Harangszó, 1940
1940-12-15 / 50. szám
390. HARANGSZÓ I §40. december 15, egész világot átfogó hatalmas változásnak részletei ezek. Nem akarjuk mi ennek a pontos végét kiszámítani, mint a szekták. Egy azonban bizonyos: a világóra számlapján a nagy óramutató a 12-es szám felé közeledik. Lehet, hogy a kismutató még nem állt ott, esak egy világkorszak siet lezárulás felé, hogy Isten számára új lehetőségek teremtődjenek az új megalapozásra. Nekünk evangélikusoknak azonban, ezeket látva fokozott vigyázással kell járnunk, hogy ne Noé kortársainak rémületével, hanem az emmausi tanítványok boldogságával köszönthessük minden órában visszatérhető Urunkat: „Maradj velünk, mert már beesteledett és a nap lehanyatlott ... És ő beméne, hogy velük maradjon.“ Dombi László. Veres Pálné Beniczky Hermin. Első igazi prófétája a nőnevelés ügyének Magyarországon. Ma nevét, munkáját hirdeti az az iskola, amelyik az ő buzgóságából jött létre, hirdeti a budapesti utca, amelyik a szívéhez nőtt, hirdeti az a szobor, amelyet az Erzsébet-tér fái és virágai között emelt neki a hálás kegyelet. 1815 december 13-án született a nóg- rádmegyei Láziban. Atyja Beniczky Pál, anyja Sturmann Karolina. Hermin korán árvaságra jutott, apját alig ismerte, anyját 15 éves korában vesztette el. Akkor maradt egyedül, amikor az anyai szív szeretetére, vezetésére a legnagyobb szüksége lett volna. Nagyatyjának, a svéd származású Sturmann Mártonnak házához kerül, kinek az ősei Gusztáv Adolf seregében harcoltak. Itt élte fiatalságának esztendeit. 1839-ben élettársa lesz Farádi Veres Pál, Nógrád vármegye alispánjának, a nógrádi evangélikus esperesség felügyelőjének. Házukat, a vanyarci kastélyt otthonná tették a szó legnemesebb értelmében, boldog volt az, aki annak a falai között egyszer is tartózkodhatott. Fészek volt ez nekik és gyülekező hely azoknak, akik oda kívánkoztak, Madách Imre is ösztönzést kapott ebben a hajlékban. Az Ember tragédiájában érezni lehet Veres Pálné lelkének ihletését. Magas műveltségű férjének oldalán és Madách- csal és a többi szellemi nagyokkal való gyakori együttlétének idején érezte, hogy a férfiakhoz képest mennyire hiányos és idegen nevelésben részesül a nő és minden erejét, idejét arra használta fel, hogy tudását fokozza, gazdagítsa ismeretekkel a lelkét. Hitének, egyházának szeretetében példaadó volt. Összegyűjtötte sokszor háza egész népét, hogy házi istentiszteletet tartson, s vasárna- ponkint nem maradt el soha, a vanyarci templomból. Vallásosnak nevelte a lányát. Az a meggyőződés erősödött meg benne, hogy a nőnek vallásos alapon való műveltségre van szüksége, hogy boldogabb legyen és boldogítani tudjon. 1865 október 28-án a nőnevelés érdekében megírja általános érdeklődéssel fogadott cikkét. Társadalmi úton is próbálkozik. S azokaj, akik lelkesedéssel fogadják kezdeményezését, tanácskozásra hívja. 1867 május 24-én jönnek először össze, nem sokan, mintegy 22-en. Kimondják a Nőképző Egylet megalakításának szükségességét. Az 1868-ban megalakult Nöképző Egylet Veres Pálnét választja meg elnökének. Hihetetlen lelkesedéssel kezdi meg agitáló munkáját, írásaival, cikkeivel, leveleinek özönével, előadások tartásával belföldön és külföldön tör célja felé. 9000 nő nevében kérvényt intéz az országgyűléshez, melyben egy mintaiskola felállítását kéri a nők számára, amely „irányadóul szolgáljon a női oktatásra'. Az országgyűlés tetszéssel fogadja a nők indítványát, de megvalósítása érdekében nem tesz semmit. S akkor társadalmi úton igyekszik biztosítani azt az eszközt, mely az iskola megnyitását és fenntartását lehetővé teszi. Alapítványokat gyűjtenek, az egész országban megalakult nőegyletek előadásokat tartanak, ünnepélyekből befolyt összegeket e célra fordítják. 1869 október 17-én nyílt meg az első magasabb képzést nyújtó magyar nőnevelő intézet két bérelt szobában egy osztály- lyal, 14 növendékkel. Veres Pálné mondotta a megnyitó beszédet. Első igazgatójának Gyulay Pált választották. A növendékek száma egyre nőtt, az iskola munkája kiszélesedett, elemi, polgári, továbbképző, tanítónőképző intézet, majd későbben a magasabb fokú és gyakorlati nőnevelés szolgálatában ' állottak. Minden 10-ik gyermek ingyen tanult az alapítványok kamataiból Veres Pálné nemes elgondolása értelmében. Így lett a mustármagból terebélyes fa, a bérelt helyiségből hatalmas intézet a Veres Pálné utcában és a nagy evangélikus asszony munkája által így alakultak meg egymás után a leánynevelő intézetek. Munkáját elismerte az állam s a király elnökségének s a Nőegylet fennállásának 25 éves jubileuma alkalmából koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. 1895 szeptember 28-án halt meg s a vanyarci családi sírboltban temették el. Kerekes Gyurka. Történeti Ifjúsági regény. 53 Irta: Mohr Gedeon. Kassa. — Ide valósi ez a kölyök! — vall mellette. — Nap-nap mellett idejár a várhoz, csendben elácsorog. Gyurkát szabadon engedik. Ákos már várja. Szemükkel" felkutatják az egész kanális szintjét. Sehol semmi. Sötét, fojtó befelé sírt fájdalommal indulnak a tutajra. — Két újabb ártatlan áldozat! — sóhajtja Gyurka. * — Hol a kályha? — fogadják őket a fiúk. —: Holnapra meghozzuk — vont vállat Gyurka. Ezzel is azt akarta kifejezni, mennyire letörpült ez a kérdés sok új benyomása folytán. Ákos mesélte el a történteket. — S ilyenkor nem visztek magatokkal — zúgolódott Palkó. Rozsdás lesz a kardom, oly régen használtam! — Még csak ezt a telet húzzuk itt ki — nyugtatta Gyurka. Ő is bénítóan érezte azt a súlyt, melyet a tétlenség aggatott rájuk. Másnapra kelve megint csak útnak eredt a volt két eperjesi diák. Be is jutottak a városba. Jó szóért, csekélyke aprópénzért annyi cserepet kötöttek széles mély zsákjukba, hogy ketten is alig bírták cipelni. Útközben Gyurkának furcsa gondolatai támadtak. Szemei előtt belső látással otthona tűnt fel. Először Franci bácsi képe jelent meg, azután otthona. Az utolsó pár hónap kalandjainak fonalán egyszerre visszajutott a meleg szülői házba. Ügy érezte, hogy kedvesei körében van. — Milyen nehéz a mi kályhánk — fújt egyet. Ákos csak bólintott. Bezzeg édesanyja a pattogó tűzzel, áldott jó szívével, meleggé, derűssé tette életüket. Az a benyomása, hogy otthon ül a nappali szobában. Egyszerre jön a kurátor. Mintha mégegyszer végigélné azt az estét. Felkerekednek és Terézia asszony halálos ágyához ballagnak. Még orrában van a betegszoba nehéz levegője. — Itt vannak! — tapintja meg félkézzel a kabátja bélésébe vart leveleket. — Jó, hogy ideadta Teréz néne! Ekkor ötlött eszébe az a furcsa gondolat. Terézia asz- szony még akart neki valamit mondani. Bele is kezdett. Hogy ne fogadjon el soha senkitől... de mit? A halál előrecsapó sűrű lélegzete elárnyékolta a néne agyát. Nem tudta folytatni. — Franci bácsi! ■—• szisszent fel Gyurka. — Ha nem bírod — fordult feléje- Ákos — letehetjük! — Azt hitte, a zsák szorította meg társát. — Csak menjünk! — nyugtatta meg Gyurka, ö a fájó emlékek tüskéjébe hágott. — Azóta nem kísér Isten áldása. — fűzte tovább gondolatait magában — mióta Franci bácsi tanácsát és tervét megfogadtam. Ezt akarta mondani Teréz néni? A más tanácsát nem szabad sohasem megfogadnom! — eszmélt fel magában Gyurka. — Vagy a „Kék róka“ mulatozásának átka függ még rajtam? Ki tudja? — Mi az? — hökkent rá Ákos. — Hallottad? Gyurka is csodálkozva rázkódott meg. Visszatérőben már a Duna zsombékos partjain jártak. Valahonnan a magas nád közül nyöszörgés ütődött fülükbe. — Ki lehet az? — hallgatózott Ákos. — Nézzük meg! Letették zsákjukat és óvatosan indultak meg a hang
