Harangszó, 1940
1940-03-24 / 12. szám
1940. március 24. HARANGSZÓ 87, és vall szomorkásán: „Kányákat fogtam, Nagytiszteletű Ür kérem.“ — Kányákat fogtál? Hogyan? — Lépvesszővel, mondja Jóska és csudálkozik, hogy én még azt sem tudom, hogyan kell télen kányákat fogni. Mi az ördögöt pusztítod te a kányákat — ripakodtam Jóskára — inkább jöjj templomba! Megesszük őket, szól szinte mosolyogva a válasz s úgy néz Jóska, mintha a jó íz kedves emléke csiklandozná. — „Megeszitek a kányákat?“ — Igen finom húsa van a kányának, Nagytiszteletű Ür, mondja a Jóska gyerek! — Valami elakad a torkomon és megkérdezem: hát más húst nem ehettek ti; nem öltetek disznót? — Mi még sohasem öltünk! — Hát nem szokott édesanyád húst főzni, Jóska fiam? — Sohasem, csak ha kap valami maradékot. — Édesanyád takarítónő? — Igen. — Hányán vagytok testvérek? — Nyolcán.— ...A teremben ijesztő és siralmas csönd van. Nagy Jóskát egypár csecseruhás lány előbb harsogva nevette a kányákért, most mindenki félelmes szeretette! néz rá. Jóskának pedig megered a nyelve s elmondja, hogy nagy az öröm, mert vasárnap délután hét kányát fogott; a hidegbe eláll és ezen a héten mindennap lesz belőle ebéd. ■— Én meg, aki még előbb keményen a büntetést emlegettem, meg a „rendbírságot“, csak bámulok bele mélyen a Nagy Jóskák magyar sorsába: a bánatnak akkora malomköve zuhan a szívemre, hogy ahhoz képest a Nagy Jóska félelme bárányfelhő. Ezt a világot olyan gyalázatos feketének látom, mint Nagy Jóska fekete kányáit! ...Vájjon kik is a bűnösök abban, hogy a szegény Nagy Jóskák kányalevesen érzik csak a hús ízét és erejét, vájjon nem érdemeljük-e meg mindnyájan a pokol tüzét, mert a Nagy Jóskák jóllakásának boldogsága csak az égi kányamadarak tőrbeejtett döghúsán keresztül duzzad meg? Nagy Jóska még mindig áll és félve pislogat rám: várja az ítéletet. összeszorítom a torkomat, hogy a sírás ki ne sikoltson és megsimogatom szegényt: Jól van, Jóska, ha elfogytak a kányák, majd megint jössz... most nincs semmi baj... hiszen te ... Istentiszteleten voltál! Bácsi Sándor. Né^ed mondja Sézus: „én vágyói? a feltámadás és az élet és al*i hisz én bennem, ha meghal is él, és ahi csal* hisz énbenncm, soha meg nem hal.“ Téged kérdez .flézus: Kiszedje ezt ? Te feleld jézusnak: „9gen, ílram, én hiszem, hog? Te vagv a Krisztus, az Ssten- nel? Tia!“ János ev.ll : 25—26, v, TERJESSZÜK A HARANGSZÓT! A hadi kórház papja. (Folytatás.) „Hallott-e valamit tisztelendő úr szeretteink felől?“ — Egyre ilyen kérdések hangzanak el a körülöttem lévők ajkáról. A legtöbben karjalaiak, arról a vidékről valók, ahonnan biztonságosabb tartományokba menekült a lakosság. Sokak kérdését nem tudom kielégíteni, mások megkapják a kívánt tudnivalót Mindannyiuk arcán látszik, hogy gondolataikban folytonosan szeretteikkel foglalkoznak. Bátran viselik a határvidék küzdelmeit és szenvedéseit és napról- napra kitartóan várják, hogy mikor kapnak végre híreket övéik holléte felől és mikor találkozhatnak ismét velük. „Hát hogy vannak a karjalai csapatba került északiak?“ — kérdeztem az egyik csoporttól. „Köszönjük kérdését, jól.“ — Kapom a feleletet egy a lábán megsebesült fiatal harcostól, akinek az arca a legmégelégedettebbnek látszott ma este. Hamarosan meg is kapom a magyarázatát a beteg megelégedettségének: „A feleségem ma meglátogatott, az otthon lévők jól vannak. Köszönöm, hogy telefonált nékik tisztelendő úr.“ — Hogy milyen nagy jelentősége van a hozzátartozók látogatásának, az nagyon meglátszott ennek a katonának a hangulat- változásán és az egész lényén. Amott egy középkorú férfi ül az ágyán. Az ő arcán is megelégedettség csillog. Kezében egy karácsonyi képeslapot tart. „Sotkamóból is jött posta?“ — kérdeztem. — „Igen, jött. A feleségemtől és a gyermekeimtől kaptam ezt az üdvözletét.“ Boldogan nyújtja felém a lapot. „Áldott karácsonyi ünnepeket kívánnak feleséged és gyermekeid. Jól vagyunk!“ — Igénytelen, rövid üdvözlet, amelynek azonban kimondhatatlan jelentősége volt a' sebesült apa számára.“ — „Ugye kedves lap?" — mondta ő, miközben könnyes szemmel tette el a visz- szanyujtott képeslapot. (Folytatjuk.) OLVASSUK^ BIBLIÁT Krisztus a feltámadás. Március 24. — Krisztus feltámadt. Máté 28, 5—6. Bármilyen fájdalmakon át jutott is Krisztus halálra, feltámadott, mint ahogyan megmondották a próféták. Isten örök szent akarata volt ez. Nincsen okunk hát a kételkedésre és a félelemre. Földi látható valósággá lett, amit Isten akart. Bizonyítéka az üres sír. Nem kell más hozzá, mint hogy én is hirdessem az angyallal: Krisztus feltámadt! Március 25. — Krisztus megjelent. I. Kor. 15, 3—8. Krisztus gondoskodott arról, hogy a tanítványok ne maradjanak bizonytalanságban. Sorra megjelent övéinek. Mi tehát, ha Krisztus feltámadásáról beszélünk, nem látatlanban szólunk. Tanúbizonyságokat állított az Isten, akik Krisztus megjelenéséből, Szentlelke által vették a biztos alapot arra, hogy életükkel ők is megjelenítsék a feltámadott Krisztust. Nekem is ez a szent feladatom! Március 26. — Krisztus él! Jób 19, 25. Mennyivel bizonyosabbá lett Krisztusban ez az ősi igazság! Isten benne tette valósággá minden ígéretét, hogy vele lesz, vele él azokkal, akik hisznek benne és akik ezt a szentséges tudományt saját életükre vonatkoztatják. Csak így lehet bizonyosság számomra is, hogy porsátorom utolsó napjáig él ő a számomra, ha már most is élet nekem a Krisztus! (Fii. 1, 21.) Március 27. — Krisztussal én is élek. I. Kor. 15, 12—17. Nemcsak a halál utáni életet semmisítené meg az, ha Krisztus nem támadott volna fel. A jelenvaló, földi életünk is teljesen céltalan lenne. Nem volna értelme a keresz- tyénségnek, de nem volna értelme az én keresztyén életemnek sem. Mert ennek lényege a hit és az ige. Ezek pedig a feltámadásból táplálkoznak. Március 28. — Krisztus a feltámadás zsengéje. I. Kor. 15, 18—22. Bűnre is egy ember által jutottunk, feltámadás sincsen megkezdő nélkül. Mi nem lehetünk ezek a megkezdők. Bűnre bizonyosan mi is eljutottunk volna Ádám nélkül is, de ember soha fel nem támaszthatja magát. Ez csak a mennyből jött Krisztus által lehetséges. Boldogan követem hát öt, hogy feltámadásának is részese legyek. Március 29. — Krisztus a hit és élet alapja. János 11, 25—27. Krisztus követésének egyetlen módja és így a feltámadásában való részesedésn-k is egyetlen útja a hit, mely ott kezdődik az üres sírnál és ott fejeződik be az örökéletben. Semmivel sem pótol hatom ezt a hitet. Mert fel sem foghatom azokat, amiket a feltámadott és élő Kiisz- tus Ígért és már részben be is vallott. Ezért a hitért esedezem. Március 30. — Krisztus a halál n eg- győzöje. I. Kor. 15,23—26. és 15, 54/b-57. Krisztus minden földi hatalomnak véget vet, minden felett diadalmaskodik. Most úgy látszik, mintha mindenütt csak ő felette győzedelmeskednének. De ez mind csak látszat. Mert a földi diadal magában hordja a végső bukás bélyegét. Egyedül Krisztus diadala örök, mert ő a halált győzte meg. Niylvánvalóvá ez majd az utolsó napon lesz. Addig hiszek és hálás szívvel áldom Isten szent nevét, mert ő meggyőzte a világot! Itt zés Mihály. KARCOLATOK Matttterheim finn tábornok utolsó hadparancsa. A finn rádió szerdán éjfélkor közölte, Mannerheim tábornagy napiparancsát, amely így kezdődött: — Dicsőséges finn hadsereg katonái! Létrejött a béke országunk és a szovjetunió között. A béke szigorú. Átengedi a szovjetuniónak csaknem valamennyi harcteret, amelyet vérünkkel öntöztünk mindazért, ami előttünk drága. Ti nem akartátok a háborút. Titeket rákényszerítet- tek a háborúra. Hőstetteitek századokon át ragyogni fognak történelmünk lap-
