Harangszó, 1941
1941-01-19 / 3. szám
1941. január 19. HARANGSZŐ 21. Egyházi énekeink múltjából. XXIII. 1. Péter 2:8—10. Szkárosi Horvát András tállyai prédikátor — irodalmilag 1542—1549 közt dolgozik —, ha semmit nem írt volna, az egy Semmit ne bánkódjál (258.) énekével beírta nevét egyházunk történetébe. Éneke keserű hangú, átérzi, látja a szegény magyar nép szenvedését földesurai kapzsiságától, a reformáció ellenségeitől. így vigasztalja népét szép énekszóban: „De nem hágy szégyenben Krisztus Őfelsége." Péter levele fenti verseivel nagy bátran ezt mondja: „Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy, Az Atya Istennél bizony te kedves vagy... Hogyha te igazán a Krisztusban bízol, Ha Krisztus véréből igaz hittel iszol, Higyjed, hogy örökké meg nem szomju- hozoi... mert akkor az ördög tőre, fegyvere nem árthat tenéked, se a pogány nem hány koncra, mert Isten nem hagyja el e „kicsiny sereget“, amelyik szent igéjén nevelődik, Krisztus sok sebeivel vigasztalódik, kinek „a Krisztus nagy reménység". Ez az ének az üldöztetések idején, az „anyaszentegyház háborúságában" hitvalló éneke volt a két egyháznak 300 éven át, mint az Erős vár. Dallama reformáció előtti, Jacopone Da Todi éneke: „Cur mundus miiitat" (szerzősége nem bizonyod, de énekeskönyveink őt nevezik szerzőnek). A dallamot Bornemisza így nevezi énekeskönyvében (1582. CLLIX. levél): Mit bízik e világ? (531.) E dallam hosszú vándorlásban, más-más néven, mint halotti ének is élt: Harc ember élete teljes életében vagy: Jaj, mely hamar múlik e világ öröme, mint népballada Biró Szép Annáról szól (Bartók-Kodály: Népdalok, 1921. 66. sz.). A Dallamoskönyvecske 47. sz. alatti dallamát hasonlítsuk össze az alábbi, eredeti dallammal, ahogy leírták az 1751-es kolozsvári ref. énekeskönyvben a 271. lapján, vagy Hofgreff énekeskönyvben — 1552—1553. — 9. sz. alatt. Ezt a dallamot a katolikusok is használják, mint gyászmiseéneket (Sz. V. U. 252. a, c). Tavaly a nagykőrösi ref. tanítóképző 100 éves jubileumára Kodály Zoltán ezt a tizenkét verses Szkárosi-éneket hatalmas erejű kórussá dolgozta fel. A rádióban többször is énekelte az említett iskola férfikara. Akik hallgatták, azokra eleinte ránehezedett a 400 év előtti küzdelmes magyar élet s a mai hasonló jelen, de amint a siralmas énekből a versek folyamán Kodály diadalmas zenéjével felemelkedik a lelkünk, elfordulunk a mai silány élet délibábjaitól, halljuk „Krisztus Őfelsége" szavát: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!“ — s járunk Jézussal kezet fogva, mint Péter, biztop a vizeknek hátán, mert „ha Krisztusban bízol, higyjed, az sem árthat, Akármint halásszon az ördög utánad!" Egyik zenei lap azt jegyezte meg a kórus bemutatásáról: Nem is hinnénk, mennyi erő van e régi históriás dalban. Igen, erő van benne, fenntartó, megtártó, megőrző erő. Mert e dalból apáink lelke szál! belénk, mint a juhar szárnyas magva az anyaföldbe, hogy új életet teremtsen a vizek árján, a jég hátán, még a pusztulás szérűjén is. Elefánty Sándor. Apró történetek. Van még egy másik ember Is! Szélviharban vitorláját vesztett hajón egy másik hajó emberei csak egy áléit embert találtak. — Átvitték a hajójukra. — Mikor magához tért, első szava rémült kiáltásban tört ki: — Van még egy másik ember is a hajón! A megmentett ember első gondolata akörül forgott, akit szintén meg kell menteni. így gondolkodik a keresztyén ember is, aki a bűn hullámai közül megmentetett. Van még egy másik ember is!... Talán otthon, talán a szomszédban, vagy rokonságban, akit meg kell a bűnből menteni s Krisztushoz kell vezetni. Gondoltál-e már enrel? Csak mosi Jutóit eszetekbe ? Mintegy 50 évvel ezelőtt egy indiá- nus faluba megérkezett az első misszionárius. A rézbőrüek figyelmesen hallgatták és elcsodálkoztak azon, amit Jézusról hallottak. Alig tudták elhinni, hogy ők Istennek gyermekei, minden embernek testvérei. Végül, mikor a misszionárius mindezt újra megerősítette, odaállt eléje egy öreg őszhajú indián és így szólt: — Mond, fehér testvér, mikor járt Istennek ez az áldott fia a földön? — Már ezerkilencszáz évvel ezelőtt — hangzott a válasz. Eltűnődött az öreg s egyszer csak azt kérdezte: — Ti már annyi idő óta ismeritek? — Igen — felelte a misszionárius, — És csak most jutott eszetekbe — csodálkozott az öreg —, hogy ezt nekünk is el kellene mondani? Hányán vannak, akiknek ez még most se jut eszébe!! Olvasóink figyelmébe t A rádióban egy sorozat hallható „Mai magyar szerzők" címen. Ennek a sorozatnak legközelebbi estjén, január 21-én, kedden este a rádió felkérésére Kapi- Králik Jenő orgonaművészünk müvei is bemutatásra kerülnek (két zongoramű, valamint egy oboa-fagott-zongora-hár- mas). Ezen rádiós bemutatóra felhívjuk olvasóink figyelmét. így imádkoznak a magyar Máriák. Uram, ki fent a csillagok közt trónolsz S örök gondod van minden Máriákra, Kegyelmes szemmel tekints most le reánk, Kétség-habok közt vergődő anyákra. Mi is jártunk a bethlehemi úton, Ragyogott ránk is égi csillag fénye, Ölünkben pihent nekünk is a gyermek, Fogyó életünk növekvő reménye. ölünkben pihent nekünk is a gyermek, Anyai szívünk lemosolygott rája, Nem kívántuk, hogy hódoljon előtte Pásztorok hada, Keletnek királya, Csak azt vártuk, hogy az angyalseregnek örömhíréből épüljön valóság, Legyen békesség ide lent a földön, Uralkodjék a szeretet, a jóság. Tudjuk, Uram, hogy ádventi örömre A nagypénteknek gyászhajnala támadt, S a kínok tőre járta át a szivét A leroskadó, síró Máriának. De roskadása nekünk lett erőnkké, Áldozatán a mi reményünk éled, A keresztfából nekünk fakadt áldás, Bűnből megváltás, a halálból élet. Tudjuk, Uram, hogy minden Máriának Féltés, aggódás jut itt osztályrészül, Tudjuk, hogy itt a földön minden bölcső Szenvedés-fából, tüske-szöggel készül. Tudjuk, Uram, hogy minden csepp örömnek Tengernyi gond és bánat itt az ára, S olyan sok köves, nehéz út vezet fel, — Ha nem is látjuk — a Kálváriára. Uram, az égen vészfelhők rohannak, Távol határon villámtüzek gyulnak. Remegő szívű, bús, magyar Máriák Reménykedéssel Te feléd fordulnak. A bethlehemi újszülött nevével Nehéz ádventben arra kérnek Téged: Óh ragyogjon le egyszer már a földre Rég megjövendölt, égi békességed. Vathy-Remport Elek.
