolyam. 34. száNl Alapította! KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonoa: Dunántúli Luthar-Szóvetság. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan melléklat tanév alatt kéthatankénl a KIS HARANQSZÚ. Beolvadt lapok: 935-ben a Jöjjetek énhozcám 938-ban a felvidéki Luther A Harangéit eierkeeztö-kladóklvatala GYŐR II., Petőfl-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódálla­mokba évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30.526 Megigazító Isten. Isten az, aki megigazít. Róni. 8, 33b. Az igaz szó magyar és bibliai jelentése ugyanaz. A magyar jelen­tését a finn: oikea, az észt oige világítja meg. Ezeknek értelme: egyenes, igaz, jobb. A bibliai értelmére Pál apostol mutat reá, mikor azt mondja: Mindnyájan elhajlottak (Rom. 3, 12.), nincsen csak egy igaz is (Róm. 3, 10.). Nincs tehát egyenes, azaz igaz ember! Természettani és er­kölcsi értelemben ami nem egye­nes, az elvetemedett, tehát elvesz­tette eredeti alakját és irányát. Ha valakire azt mondjuk, hogy nem egyenes ember, akkor nem testi hibájára, hanem lelki elferdülésére mutatunk rá. A Szentírás ezt az elferdülést Istenhez való viszony­ban méri és eltérésnek, eltávozás­nak (tékozló fiú), egy irányról való elcsavarodásnak, letérésnek mondja. (Keskeny út.) A természet világában az egye­netlenség, az elvetemedés valami belső tartalomnak, erőnek a ha­tása, amely alól az alapanyag nem tud szabadulni, mert nincs vele szemben elég ellenálló ereje. Az ember is alapjában lett rossz, alapjában vesztette el egyenessé­gét, igazságát. Ennek az elvete- medésnek öröklött bűn a neve (tel­jesen rossz az „eredendő“ elne­vezés!) és nem az a végső oka, amit rosszul megírt tankönyvek­ben, konfirmációi kátékban olva­sunk, hogy az ember megszegte Isten akaratát, mert nem engedel­meskedett Istennek, hanem az öröklött bűnnek a gyökere az a hitetlenség, hogy ősszül eink nem Isten szavának, ígéretének, azaz igéjének hittek, hanem a Sátán ígéretének. Hitben buktunk el, tehát hitben kell megigazulnunk! Amint elvetemedettségünk saját erőnkkel le nem győzhető hata­lomnak, a bűnnek eredménye, úgy megigazulásunk, egyenessé válá­sunk sem történik a saját értel­münkből, vagy erőnkből, hanem egyedül Isten az, aki megigazít. Mivel bőrünkből ki nem vetkőz­hetünk s mardos bennünket bűne­ink kárhozata, Isten abban a hit­ben ád erőt, hogy az ő küldöttjé­ben, a testté lett Igében úgy ismer­hetjük meg Őt, mint a mennyek országának kegyelemosztó kirá­lyát s bízhatunk Benne, ha levet­kőzzük gőgös önbizalmunkat. Eb­ben a hitben nem önigazságom tart meg, hanem Isten igazsága, mely nem kárhozat, hanem örömhír, amely is hirdettetik az Egyházban hitből-hitbe. Kétségbe kellene esnem, ha né­kem magamnak kellene igazzá válnom, de reménykedve indulok Isten felé a helyes irányban, mert ez az ige hív engemet: Isten az, aki megigazít! Bácsi Sándor. Pusztuló magyarság nyomában. Déldobrudzsában a kikötők la­kói között szintén rengeteg ma­gyar él. A háború utáni Romániát 90%-ban az erdélyből odavándo­rolt székely kőmívesek építették fel. Megszámlálhatatlan sokan ván­doroltak ki, a jó kereseti lehető­ségekre. Nyomukat ma nem lehet feltüntetni, mert a letelepedés név és vallásváltozással jár együtt. Ha boldogulni akart meg kellett ta­gadnia magyarságát. Konstanza 50 ezer lakosa közül 1938-ban több ezer magyar él, de a legtöbb nem vállalja magyarságát. A konstanzai református egyház 2 év alatt 2 ezer emberről állapította meg, hogy bizonyosan református magyar. Istenem, mennyi lehet az olyan, akiről soha nem tudjuk meg többé, hogy magyar volt, s a magyarság számára örökre elvész. Egyenként kell utánamenni ezeknek a veszen­dő magyaroknak. Csak így lehet megmenteni őket. A konstanzai magyar pap munkájáról egy rövid szemelvényt lássunk. „Meglátogatta Palast is, a Kons­tanza melletti munkásvárost. Kiss Albert — így hívták az egyik vas­úti rakodómunkást-*— -ököllel súj­tott az arcáb£$^píikBr/hettizétisége ( REFORMÁTUS FŐISKOLA ) ____________V* „ „__________. u tán kérdezősködött. Durva sza­vakkal kergette ki és azt taná­csolta, hogy ne is keresse a palasi magyarokat, ha jót akar. — örül ,az ember — dörögte Kiss — ha él. Mi román állampol­gárok vagyunk. Nemzetiségünk az, ami éppen muszáj. Eleget szen­vedtünk, amíg magyarok voltunk odahaza Erdélyben. Itt meg bitang tekergő a magyar neve, jöttment. Hát nem! Nekünk elég volt. Mi nem vagyunk semmik, csak embe­rek. Itt ne izgasson az úr! Ne kompromitáljon minket azzal, hogy magyarul papol. Mi nem hív­tuk s ha nem kotródik elég sebe­sen, mehet az Istenhez panaszt tenni a történtek miatt. Letörve, elcsüggedve ért haza a pap Konstanzába. És másnap be­állított hozzá Kiss Albert magyar származású palasi lakos. — Bocsánat — mormolta csen­desen. Az asszony egész éjjel sírt. Hogy ő református hitet tartott azelőtt s az lenne a leányka is. Tizenegy éves, de még meg sem kereszteltettük eddigelé. Hát ké­rem hoztam ötszáz leit a sérelem miatt az egyház céljaira. Nem bá­nom a vallást, egye fene. Legyen 194i. augusztus 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom