Harangszó, 1940
1940-12-22 / 51. szám
1940. december 22. HARANGSZŐ 399. lobog a lelkűk, más, egészen más a belső lelki világuk. Közelemben élnek, de a lelkünk között mégis nagy közbe- vettetés van ... Szomszédok vagyunk, mégis mérhetetlen távolságok és mélységek szaka- dékos világa áll közibénk. Hát nem az a legnagyobb árvaság, amikor egyedül állsz evangélikus keresztyén hiteddel!?... Mégis, ne zúgolódj, még- csak ne is panaszkodj emiatt! Tudod-e, hogy az árvaság útja a Jézus útja s aki ebben a világban ‘az ö követője akar lenni, annak mindig az árvaság nehéz útját kell megjárni. Tudd meg, hogy sehol sem lehetsz Krisztust követő evangélikus, ha nem mered, vagy nem akarod vállalni az árvaság ntagányos, töretlen útját, de hazafelé vivő útját. Szórványban lakó evangélikus Testvérem, a magad karácsonyi árvaságán szomorkodva, gondolj a Jézus árvaságára.. Egyedül vagy?... Vedd eszedbe,. milyen egyedül volt a mi Urunk és Királyunk, a Jézus Krisztus! Milyen árva és egye- dülvaló volt már születésekor. Betlehemben senki sem várja és senki be nem fogadja. Az övéi közé jött, de embereknél hiába kért bebocsáttatást, csak a barmok istállójában talált helyet. Emberek szava kikergeti az idegen világba: Nincs hely!... Később is milyen szomorúan mondja: „A rókáknak barlangjuk van és az égi madaraknak fészkük, de az ember Fiának nincs hova fejét lehajtani!“... Van-e ilyen árvaság a te árvaságod?. .. Választott emberei, a tanítványok sem értik meg a lelke igazságait. A veszedelem óráin meg minden esküdözésük ellenére is úgy szétrebbennek, mint a madárcsapat, ha Böröczki: Karácsony. Ajánljuk a Harangszó új levelezőlapjait. puska dörren a közelükben ... Szórványban élő Testvérem, van-e ilyen árvaság a te karácsonyi árvaságod!?... Volt-e valaha is kitaszítottabb, árvább, egyedülvalóbb, meg nem értettebb lelke ennek az átokverte földnek — mint Jézus volt az idők teljességében!? ...És látod, ez a legnagyobb árva mégis így kiált fel: „Nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van!“... Jézus árvaságát összetöri az Isten jelenléte! Lehull válláról az elbírhatatlan teher. Hogyan is lehetne egyedül az, akit meglátogat az Isten, akivel együttlakozik az Isten? Egymagában is nem jelent-e győzelmes többséget az, akinél szállást vesz az Ür!?... Látod, így oldódik meg a te karácsonyi árvaságod is. Nem élhetsz olyan eldugott szórványban, ahova el ne szállnának a karácsonyi örömüzenettel a betlehemi angyalok. Nem lehetsz olyan névtelen senki, akit ne keresne ezen az éjszakán az Isten üdvözítő kegyelme. Árva szívedet nem veheti körül olyan ellenséges embergyűrű, amely megronthatná a te igazi karácsonyodat. Az ünnepi földi része lehet kopot- tab, egyszerűbb, társtalanabb, de az ünnep ajándéka teljeséggel a tied lehet — ha kitárod előtte árva szívedet. A karácsony igazi ajándéka pedig nem más, mint az elveszett embert kereső, földre szállt Isten, a mi Urunk, a Jézus Krisztus... Ki tilthatna el tégedet ötőle? Egyedül! Hát még mindig kínoz ez a szívszorító, rettenetes szó? __ Hát még a nagy c sendességben sem hallod az ő buggyant a könny s reszkető ajkán most felsírt a panasz. — Juliskám, kicsi Juliskám, nem lesz már se karácsonyfád, se babád és édes feleségem, neked se meleg kendőd ... Két nedves öklét nekinyomta a szemének s úgy állt ott mozdulatlanul, mint a vihartépte csupasz fatörzs. A nedves ruha kezdett ráfagyni a testére. Ez észretérítette. Felment a hídra, cókmókját beletette a tarisznyájába, nyakába akasztotta és elindult. A ruha csak úgy zörgött rajta. Alig bírt járni. Csak úgy szédelgett a nagy erőlködéstől. De csak ment, bukdácsolt előre. Mire hazaért, alig volt jártányi ereje. A konyhaajtót még benyomta, de ott aztán már úgy esett be. S a szent este előtti nap már ott domborodott felette a sírhalom ... * Szomorú nap virradt özvegy Kis Já- nosnéra és az alig hároméves Juliskára. Szegény kislány! Mit tudta, mi az, hogy apját tegnap kivitték a temetőbe. Inkább azon csodálkozott, hogy annyi nép volt ott és oly sok néni és bácsi sírt az anyjával. Most se értette, miért ül egész nap anyja az asztal mellett s folyton sír és nem igen felel az ő kérdéseire. Pedig de sokszor kérdezte ma már, mit hoz este a Jézuska? De anyja erre sem felelt, csak még jobban sírt. Végre is megunta a folytonos kérdezgetést, előszedte játékait. Beesteledett. Harangoztak. A falu népe a templomba sietett, hogy megünnepelje a Megváltó születését. Kisné lámpát gyújtott. Juliska egyszer csak felfigyelt. Csilingelőst hallott. Azután éneket. Valamelyik szomszéd ház ablaka alatt énekeltek. Ez újra eszébe juttatta a kis Jézuskát. Odament az anyjához és belekapaszkodott a szoknyájába. — Édesanyám, mikor jön be hozzánk a Jézuska. Szegény asszony, ugyan mit felelhetett volna a kislány szavára? Szólni nem tudott, hát csak sírt tovább. A kislány oda dugta anyja ölébe a fejét és felsírt. — Édesanyám, te már nem szeretsz engem? Az asszony az ölébe kapta a gyermeket s magához szorította. Juliska fejét az anyja keblére fektette. Átölelte a nyakát és úgy gügyögte: — Én is szeretlek édesanyám, meg édesapámat is szeretem, ö mondta, hogy szeressem a kis Jézuskát s akkor hoz nekem babát. Én nagyon szeretem a Jézuskát, hát mikor jön el? Hiszen már este van. Az anya vadul szorította magához a gyermeket, aki ártatlan szavaival csak tépte, szaggatta az ő sajgó sebét. Nem bírt már uralkodni fájdalmán és szinte sikoltva törtek elő száján a szavak. — Apád elment! Örökre elment! Hozzánk a Jézuska soha többé már be nem tér! Azzal ráborult a kislányra s hangosan felsírt. Észre sem vette, hogy az ajtó halkan kinyílt s azon a lelkész lépett be a feleségével. Egy kosár volt a kezében. Azt letette a földre. A felesége meg egy karácsonyfát tartott a kezében. Csendesen megálltak s nézték a szenvedő anyát, meg a gyermekét. A lelkész belenyúlt a zsebébe. Halk csilingelés hallatszott. Juliska felnézett az anyjára. — Édesanyám! Csengettek! Jön a Jézuska! Az asszony fel se emelte a fejét. — Ide nem tér be a Jézuska. A lelkész csendesen megszólalt. — A kis Jézuska ide is betér! A kislány hirtelen megfordult. Az asszony is felnézett. — Ide betér a Jézuska? — Igen, bel Sőt már az ajtó előtt
