Harangszó, 1940
1940-06-02 / 22. szám
í 94Ö jntiius 2. HARANCSfő 169, CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Esküvő. Székely Kálmán MÁV. stiszt Miskolc, Nagy Erzsébet Sashalom, június 2.-án déli 12 órakor tartják esküvőjüket a rákosszentmihályi evangélikus templomban. — Németh Margit és dr. vitéz puszta-rádó- czi Basó István május 25-én tartották esküvőjüket a kötcsei evangélikus templomban. Halálozás, özv. László Ádámné, sz. Szita Julianna, lapunk hűséges olvasója, életének 81. évében Veszprémvarsány- ban elhunyt. — üzv. Tóth Imréné, sz. Kovács Zsuzsánna 72 éves korában Úrai- ujfaluban elhunyt. Gyermekei, unokái, menye, vejei és kiterjedt rokonsága gyászolják. — Feltámadunk! SZERKESZTŐI ÜZENETEK L. J. Nagykanizsa. A küldött bélyeget és a beszámolót köszönjük. — F. J.-né. Veszprémvarsány. A halálesetet közöljük. Rejtvényt mi nem közlünk, s ezért átadtuk a Kis Harangszónak, örülünk, hogy a Harangszót szereti és ismerősei között terjeszti. Isten áldja meg érte! — M. J. Újpest. Levelében kifogásolja, hogy a templomban egyesek kiszállnak a pádból és beengedik a később jövőket ahelyett, hogy maguk mennének beljebb. Nem tudjuk, hogy mi ott a szokás. Van-e mindenkinek kijelölt helye, vagy nincs. Ha van, bizonyára ez a magyarázat s ez esetben érthető, ha ki-ki a megszokott helyén akar ülni, ahol nemcsak maga, hanem az ősei is ültek. Ilyenkor ne legyen feltűnő a kiszállásunk. Ha nincs, úgy kár mindig kiszállni, hisz annak a padnak más részén ugyanúgy esik az ülés, mint a padszélen. Egyébként Isten házában minden hely egyforma. Nem az a lényeges, hol ülünk, hanem az, hogy milyen lélekkel ülünk ott. A publikánus különb helyen volt, bár leghátul volt, mint a farizeus, aki pedig elöl állt, mert a lelkében bűnbánat volt s neki az Istennel találkozása volt. Akárhol ülünk, az a lényeges: Istennel legyen találkozásom! — Lelkészi Hivatal, Ágfalva. A küldött bélyeget köszönjük. MAGYAR GAZDA Gabonaárak. Búza 20.25—21.25, rozs 16.60—17.05, árpa 16.10—22.60, zab 20.90—21.15, kukorica 22.10—22.30 P mázsánként. Sertésárak. Ha uradalmi 138, la szedett 137, 11a szedett 124—131, angol tőkesertés 130—136 fillér kilónkénti élősúlyban. A többi minőségben kötés nem fordult elő. vaiiAM'F, KOSZORÚT csak GYÓR, Deák-u. 6. Telefon 9-46. — Aki a , Harangszó *-ra hivatkozik, 10% engedményt kapl Olvasóinknak legjobban ajánljuk Mendöl Endréné hittestvérünk zongora- termét, Budapest, VIII., Bezerédi-utca 10, ahol zongorák, pianinók, harmóniumok garanciával részletre is vásárolhatók. 6—8 Elhalt tisztviselő nyugdíjas özvegye teljes ellátásra szívesen vállal két diákleányt. Cím: válaszbélyeg ellenében a kiadóban. 1—2 Árja származásom igazolása végett nagysziileim, Bakonyi István és neje Tör- dős (Terdős) Terézia születési, esetleg házassági helyét kutatom. A házassági év 1845—1856. években keresendő. Nagyanyám 1831-ben született. Az adatok, vagy okmányok megküldőjének 20 P jutalmat adok. Bakonyi Sámuel, Budapest, XI. Horthy Miklós körtér 2. 1—1 PÁLYÁZAT. A felsőszelii evangélikus egyházközség pályázatot hirdet időszaki napközi otthon vezetőnői állásra. Javadalmazása havonta 60 P, koszt és lakás. Pályázhatnak képesített óvónők. A napközi otthon július és augusztus hónapokban működik. Pályázati határidő június 15. A pályázati kérvény mellé csatolandó az oklevél, vagy annak másolata és lelkésze ajánlólevele. A kérvény küldendő: Evang. lelkészi hivatal, Felsőszeli címre. Saját készítményt! útitáskák, nöi- taskák, pénztárcák, levéltárcák, akta 2 és iskolatáskák stb. a legnagyobb ~ választékban és a legolcsóbb urban MUTH-nál Győr, Baross-úl 2. Kölcsönsegélyző épület Vásárlásnál kérjük a Harangszóra hivatkozni. A rozsnyói evangélikus kereskedelmi középiskola hazánk első és egyetlen kereskedelmi középiskolája. A nemrég felszabadult Felvidék egyik leggyönyörűbb fekvésű városkájában a múlt év szeptemberében alakult ez az iskola fiú- és leánytagozattal, mint a cseh megszállás alatt megszüntetett evangélikus főgimnázium jogutóda. Az iskola fokozatosan négy évfolyamra épül ki, a negyedik évfolyam végén érettségivel. Az iskolával kapcsolatban külön leány- és külön fiúinternátus is nyílt. Az internátusba való felvételért június 15-ig lehet jelentkezni, ellátási díja havi 60 P. Ev. tanítók, lelkészek gyermekei és árvái kedvezményt kapnak. Iskolai és in- ternátusi tájékoztatót az igazgató szívesen küld az érdeklődőknek. 2—3 Az eredeti kisméretű Luther-rózsák állandóan kaphatók. Viszonteladóknak darabja 35 fillér. — Cím: Jánosa Lajos vésnőki mfiintézete. Bélyegzők, Jelvények ée zászlóezegek gyártóén. Szombathely, Püspök-bazár ___ legolcsóbban ífüTIXMÉ A pécsi Baldauf Gusztáv Női Otthonban folyó év szeptember havára megüresedik pár internátusi hely. Felvételt nyerhetnek középiskolás leányok és egyetemi hallgatónők. Az Otthon nagyon olcsón igen jó ellátást, felügyeletet és lelkigondozást is nyújt. Az Otthont győri diakonisszák vezetik. Érdeklődők forduljanak az Otthon vezetőségéhez: Pécs, Rét-u. 45. Nyárra nyaralókat és üdülőket felveszünk! 3—3 Német uricsaládhoz fizetővendégnek adnám augusztus hóra németül, angolul beszélő ötödik gimnazista leányomat és elsős fiamat. Zsigmond cégvezető Budapest, IX. Liliom-u. 7. 1—1 A bonyhádi evangélikus gimnáziumnak fenntartósága nyugdíjazás folytán megüresedett rajztanári helyettes, illetve rendes állásra a szabályszerű illetményekkel pályázatot hirdet. A fenntartó- ság. fenntartja magának azt a jogot, hogy a megválasztott rendes tanárnak a rendes tanári fizetést csak akkor folyósítja, ha a V. K. M. úr e minőségében elismeri és részére a rendes tanári állami fizetéskiegészítést folyósítja. A megválasztott tanár csorbítatlan illetménye mellett külön lakás és élelmezésért kívánatra a Diákotthonban felügyeletet tartozik teljesíteni. Zenéhez értő előnyben részesül. Az állammal kötött szerződés értelmében az újonnan választott tanár állami kinevezés alatt áll. \ V. K. M. úrhoz intézett pályázati kérvényeket kellően felszerelve a gimn. igazgatósághoz f. é. junius hó 20.-ig kell beküldeni. Okmányokkal igazolandó az életkor, vallás, családi állapot, magyar állampolgárság, végzett tanulmányok, oklevél ,esetleges tanári szolgálat s a katonasághoz való viszony. — Pályázónak továbbá igazolnia kell, hogy nem esik a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939:IV. t. c. 1. és 5. §-aiban meghatározott korlátozások alá. Ezenkívül külön írásbeli nyilatkozat küldendő be a Hív. Közi. folyó évi 7. számában (126. o.) található szövegminta szerint. Az állást szeptember 1.-én kell elfoglalni. 2—2 MIT NYÚJT AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETEK JÓLÉTI EGYESÜLETE? A családban olöfordiiló halálesetkor temetkezési segélyt. Kiházasításí, tanulmányi és neveltetési segélyt. Elet, nyugdíj, tűz, jég, betörés, baleset szavatosság, gyár, autó biztosításainak a legolcsóbb díjtételét, A tagok érdekeit a JÓLÉTI EGYESÜLET gondos figyelemmel segíti elő. Evangélikus egyházát támogatja mindenki, aki a JÓLÉTI EGYESÜLETET fölkarolja. Hivja fel mindenki a hittostvérek figyelmét a Jóléti Egyesületre, Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja : Budapest, IV. Fehérhajó-u. 8—10 (Ev. bórház.) Telefon: 186-382, valamint a kerületi fiókok : Békéscsaba, Debrecen. Érsekújvár, Győr, Kassa, Miskolc, Pécs, Szeged, Szombathely. Minden egyházközségben megbízottai vannak az Egyesületnek. Állandóan felveszünk és foglalkoztatunk megfelelő javadalmazással tagszerzőket, hölgyeket is.