Harangszó, 1940
1940-04-21 / 16. szám
1940. április 21. HARANGSZÓ 117. j Szentanfaliaí Nagy Lajos | Gyászkeretbe foglaljuk azt a nevet, amelyet lapunk hasábjain egy-egy költemény alatt annyiszor láttak olvasóink, hogy szomorú szívvel közöljük szent- antalfai Nagy Lajos költő-pap halálhírét. Nagy Lajos Nemesládonyban született régi gazdálkodó nemes családból. Bár szolgálata messze hívta a szülőföldtől, vele való kapcsolatot mindig megtartotta. Innen indult el, most porsátora ide tért vissza. Szentantalfán volt lelkész hosszú évtizedeken át nyugalomba vonulásáig. 12 éven át volt a zalai egyházmegye esperese. Ilyen minőségében támogatója volt a keszthelyi gyülekezet anyásodásának, a keszthelyi, sümegi, tapolcai templom építésének. Dunántúli énekeskönyvünk több szép énekének a fordítását neki köszönhetjük, nemkülönben vallásos versek több gyűjteményét. Jelentős azoknak a költeményeknek a száma, melyeket ünnepi alkalmakra írt. Mindig mozgékony ember volt. öreg korában is az ifjúság lelkes és rajongó barátja maradt. Az akali ifjúsági KIÉ tábor neki köszönheti létrejöttét. Ö volt a tábor keresztapja. Táborvezetők tudnának beszélni arról, hogyan nyúlt a zsebébe, hogy 10—20— 50 pengővel a pénzszűkiben levő tábort a bajból kisegítse. Alig volt esemény, amely lelkének húrjain költeménnyé ne vált volna. Még nemrég is hányszor megénekelte hős finn testvéreinket. Lapunk évfolyamait kell csak átnézni, hogy meglássuk, mit adott verseiben evang. népünknek. Mindezt most megköszönjük neki. Halála alkalmából közöljük egyik gyönyörű szép versét, a „Térj ki, ha tudsz“ c. versét, amely 1934-ben a Harangszó hasábjain látott napvilágot és különlenyomatban is megjelent. A 73 éves korában távozó költő-papnak legyen áldott az emlékezete! Régi 10 pengős bankjegyek érvényességét f. év december végéig meghosszabbították. Németországban 146 diakonissza anyaház van. Ezek közül 74 anyaház a kaiserswerthi diakonissza szövetséghez tartozik 30.600 diakonisszával. Hát úgy igaz: ki erre, ki arra ... ,,Sárbogdrd, Dombóvár, vadvlrdíos vidék, Elszétedt juhocskák, visszavdrjunk-o még." Egyik írásomban megmutattam Sár- bogárd tájékát. Ma közelebb húzódom a mondanivalómhoz és előbontom ennek a 8 kilométernyi körzetű kis városkának a lelki arcát. De ahogy e sorokat vezetem, jövők rá, hogy megoldhatatlan ez a feladat. Mert vannak faluk, arra messze Somogybán vagy Zalában, ahol a falulélek sokráncú képét meg lehetne festeni egyetlen odavaló arcon. Gondolok Iha- rosberényre vagy Barlahidára. Ezekből a falukból nehézség nélkül lehetne kiválogatni a falulélek hordozóját, aztán az ember ránézne erre az egyetlen arcra és az egyetlen szempárban benne sírna és kacagna az egész szeretnivaló, csodálatos vidék. De írhatnám a képet tovább is, beszélhetnék a megpingált, határozott szájról, meg sok egyébről, amiből úgy bontakozna elő mondjuk Berény vagy Barlahida, ez a két nagycsöndű drága falucska, mint rózsabimbóból a kinyílt rózsa, de hiába tenném, hiszen a képet nem tudnám továbbrajzolni Bo- gárdról, mert amint írom, itt nincs egységes falulélek. Valamikor híres-neves református nemes atyafiak raktak itt fészket, aztán megindult a népvándorlás. Behúzódtak a grófi, papi birtokokról a katoAz igazi konfirmációi előkészület. azzal a tudattal táplálkozott, hogy még nincs vége a nap mozgalmainak. A három legény parancs szerint rejtőzködve foglalta el őrhelyét. Egyik a völgyben, másik kettő meg a völgy két oldalát kerítő erdőben. Csendben várakoztak. Közbe-közbe bagolyhuhogást utánozva váltottak jelt egymással. Így közölték, hogy még senkit sem vettek észre. Azonban Laci, aki a bal erdőt strázsálta, a délesti nap fényében egyszerre tényleg három óvatosan közelítő alakot pillantott meg. Mint a szellő osont félre útjuk irányából. Közben volt még arra is ideje, hogy finom, erős fonalat, melyet a sólymok lábára szoktak kötni, feszítsen ki azok elé. Nem bírt uralkodni tréfás kedvén. Biztonságos helyén, egy öles tölgy mögül szívrepesve várta a három labancot. Kék egyenruhájuk messze látszott a tar erdőn. Laci előre örült, hogy fognak egymás hegyén-hátán a fonalnál végig kalimpálni s csak azt sajnálta, hogy a^többi nem láthatja. Már csak pár lépés. Laci felkészült a csendes nevetésre. De ekkor — valaki bánthatta, vagy megijedhetett — erősen cifrázva felnyerített jobbkéz felől a táborban egy ló. A fürkészek összerezzentek. Fejüket összedugták. Tanácskoztak. Majd irányt változtatva és a fonált elkerülve, egyenesen a hang irányának indultak. Laci bosszankodva pattintott ujjával: — Egy öröme lett volna az embernek! — zúgolódott. — Az oktalan állat! Ép most kellett felhorkannia! Eszébe jutott a Gyurka kérése: ... A táborig és vissza bántatlanul kell hagyni a labancot... Nos, az Isten akarta, hogy kívánsága teljesüljön. Laci nyomába szegődött a három fürkésznek. Megfigyelte, mint lopakodnak egész a sátrakig. Mint számolják meg a lovakat, mint járnak körül mindent, mint állapítják meg a tábor fekvését s mint fordulnak vissza elégedett arccal, mintha mondani akarnák: — Eszünk csak nekünk van! Ahogy érkeztek, úgy eredtek útnak megint vissza az erdőn át. Laci oldalvást követte őket. Most már nagyobb távolságból. Meg akart győződni róla, hogy tényleg elmennek. — Mert, ha itt maradnak, még észreveszik — okoskodott magában —, hogy (ni sem estünk a fejünk lágyára!... Terin- gettét!... Szaladt ki a szó a Laci száján. S alig bírta magába fojtani mérgét. Amit másnak szánt, öntestén esett meg. Mintha kirántották volna alóla a talajt. Gondolatai neki vitték saját maga csapdájának. Szemével a fürkészeket kísérte, nem nézett a lába alá. így esett meg. Szégyenkezve kelt fel. megtapogatta tomporát, a fonalat felcsavarta és háromszor röviden huhogott. Nyomban hallatszott a válasz. Röviddel rá mellette volt két társa. Laci nem dicsekedett el munkájával. Bölcsen elhallgatott mindent. Csendben intett nekik, mintha attól tartana, hogy meglesi valaki. — Itt vannak? —• kérdezték azok. — Már el is mentek — válaszolta —, kövessétek őket egy darabon, én addig beszólok István úrhoz. A vezér sátrában nagy vidámságot talált. Ura és a jövevény fiú vígan hahótáztak, mintha régi ismerősök lennének. Ádám, az alvezér csak bohókásan hunyorgatott apró szemeivel. — No Palkó, elengedted őket? — kérdezte Szuhay, biztosra vette, hogy eljöttek a várt kémek. — El! vitézlő uram. — Hányán voltak? — Hárman. — Mit műveltek? — Körülszimatoltak mindent megszámlálták mind a nyolcvan lovat és kereket oldottak. — Nem vették észre hogy figyeled őket? — Nem. — Nem tréfáltad meg őket valamivel? i Folytatjuk.
