Harangszó, 1941
1941-05-11 / 19. szám
152 HARANGSZÓ 1941. május 11, Evangélikus Diáküdülő a Mátrában. Karsay püspök véleménye Payr Sándor teológusról. A Soproni Evangélikus Gyülekezeti Lap legutóbbi számában Hamar Gyula ny. tanítóképzőintézeti igazgató tollából a fenti cím alatt az alábbi kedves közlemény jelent meg. Midőn a soproni ev. teológiai fakultás néhai tudós tanára s a soproni evangélikus egyházközség történetírója, D. Payr Sándor, teológiai hallgató korában tanulmányainak befejezése végett az akkori szokáshoz híven külföldi egyetemre készülődött, Karsay Sándor dunántúli püspök segíteni akarván a törekvő ifjú teológuson, sajátkezűleg írt levelet intézett Brunner János soproni lelkészhez, akinek a soproni ősrégi és nagyszámú tanulmányi segély-alapítványok révén jó összeköttetései voltak a teológusainktól látogatott külföldi egyetemek vezetőivel. Karsay püspök leveléből kitűnik, hogyan vélekedett az ifjú Payr Sándor teológusról. Az immár Istenben boldogult Payr Sándor érdemekben gazdag földi pályafutása pedig tanúbizonysága annak, hogy Karsay püspök véleménye mennyire volt találó. Íme a levél szövege: „Nagytiszteletű lelkész úr! Amire kegyedet szóval is felkértem, most miután kérésemet Pieler Mátyásnál és Poschnál már megtettem, írásban is felkérem, legyen szíves azonnal Payr Sándor jeles theológusunkat a bázeli alumneumba való felvételre oly módon ajánlani, hogy választ nyerve onnét és azt velem rögtön közölve, biztathassan a jó fiút, hogy bizonyosra mehet Bázelbe. Talán még nem késő. Az ifjú ajánlatára csak azt jegyzem meg, hogy jelen theológusaink közt kétségtelenül a legjelesebb. Atyja szegény köteles Pápán. Unokája az egykori balfi lelkésznek. Egy igen jeles egyházi férfiút várok belőle, mert ahhoz minden nemes tulajdonokkal bír. Szabadjon annak idején válaszát kérnem és várnom ... Tisztelettel Karsay sup. Győr, okt. 1. 1884.“ Egészségvédelem. Irta: Dr. Ittzés Zsigmond. 4 A nap. (Napiürdő.) Mielőtt a napról egészségügyi vonatkozásban szólnánk, talán nem lesz felesleges és nem lesz érdektelen, ha a napról csillagászati vonatkozásban egyet- rnást elmondunk. Ezáltal nemcsak ismeretköre bővül az olvasónak, hanem megvilágosodik előtte több olyan kérdés, amiről eddig talán homályos sejtelme sem volt és amelyek a továbbiak során mondandókra is előre világot vetnek. A Teremtő hatalmas rendszerbe alkotta a világot. Minden élőlény, élettelen tárgy és minden jelenség, amit tapintunk, látunk és hallunk, ízlelünk és szagolunk, — szóval, amit észlelhetünk és érzékeinkkel felfoghatunk, mint a láncszemek függenek össze egymással az ok és okozat törvényei szerint. A nap a világ teremtése óta ott ragyog az égbolton. Elárasztja fénnyel és meleggel a hatókörébe eső égitesteket, így a mi földünket is. Azt, hogy élet van a földön, Isten bölcs rendeléséből a napnak köszönhetjük. A nap ontja magából az életre nélkülözhetetlen fényt és meleget, azokat a látható és láthatatlan sugarakat, amelyek, — mint a villanyáram — másodpercenként 300.000 kilométer távolságot száguldanak be. A nap körül földünkön kívül még 8 nagy bolygó és többezer kis bolygó kering. Elképzelhetjük, milyen nagy tömegűnek és mily magas hőfokúnak kell lennie a napnak, hogy azzal az óriási hő- és fénymennyiséggel, amit a világűrbe kisugároz, összes bolygóit meleggel és fénnyel elláthassa. Ennek az óriási hő- és fényenergiának természetesen csak igen csekély töredéke jut el földünkre a tőlünk kerek számban 150,000.000 km. távolságra lévő napról. A tudósok állítják, hogy a nap tömege a föld tömegének 1.3- milliószorosa. Míg a föld átmérője 12.740 km., addig a napé 1,390.000 km. A nap felszínének hőmérsékét 6000 C fokúra becsülik. A nap korát 10.000 milliárd évben, a földét 2000 milliárd évben számították ki. A csillagászok hatalmas távcsöveiken át megállapították, hogy a nap életterén kívül megszámlálhatatlan sok más állócsillag ragyog még az égbolton, amelyek mind külön-külön naprendszerek központjai.Egyesek ezek közül a mi napunknál is jóval nagyobbak, mint pl. a Capella (Kapella), amely 75-ször fényesebb a napnál és a tömege 650-szer nagyobb, mint a napé. Ez az állócsillag a földről csak apró csillagnak látszik; elkép- zelffetetlen erejű fénye a számokban alig kifejezhető távolságból földünkről csak egy fénypontnak tűnik fel. Az elmondottakat átgondolva, úgy érezzük, hogy egy szűk kis résen át betekinthettünk a végtelenség- kapuján, s már az is, amit megláthattunk és azontúl sejthettünk, törpeségünk és erőtlenségünk tudatában térdre roskaszt bennünket a mindenható, teremtő Isten végtelen ereje, megfoghatatlan hatalma és bölcsesége előtt! Már az ősember tudatával bírt annak, hogy a naptól ered a fény és a meleg. Nem csoda hát, hogy a vakítóan ragyogó égitestet, amely ilyen kincsekkel halmozza el a földi életet, az ősember istenként imádta, de éppúgy imádták az ókorban az egyiptomiak, babilóniaiak, görögök és rómaiak is. Ez az imádat az ókor emberében a napon keresztül öntudatlanul is a min- denség Teremtőjének szólt. Költők, zeneszerzők himnuszt zengenek a naphoz. „Áldott, vidító, éltető Hő napsugár! Tűz és erő! Ha földünkön nem lenne már Egyéb öröm, csak napsugár, S csak napsütésben ülhetünk, Szép lenne úgy is életünk.“ (Moore.) Vallásos költemények is dicsőítik Istent a nap áldásaiért. — Borús, esős napok után micsoda felüdülést, életörömet jelent, ha reggel ragyogó napsütésre ébredünk. Szépen mondja finom-lelkű egyházi költőnk, Sántha Károly: „1. Szétárad ismét szép napod világa, Teremtő Isten, az egész világra. A kies reggelt örömmel köszöntőm, S szívem kiöntöm. 2. Kiöntöm szívem buzgó háladásban, Lelkem mélyéből fakadó fohászban, És áldva-áldom atyai hűséged S gondviselésed,
