Harangszó, 1940
1940-12-08 / 49. szám
! 386 Uram Jézus! Így könyörgött az őskeresztyén gyülekezet. Ez az egyház, a menyasszony imája az eljövendő vőle- gény-Krisztus felé: jövel Uram Jézus! Ez az imádság nem hangzik el felelet nélkül az űrbe •— mert felel rá az Ür: bizony hamar eljövök! Könyörögj, hogy eljöjjön hozzád is az Ür: Jövel Uram Jézus. Ámen. Zászkaliczky Pál. KARCOLAT OK Két tévedés ! A reverzális ránkerőszakolt, áldatlan harcában két tévedéssel szoktunk találkozni. Egyik: a római katolikus fél mindent elveszít, ha evangélikus templomban esküszik. Másik: az evangélikus fél semmit sem veszít, ha római katolikus templomban esküszik. Mindegyik tévedés! Számos római katolikus egyént ismerünk, aki evangélikus féllel kötvén házasságot, nem kényszerítette azt Judás-bűnre, tehát evangélikus templomban esküdött s mégis feloldozzák és megáldoztat- ják. Azért-e, mert elnézésben részesültek, azért-e, mert kitéréssel fenyegették meg papjukat? — nem tudom: tény az, hogy reverzális- nélküli vegyesházasságukban is élnek egyházuk javaival. Viszont az evangélikus fél, ha római katolikus templomban esküszik, ami azt jelenti, hogy születendő minden gyermekét eladja, — igenis mindent elveszített. Elveszítette a nyugodt lelkiismeretét. Megszegte konfirmációi esküjét s vájjon lehet-e hűséget esküdni idegen oltárnál embernek, úgy, hogy előzőleg megszegte a maga oltáránál Istennek tett esküjét? Elveszítette a templomát. Lehet, hogy nem kergetik ki onnét, de beülhet-e nyugodt lélekkel abba a templomba, amelynek ajtaját bezárta azok elől a gyermekei elől. akiket Isten az ő nemére s ezzel az ő hitére akart teremteni?! Elveszítette az úrvacsorát. Lehet, hogy nem kerülik ki, mikor odatérdel az oltár-zsámolyra, vagy elmehet idegenbe úrvacsorát „lopni", de méltatlanságában csak ítéletet vehet a fejére. Aki az édesanyját arculveri, az nem kérhet tőle kenyeret mindaddig, míg vétkét jóvá nem teszi! íme a két tévedés! Sz. J. HARANGSZÓ 1^40. december 8. HETI KRÓNIKA Lord Rothermere, a magyar nemzet nagy barátja, aki a határokon túl elsőnek emelt szót a magyar revízió érdekében, 72 éves korában elhunyt. Többmilliós példányban megjelenő újságjában nem egyszer hangoztatta: „Magyar- országnak helye van a nap alatt!“ A magyár nép szívébe zárta és emlékét hálás kegyelettel őrzi. — Romániában tömeges mészárlások történtek. Halomra gyilkolták a letűnt kormányzatok vezetőit. Hírek szerint sokezren estek áldozatul a román vasgárda bosszújának. — A bolgár-olasz kapcsolatok kimélyítésére bolgár bizottság utazott Rómába. — A szovjetunió legfelsőbb tanácsa jóváhagyta a szeptemberben kötött magyar-orosz egyezményt. — Írországban szigorú intézkedéseket léptetnek életbe, hogy a tömeges angol beözönlést meggátolják. — Varga József iparügyi minisztert az olasz király és császár magas kitüntetésben részesítette. — Az árvízveszedelem során elpusztult házak helyett az új házak építését jórészt befejezték már. Aíeg/e7en/ az Ágostai Hitvallás s máris több ezer elfogyott belőle. 20 fillérért kapható! Nagy alkalom ez, de ítélet is. Többé senki sem mondhatja, hogy azért nem ismeri egyházunknak ezt a biblia után legfontosabb, névadó iratát, mert drága. 20 fillérünk csak van arra a hitvallásra, amelyért őseink az életüket is föltették és odaadták!? fr» a>* »■»»♦»« EGYHÁZI ESZTENDŐ Advent 2 vasárnapja. Lukács 17 : 20—30. v. A farizeusok kérdése nagy kérdés: Mikor iön el az Isten országa? Kérdezheti ezt az ember kíváncsiságból, vagy tudásvágyból. Lehet száraz értelmi kérdés, de lehet nagy próbák alatt szenvedő lélek szabadulást keresése. Kérdezheti, hogy jövetelére előkészüljön s azért is, hogy nyomorúságából odameneküljön. Te kérdezted-e már és miért kérdezted? Azután imádságodban kérted-e már és miért kérted? Isten országának jövetele a keresztyén ember imádságának naponként a tárgya. Jöjjön el az az ország, melynek Isten a Királya, melyben Isten akarata érvényesül, Isten szeretete élettörvény, Isten békessége tölti el a sziveket. Számodra ne kérdés, inkább kérés legyen ez: Jöjjön el a Te országod! Adjunk hálát: Hogy Isten az ö uralmát akarja itt a földön megvalósítani. Hogy az Ő országában polgárjogot akar nekünk biztosítani. Hogy ez nem földrajzilag körülhatárolható, szemmel látható ország, hanem az emberek szíve a területe. Könyörögjünk: Hogy Szent Fia által ne csak e világba, hanem mihozzánk is eljöjjön. Hogy kegyelmi javaival a mi szívünket is eltöltse. Hogy az Ö országának határai mindjobban kiszélesedjenek, Fia előtt mind többen meghódoljanak. HÍREK Igazgatói kitüntetés. D. Kapi Béla püspök Papp Sándor kemenessömjéni tanítót igazgatói címmel tüntette ki. Az erről szóló okmányt az egyházmegye elnöksége adta át ünnepség keretében a kitüntetettnek. Kihelyezés. D. Kapi Béla püspök Zámolyi Gyula porrogszentkirály-csur- gói segédlelkészt a surdi gyülekezetbe helyetteslelkészképpen, Pusztai Lászlót pedig helyébe segédlelkészképpen kiküldötte. Az Evangélikus Nőegyesületek Országos Szövetsége december 3-án este 6 órakor a Deáktéri leánygimnázium nagytermében jótékonycélú kultúrestet rendezett, melyen D. Kapi Béla püspök tartott előadást. A nagytarcsai népfőiskola intézményét meglátogatta és az ott folyó műnkét megtekintette D. báró Radvánszky Albert, egyetemes felügyelő. Végigjárta az épületeket, megismerkedett a növendékekkel, a gazdalegényekkel, részletesen érdeklődött az intézet helyzete és tervei iránt. Örömének adott kifejezést, hogy az evangélikus egyház volt az első, amelyik hazánkban ezt az iskolatípust életre hívta. Lelkészegyesületi gyűlés. A veszprémi egyházmegye Lelkészegyesülete Takács Elek esperes elnöklete alatt november 27-én gyűlést tartott Pápán. Előzőleg úrvacsorázás volt, melyen a szolgálatot Bárdosi Jenő csöglei m. lelkész végezte. A gyűlésen Lukács István diakonisszaintézeti lelkész, lapunk szerkesztője a diakonissza munkáról tartott előadást. A győri Szeretetház december 1-én ádventi ünnepélyt tartott, melyen művészi számok keretében D. Kapi Béla püspök tartott előadást „A szeretet helye az ember etikájában“ címen. Remé- nyik-verseket adott elő Haniffel Emmi. Orgonáit és vezényelt Fodor Kálmán karnagy. Énekelt a Szeretetház énekkara, orgonán kísért Pető Kálmán tanító. i Szentgotthárd. November 24-től december 1-ig gyülekezeti hét volt, melynek szolgálatait Veöreös Imre egyházkerületi missziói másodlelkész végezte,