Harangszó, 1941
1941-01-26 / 4. szám
28 HARANGSZÓ 1941. január 26. Megható kép. Az imádság ereje. Északról jött... Egy finn templomot ábrázol. A templom mellett hősi sírok koszorúja. Egyszerű keresztjeivel a csatatéren maradt katonák emlékét őrzi. A sírok között egy kis gyermek. Előtte talán éppen az édesapja sírja domborodik ... Ez Nuijamaa gyülekezetének a temploma. Amikor Budapest III. kerületének evangélikus ifjúsága a múlt évben 2379 márka 70 pennit kitevő összeget gyüjt- tött és küldött egy a háborúban megrongálódott finn templom újjáépítésére, ennek a gyülekezetnek ítélték az illetékesek oda. Nuijamaa gyülekezete a háborúban sokat szenvedett. Területének több mint felét, paplakját elvették. Templomát ellenséges csapatok szállásul, gyülekezési teremül használták és nagyon megrongálták. A templom orgonáját ösz- szetörték, az oltár vázát szétfeszegették, a templom villanyberendezését tönkretették, csillárokat, lámpákat összetörték, az orgona villanymotorját elvitték, úgyszintén a sekrestye bútorait is, a templom falait és padjait telerajzolták, úgyhogy azok eltüntetése teljes újrafestést tett szükségessé. Az így tönkretett templomnak újjáépítéséhez járult hozzá Budapest III. kerületének evangélikus ifjúsága tekintélyes adományával. Ezt az adományt köszöni most meg Nuijamaa gyülekezete hálás szívvel, hittestvéri üdvözlettel és áldáskivánással. (Egy diakonissza Írja ) Kórházi betegeket látogattam. Az egyik ajtóra ez volt kiírva: „Látogatók eltiltva!,..“ Gondolkodtam, mitévő legyek. Éreztem, hogy én nem azért akarok bemenni, hogy üres beszéddel fá- rasszam a beteget, hanem, ha többet nem teszek is, imádkozom az ágyánál, ha megengedi. Igen, imádkozom. Bementem tehát — azonban, amikor beléptem és láttam a betegnek szinte a halállal vívódó arcát és mellette fiatal kis leányának a kétségbeesett, kisírt szemeit* megdöbbentem. Imádkozni, de vájjon miért? Életért itt, amikor egy édesanya életén már a halál végzi rettenetes romboló munkáját? Vagy imádkozni azért, hogy Isten rövidítse meg sok szenvedését és adjon a lelkének örök üdvösséget? — Fájt a lelkem. Felsóhajtottam, [ hogy Isten erősítsen meg a hitemben. Nuijamaa temploma a hősi sírokkal. Éreztem, kérésem meghallgatásra talál. Erős hittel és meggyőződéssel tudtam imádkozni a beteg életéért. Hittem azt, hogy Jézusnak még arra is van hatalma, hogy a halottakat feltámassza! Hát egy beteget hogyne tudna meggyógyítani, ha önéki is az az akarata?! Beteljesedett Jakab 5 :15 verse: „A hitből való imádság megtartja a beteget és az Ür felsegíti őt.“ A beteg meggyógyult, Isten megsegítette őt. Most egész családjával boldogan áldja az Ür nevét! * * * Beteghez hívtak. Az orvos véleménye szerint a gondos és szakszerű ápolás mentheti meg a 32 éves édesanyát. Elvállaltam betegágya mellett az éjjeli szolgálatot. Gondoltam mivel a beteg zsidó volt Itt égy drágá alkalom, hogy olyan valakinek szólhatok az Ür Jézusról, aki még nem hallott róla. Megérkezve úgy láttam, högy a beteg állapota olyan súlyos, Hogy bizony még a legszükségesebb, legapróbb Qolgdk ftlegbeszélése is f árasztja és izgatjá. Megtorpantam. Meghalt az ajkamon az Ür Jézusról való bizonyságtétel. — Reggel csendes imádságom után szomorúan mentem haza. Arra gondoltam, hogy egy éjszakának drága alkalmát elrabolta tőlem a Sátán. íme egy lélek készül a halál felé, anélkül, hogy üdvösségről, megváltásról, kárhozatról, áz Ür Jézus megmentő szeretetéről hallott volna. Mielőtt este ismét elmentem volna a beteghez, igen buzgón imádkoztam, hogy az én Uram adjon nékem módot arra, hogy szólhassam a Krisztus evangéliumát. Mikor megérkeztem, elvégeztem a beteg körüli apró dolgokat, orvosi rendeléseket. Nemsokára a család aludni ment. Ketten maradtunk a betegszobában. Azután hangosan imádfelhalmozva nehéz sárgás csillogásé arany, vagy sápadtfényű ezüst. — Az alvilág kincsesháza! — áimélikodott Ákos. — Hogy kerül ez ide? — csapta össze Józsi is kezét. — Tengernyi gazdagság! — füttyentett Palkó. Gyurka azonban a pazar látványtól némán, egyszerre füleit kezdte hegyezni. Gyorsan társaira pislantott. Mind mellette, voltak. — Az édesapám! — kiáltotta. Az első barlangból szóváltás ütődött fülébe. Már ugrott is vissza. A fiúk nyomában. — Mihály! — rémült meg, ahogy apjával szemben felismerte. — Mit akarsz itten? — Azt inkább én kérdezem tőletek — fordult meg a gazda. — Valami jogom nekem is van! — A te összeharácsolt kincseidet rejtegeted ebben a barlangban? — értett meg egyszerre mindent Gyurka. — De most vége a gonoszságodnak! — Elszánt haraggal vetette rá magát. Hogy is ne! Amikor életük árán atyjukat megmentették, most fog Mihály újabb bajt okozni! A fiúk követték példáját. Lihegve teperték földre a hánykolódó, ellenkező bikaerős embert. Kerekes bácsit szóhoz sem engedték jutni. Gyurka a gazda mellére térdelt. Mint az ostorpattogás röpködtek köztük az izgatott kiáltások. — Fiúk — kezdte Mihály. — Engedjetek! — Hogy megint elárulj! — Hogy kerültök ide? — Nem te segítettél! _ — Engedjetek! s .. - j j — Hallgass! . - • — Engedjetek! Nem bánjátok meg! — Későn ébredsz a szép szóra! — Beszélni akarok. — Azt megteheted! — Így nem tudok! A tisztelendő úr hozzájuk lépett. — Hadd beszéljen — mondta csendesen. — Hagyjátok felkelni. Mihály, Bálint úrhoz fordult. — Én már nem vagyok a régi! — Nem igaz, nem igaz! — hadonásztak a fiúk. Mihály figyelembe sem vette őket. — Mindent megbántam — folytatta — emlékszel jó uram, a törvényszék előtt mit mondtál nekem. Én azt megfogadtam. — Hazudik! — vágott közbe Palkó. Mihály térdrerogyott a tisztelendő úr előtt. — Bocsáss meg uram! Hidd el, hogy igazat szólok! Bálint úr mélyen nézett a gazda szemébe, de abban semmi zavar, semmi hamisság nem látszott. — Hiszek neked Mihály! — nyújtotta neki kezét. — Engedjétek szabadon fiúk! Azok csodálkozva léptek vissza. Most nekik is szemükbe ötlött a változás. Mihály gazda egészen megszépült. Bozontos arcán bizonyos rend mutatkozott. Ki lehetett venni rövidke szürkés szakállát, bajuszát meg felfelé pederte. Szemeiből nyugalom sugárzott. — Köszönöm uram, — egyenesedett fel — pem fogod megbánni. _ (Folytatjuk.)
