Harangszó, 1940
1940-03-24 / 12. szám
86 HARANGSZO tfl4U. március 24. volt a felkínált, helyesebben rádiktált békét elfogadni, szép hazáját megnyirbálni hagyni, leggazdagabb és legsűrűbb lakosú országrészt, Karjaiét a rommá- lőtt szép várossal, Viipurival koncként odadobni, Hankó félszigeten katonai támaszpontot biztosítani a szovjetnek. Kénytelen volt tenni egyszerűen azért, mert a nyugati hatalmak által Ígért segítséget nem lehetett teljesíteni, a francia és angol csapatok az északi államok, Norvégia és Svédország szigorú semlegessége miatt nem tudtak Finnországba eljutni. Győzelmes finn sereg és így kénytelen békét kötni! Milyen szomorúan tragikus magyar sors a mi testvérnépünk sorsa! Amikor mindezt megállapítjuk, nem szabad elfelejteni, hogy a Trianonhoz hasonló moszkvai békekötés ellenére is ennek a 124 napos háborúnak a győzelme, minden látszat ellenére is, nem a szovjeté, hanem finn testvéreinké. A vak is látja azt az erkölcsi győzelmet, amit a finnek hősies bátorsága kivívott. A világ közvéleményében a finn nép a világ legkülönb népe lett. Nem lehetett a hatvanszoros túlerőnek legyőzni. Az is világos, hogy a finn nép győzelmes hadserege veretlen maradt és nem tört meg s ez a kicsiny, mindvégig győzelmes és veretlen sereg alaposan megleckéztette a szovjetet abban a tekintetben, hogy nem lehet velük csak úgy játékmódra elbánni s ha ez a kis nép azt mondja a hatalmas Góliátnak, hogy állj, akkor annak —• ha akar, ha nem — meg kell állni! Ebből azután nemcsak az orosznak, hanem a világ minden népének le kell egy tanúságot vonni. A kis népeket a nagy nemzeteknek komolyan kell venni! S azután nem óriási erkölcsi győzelem az Európa minden nyugati államával szemben, hogy a finn testvérnép védte nyugatot, ezirányú kötelezettségének 100 százalékig eleget tett, inkább, mint akárki más, s ez a megvédett nyugat a védőjét nem tudta segíteni! Ki itt a vesztes? A finn nép biztosan nem! És még egy-két dolgot ne felejtsünk el. Ez is közös testvérsorsunkból adódik. Ne felejtsük el, hogy Isten mindig próbálja az övéit. Nehezek ezek a próbák sokszor, de mindig áldásosak. Éppen erre gondolva, különösen ne felejtsük el, hogy húsvét van> A feltámadás ünnepe van! S ez az ünnep isteni üzenetet hoz arról, hogy nem az emberi gonoszságé, nem a halálé, nem az erőszaké, nem az igazságtalanságé az utolsó szó, hanem az igazságé, az életé! Nagypéntek után jön húsvét. A Sátán felett győz Krisztus! A magyar nemzet és a finn nemzet számára is! Trianoni sorsra jutott drága finn testvéreink! Üzenjük néktek, ne felejtsétek: Húsvéti élet támad a nagypénteki halálból. Az élet Urára, a halált legyőző Krisztusra nézzetek! Benne bízzatok, Őbenne van a ti életetek s jövendőtök! Amint ö feltámadott — hisszük —, úgy fogtok ti is velünk együtt feltámadni — a Trianon s Moszkva ásta sírból! Lukács István. A Skót Bibliatársulat 10.000-rével küldi hadihajókra és katonai táborokba az újtestámentumot, hogy lelki táplálékban részesülhessenek a katonák. A költségeket adományokból fedezik. Mit csinálsz a bűneiddel ? Hozd őket a keresztiához! Nézz fel Jézusra, Aki „a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyd- gyultatok meg!" I. Péter 2, 24. v. k i uralkodik életedben ? Engedd Úrrá lenni Jézust! Hiszen „azért halt meg és támadott fel, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék!“ Róm. 14, 9. Mi vigasztal szeretteid koporsófánál ? Az a húsvéti hit, hogy Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azoknak, akik elaludtak." I. Kor. 15, 20. v. Mi bátorít temetői sirtfalmok között ? Az a húsvéti bizonyosság, hogy „elnyeletett a halál diadalra! Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diád álmád? I. Kor. 15, 54—55. v. FELTÁMADÁS. Újra eljött Húsvél, Krisztus feltámadott. Tanunk a nyitott sír, diadalt aratott. Lelkes tömeg zengi, Krisztus feltámadott, Mi is feltámadunk, hisz ő példát adott. — Megállók itt én is, — a szó szíven talál, Feltámadás! Élet! ki félné a halált? Láttál száraz ágból virágcsodát várni? Átszellemült arccal Kanossát megjárni, Fiatalos mosolyt, ráncos öreg arcon. Lankadatlan erőt hosszú, kemény harcon. Lágy kenyérré érett apró búzaszemet, Tűzpiros parázsnak a fekete szenet. Tanárt, ki lelkét az ifjúságnak adja, Pap arcát, mikor az Ür vérét feltartja, Ima után szívbe szálló csendes békét, Sötét felhők között az ég derűs kékjét, Titkos, boldog mosolyt, sok-sok halott arcán . . . Mind azt mondja nékünk: szebb élet jön aztán . . . Mind-mind feltámadás, megújulás, Élet Húsvéti ajándék: Krisztus adta néked. Gyarmathy Irén Hogyan ünnepelsz nagypénteken ós frusnótl^or ? Hsak eltöltőd a napokat, mint máskor ? ^Felkeresed a templomot, mert ilpenkor szokás? nagp mert az éhség hajt? ítreacsorázol is és erre lélek szerint előkészülsz ? Törődsz azzal is, ho9V a tieid is ugyanezt tegyék, tehát templomba menjenek és urnacso* rázzanak ?! ÁLDOTT ÖRÖKSÉG.*) Áldott a tövis, amely megsebez, Amelynek nyomán vérem serkedez. Mert ráfonódott Krisztus homlokára, Mikor érettem ment a Golgotára. Áldott a nád szál, mikor rámsuhint, És megalázva égek, mint rubint. Mert Üdvözítőm kezeibe tették, Mikor bűnömért csúnyán kinevették. Áldott a korbács, mikor tép, szakít S hátamon vére csíkokat hasit. Mert bűneimért kimért büntetésem Az égi Bárány szenvedte el értem. Áldott a kötél, mikor rámfeszül, És holtraszíjaz kívül és belül. Mert Megváltómnak kezeire fonták, Mikor helyettem ítéletre vonták. Áldott a szeg, mely fúrja tenyerem, Hogy véres legyen benne kenyerem. Mert ötször vertek Megtartómon éket, Hogy elnyerjem az örök békességet. Áldott a kereszt, gyenge vállamon. Alatta minden szentelt fájdalom! S mióta Istent feszítették fára, Égnek és földnek kereszt a határa! * Mutatvány Palotay Gyula hartai evangélikus lelkész most megjelent Kereszt és korona c. verskötetéből. Nagy Jóska istentiszteleten volt! Nagy Jóska 13 éves kis magyar. Ismétlőbe jár és mandulaszemeivel szívja magába a nagy tudományt. Az egyik órán keményre kellett már fogni a gyeplőt, mert alig volt egypár fiú templomban. Igaz, hogy embertelen hideg volt s ilyenkor a jóravaló kutyát sem verik ki a házból. Igen ám, de nálunk a templom fűtve van és nincs kifogás! A vallatás során mindegyik gyerek tud valami elfogadhatót mondani, csak Nagy Jóska parázs szemei tüzelnek bizonytalanul. Látszik rajta, hogy vagy hazudni fog, vagy elsírja magát. Becsületére legyen mondva, az utóbbi nótára gyújt rá és úgy potyognak könnyei fonnyadt kis arcán végig, mintha a bűnbánat harmatával öntözné őket. Szinte fáj az ember szíve, hogy semmi kifogást nem tud már mondani, amivel az ember a gyereksírást, ezt a szívkeserítő látványt elverhetné a szeme elől. Nagy Jóska azonban bevallja, hogy otthon senki sem volt beteg, el is engedték volna, de ő kiment a határba. „Szóval csavarogtál!“ állapítom meg a kellemetlen „tényállást“. — Nem szégyelled magad? — Nagy Jóska azonban azt mondja, hogy Ő nem csavargóit, hanem kiment a határba. Megkérdem tőle: Ugyan fiam, hogy tudsz ilyen bolondokat beszélni, ilyen rettenetes időben csak nem mászkálsz el egyedül a határba!? Mit keresel te ott? — Nagy Jóska látja, hogy nincs menekvés
