Harangszó, 1940
1940-07-07 / 27. szám
1940. július 7. HARÁNGSZ0 205. lalkozunk. Két gondolatot kívánunk ezzel kapcsolatban csupán megemlíteni. Az egyik az, hogy a gyermekhalandóság legfőbb oka a helytelen táplálkozásban gyökerezik. A másik pedig az, hogy a gyermek rendre szoktatásának már a csecsemő táplálásánál meg kell kezdődnie azzal, hogy a táplálkozási időt a szülő mindenkor pontosan megtartja. Az eddig elmondottakból kitűnik, hogy a lélek gondozása a gyermek testének ápolásával kezdődik s azzal szoros összefüggésben van. Ha a testet edzzük, akkor a léleknek is erőt kölcsönzünk. Ha tehát azt akarjuk, hogy a lélek erős legyen, akkor a test számára kell elsősorban biztosítanunk mindazokat a feltételeket, melyek azt erőssé, edzetté teszik. A fentiekben már felsoroltuk ezeket a feltételeket. Azok mellett még legfeljebb a megfelelő ruházkodást — mely a bőrlélekzést nem gátolja s mégis melegen tartja a testet — és a szabad mozgást kell megemlíteni. A gyermek fejlődéséhez különösen a mozgásra van nagy szükség. Nem biztosítja azonban ezt gyermeke számára az a szülő, aki forró nyári időben a szorosra kötött pólya kényszerzubbonyába szorítja csecsemőjét. A lélek első jelentkezése fontos kötelességeket ró a szülőkre. Eleinte csupán egy-egy világos tekintet jelzi az liiszii- lött lelkének ébredését. Néhány hét múlva aztán megjelenik piciny ajkán az első mosoly és szemeiben megjelenik az első ragyogó könnycsepp. Megtanult nevetni és megtanult sírni. A nevetés és a sírás az „igen“ és a „nem“ a gyermek számára. Mindkettő végigkíséri az életen. Gondoljon minden szülő ezekben a napokban arra, hogy az ő helyes, vagy helytelen nevelésétől függ, hogy a gyermek életében melyikből lesz több: a sírásból, könny- hullatásból-e, avagy a derűs örömből és boldogságból! Az alapot sok tekintetben éppen ebben az időben kell lerakni, amikor a lélek még csak bontakozni kezd. Főleg attól kezdve, amikor először tud már valamit szívből megkívánni, a néki nem tetszőt pedig határozottan visszautasítani, amikor a harag, a düh jelentkezik nála s kezd kis méregzsák lenni. Amit ekkor elmulaszt a szülő, azt talán sohasem fogja pótolhatni vagy helyrehozhatni. Ebben az időben dől el, hogy gyermekünkből türelmetlen, elkényeztetett, makacs zsarnokot nevelünk-e, avagy rászoktatjuk arra, hogy nem történik minden az ő szeszélyes akarata szerint. Két dolgot kell ebben az időben minden szülőnek jól megtanulnia: a mérgeskedő gyermek figyelmét másra terelni és tudni őt magára is hagyni. Mindkettőhöz nagy önuralomra, önfegyelmezésre van szüksége a szülőnek. Minél haragosabb a kicsi, annál gyengédebbeknek és annál leleményesebbnek kell nekünk lennünk. A gyermeki A Tessedik Sámuel Népfőiskola épülő házai Nagy tárcsán. lélekben megvan a magáramaradás és a magával való foglalkozás tudománya. Rendszerint azonban a felnőttek nem engedik őt e tudományban gyakorolni magát. Azt hiszik, hogy unatkozik s mindig foglalkoznak vele. Telerakják bölcsőjét a legkülönfélébb játékszerekkel abban az időszakban, amikor a gyermek még saját magán, vagy a környezetében a csodálnivalók sokaságát fedezheti fel. Az élet első hónapjaiban ugyanis ezerféle felfedezés ragadja meg a kis gyermek lelkét. A saját lábát úgy szemléli, mint a legragyogóbb játékszert s addig próbálja szájába venni, míg végre a nagy művészet sikerül neki. Mi felnőttek nem is sejtjük, hogy mi minden okozhat egy ilyen kis gyermeknek örömet s ezért mindenféle mesterkélt, a gyermeket fárasztó módon és eszközökkel vagyunk sokszor terhére s ezzel mi magunk tesszük őt zsarnokká. Később ugyanis már megköveteli, hogy foglalkozzanak vele. (Folytatjuk.) Színes cellák. Nem börtönről van szó! Mégcsak nem is zárdáról! Hanem a Magyar Keresztyén Leányegyesületek tihanyi üdü lőházáról, amely évek óta vég zi áldott szolgálatát, ezidér pedig első ízben lett a leányegyesületek országos konferenciájának színhelye. Senkit sem akarok bántani, de nem hiszem, hogy még egy ilyen kedves egyesületi ház volna a Balaton partján. Nyo; ma sincs annak a ridegségnek, ami a közületek többé-kevésb- bé gazdátlan házait jellemezni szokta. A tihanyi leányüdülő a gyakorlati használhatóság és hangulatos szépség példaszerű — Azt mondja, hogy érti! — csodálkozott Ákos. — Miért ne értené? Lassan indultak meg a hangok felé. A völgy itt kissé ki- szélesedett, hogy tábort kényelmesen lehetett ütni. Ügy álltak a sátrak, mint lenn Csevegőnél. Szép rendben, egyenes sorokban. Középütt sziporkázva, magasra csapva lobogott a tábortűz. Vörös fényében foglyok és katonák sötét körvonala imbolygóit. A két barát a szürkülés ellenére is jól átlátta az egész terepet. Veress Jani, a visszamaradt hadnagy sas orrával, világító színtelen szemével, len hajával nyugtalanul szimatolt körös körül. A tűz körül járkált, majd a katonák után nézett, bekukkantott az egyik sátorba. Róza tente és Joáchim úr tértek vele vissza. Hosszú nyársakon húst kezdtek pirítani. A hadnagy valamit érezhetett. Lerítt róla az izgatottság. Körüljárta az egész terepet. Felnézett a keleti és nyugati őrhöz, kik a völgy két irányát strázsálták. Rosszat sejtve került megint a tűzhöz és ő is nyársat húzott elő. — Mi baja a tisztnek? — nézett körül Ákos. De még tőlük, a magasból sem lehetett semmit sem látni. Csupán a békés megszokott este árnyai lopakodtak elő. — Hol lehet Hédi? — ráncolta Gyurka homlokát. És már meg is indult. — Maradj itt — súgta társának. Leereszkedett a patak mellé és óvatos mozdulatokkal került a sátor mögé, melyből kevéssel elébb a várurat és rokonát látta távozni. — Itt vagy, Hédi? — emelte meg a ponyva egyik elföldelt oldalát. — Ki az? — sikkantotta a leány. — Kerekes György! — suttogta — aki tegnap elrabolt. Hédi csöppet sem csodálkozott. Belülről került közelebb a sátorlap felnyitott oldalához. — Éreztem, hogy el fogsz jönni! — vallotta meg — Vártam! — Derék pajtásaim szabadítottak meg — kezdte a fiú fektében felkönyökölve. — Valami idevonzott... hozzád. Egy ideig csend volt. — A leghelyesebb lenne — indította meg Hédi a szót — ha most velünk maradnál és Murányba jönnél. — Nem lehet! — tört ki Gyurkából — nem tudod, mit kívánsz! Rengeteg a tennivaló! — Védtelen lányokat foglyul ejteni s rajtuk váltságot követelni? — Jól tudod, hogy igaztalan vagy! — Mond el az igazságot. — Nem vagyok a magam ura, ígéretek kötnek. Most már mint a folyó árja buzogott belőle a magyarázat. Kiteregette a lelkét, mint a frissen mosott inget. Elmondta édesapja sorsát, beszélt Imre grófról, a vallásszabadságról. Terveikről, magasztos céljaikról. — Nem mehetek én Murányba. Annyi volna az, mintha mindent felednék, ami eddig szent volt előttem. Hanem ígéreteimhez még egyet veszek. Vissza jövök Murányba, ha te is akarod, amikor munkámban előbbre jutottam. Hédi ott benn a sátorban szívére szorította kezeit, mert erősen kezdett dobogni. — Várni foglak — rebegte. — Tudom, hogy szavadat állód. Folytatjuk.
