Harangszó, 1941
1941-01-05 / 1. szám
3Í. évfolyam. 1941. január 5. t. szám Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. LaptaUJdonos: dunántúli Luthfir-özövetség. Mflg|Al«nik minden visárnap. injfytn mallaklat tana* «lati lóhátanként a KIS HARANQSZÚ. Beolvadt lapok : 935-ben a jöjjetek ónhozzám 1938-ban a felvidéki Luther. Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Ür a ml oltalmunk! A Harangizó izerkeiztfi-kladóhivatala GYŐR II., Pet6fl-tér 2. Rlúfiiotéel ára: negyedévre 1 P 28 filmét, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel 10 0 a-o> kodvezmenv Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba Ya évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 A te kezedben ____ M i a tested ? ! Ne paráználkodjál. II. Mózes 20 : 14. Ne paráználkodjál! Kemény parancsolat ez. Talán a legkeményebb. Olyan jól esnék rajt egy kis tágítás. Például, hogy csak a nőkre legyen érvényes, a férfiak ellenben kapjanak egy kis engedményt. Vagy hogy a paráználkodásnak csak egy bizonyos fajtája számítson paráznaságnak. Istennel azonban nem lehet -alkudni. Parancs — parancs. Sőt Krisztus Urunk még szigorított is rajta: „ ... valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.“ Tehát nemcsak a tettleg elkövetett cselekedet, hanem már a gondolat, a tekintet is lehet parázna. Hogy pedig ennek a parancsnak semmibe-vétele mit jelent, azt döbbenetesen mutatja Máté 5, 29. A paráznaságért olyan büntetés jár, aminek elkerülése érdekében még a szemet is érdemes kivájni. De hát akkor mi lesz velünk? Ki az, aki emelt fővel állhat a kemény parancsolat előtt? Ezen a ponton különösen is igaz: elveszett és elkárhozott ember vagyok. De az is igaz, hogy Krisztus az elveszettek megmentője. Néki mindenre van hatalma, arra is, hogy a paráznaság posványából kiemeljen és testünket azzá tegye, amivé Isten akarja: a Szentlélek templomává. Mi a tested? Templom vagy bujaság tanyája? Míg a Szentlélek el nem foglalja, addig nem lehet templom! Uram! Fogj korbácsot és tisztítsd meg a templomot! Az újesztendő felemelt kezet tár elénk. A mai élet rohanó forgalmában a felemelt kar szabad utat jelent. Az út tehát szabad az új esztendő felé. A szabad útjelzés után ismét kart látunk: munkára emelt kart. Nemcsak új esztendő, hanem új munka, fokozott munka is indul. Emberek, gépek lihegve veszik az iramot s dőlnek neki a sorsdöntő munkának. Az új esztendőben ki kell . alakulnia az új világnak. Érte indul minden munka. A munka eszköze is a kéz, a lendülő munkáskéz. De még tovább is ott látjuk a kéz szerepét a munka mezején. Az újból felbukkanó kéz ceruzát forgat és számol. Keresi a szabad útnak s a szabad munkának értékét, értelmét. Fontos szerepe van a számoló kéznek. De az elindulás percében is megjelenik a kéz. Az ó- és az újév határán kezet fog az óév az újévvel. Nem ellenségei egymásnak. Egymásért, egy rendeltetéssel vannak. Egy urat vall mind a kettő. Mint újév kezdte pályáját a régi s óévvé lesz bizonyosan az új is. Egy akaratnak hordozói, egy sorsnak a részesei. Megbékélve indul az egyik, békét hirdetve jön a másik. Az ó- és az újév találkozása egy nagy és szent kézfogás. A küszöbön egy pillanatra csak, de megáll a bölcső és koporsó. Egy pillanatra csak — bármily sürgős is az útjuk — kezet fognak. Élethordozó mindegyik. Koporsóvá lesz a ringó bölcső. Ringó s enyhe álmot adó bölcsővé lesz a koporsó. Itt az életben messze látszik egyik a másiktól. Azon a nagy úton, amelyre lépünk, egymás mellett állanak, egy kéz vezeti őket, egy céllal szolgálják az örök valót. Mi meghatva nézzük a nagy kézfogást. Nem tudjuk, hogy a mi koporsónk mikor indul kézfogásra az elinduló bölcsővel. Csak tükör által látjuk a bölcsőt s csak tükör által a koporsó világát, de érezzük, mindegyik út és alkalom arra, hogy járjuk az élet útját. Kezet fog a nagy és a kicsiny. Itt nekik is egy a sorsuk. Mindegyik számadással tartozik. Mindegyik számadása annyit ér, ameny- nyi remény marad vissza a szívben a számadás után. Találkozik s kezet fog a nagy gondolattal a kicsi gondolat. Kicsi sziklaomladék haszontalan omladéknak, jelentéktelen törmeléknek látszott tegnap. Madárszárny-rebbenésre megindul fent a sziklacsúcson s hógörgeteget hengerítve maga előtt, lavinává lesz. Nemcsak házakat temet el, völgyeket zár el. Földalakulatot formál s nagy dolog származik belőle. Világot mozgató nagy gondolatok, nagy eszmék elporladnak, élet törmelékké lesznek. Jelentéktelennek látszó, könnyű gondolatok lavinaerővé lesznek s zászlókép járják a nagy yilágot. Régi utakat eltorlaszolnak s új ösvényeket vájnak, új határokat alakítanak. Kezet nyújt egymásnak a név s a névtelenség. Máskor nem látták, nem ismerték egymást. Az ormokon, napfényben, mindenki előtt járt a Név. Lent a mélyen, sötét elhagyatottságban, kemény életet emésztő munkában élt a névtelenség. Ide a határra együtt jöttek egy közös kézfogásra. Névtelen nevek jönnek az új időből. Névtelenség mélyébe tűnnek a nevek. Hulló avar a fa alatt, fakadó rügy a fa ágain. Itt sok érthetetlen érthetővé válik. Közben egy pillanatra kézfogásra megy barát és ellen. Barátok?!
