Harangszó, 1940
1940-11-24 / 47. szám
366. HXRXNGIXd 1940 november 24. tus keresztjéért és a nyitott húsvéti sirért. És valid boldog bizonyos hittel: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus ... engem elveszett és el- kárhozott embert megváltott,... a haláltól megszabadított..., hogy egészen az övé legyek ... Néki szolgáljak örökkévaló boldogságban. Ez bizonyai igaz!“ Grotí Gyula. „Haldoklásnak szent országa . . „Omlik a lomb, hallgat a dal: Visszatérek gondolattal A tavaszra ... óh de annál Betegebbnek tetszik a táj!" Tompa Mihály. Elszállt a nyár, mint édes, boldog álom s nem maradt belőle más, mint egy-két áléit levél a faágon. — „Óh, a szárnyas idő hirtelen elrepül. Minden műve tűnő szárnya körül lebeg“ — mondja Berzsenyi Dániel költőnk. Bizony így van. Napok jönnek, napok mennek, egyik nap temeti a másikat. Ez a természet rendje. Ez a rend van az embervilágban is: az emberek születnek, meghalnak, egyik temeti a másikat. Egymásután elröpülnek esztendeink is ... Elröpülnek, soha többé nem térnek vissza, csak az emlékük marad meg. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy életünk fája is hullatja levelét s lombjavesztetten, elmúlt tavaszokról, elmúlt nyári napokról álmodunk. Csak most sütkéreztünk az őszi nap lágyan melengető sugarainál s íme, ma már fagylehető szél süvít a tar gallyak között. Lábaink zörgő avart kavarnak. Árvaság ül rétre, mezőre, erdőre. S az elperzselt nyári gyep felett az avar keserű illata szálldos. A pusztulás„Neked mondom, kelj föl!“ Lk. 7, 14. (János 6:47). Azóta „nincs már szívem félelmére, nézni sírom éjjelébe“. Mert „tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll“ (Jób 19:25). Ez az Isten igéjének bizonyság- tétele a koporsó mellett. Halottak vasárnapján hallgasd meg a koporsó prédikációját. Beszél az ember nyomorúságáról. Csendesedjél el és alázd meg magadat előtte. És hallgasd meg az ige bizonyságtételét az Isten dicsőségéről. Adj hálát az Istennek KriszKerekes Gyus-ke*.. Történeti Ifjúsági regény. 50 Irta : Mohr Gedeon, Kassa. — Elvitték? — kérdezte részvéttel Franci bácsi. — Mi történt veled? — ijedt mieg Gyurka kigyuít arcán. — Ki kergetett meg? A fiú 'mellére mutatott. — A lelkem űzött. Három társa és a néni érdeklődéssel sereglettek köréje. — Jó eszmém támadt! — kezdte Gyurka. — Hogy jó-e, megválik, — jegyezte meg a bácsi. — Ne bántsd őt. Hadd beszéljen — bátorította Ágnes asszony. — Tutajt építünk — terítette ki a fiú röviden elhatározását. — Tutajt? — csodálkoztak a többiek. — Minek? — A Duna lefelé vagy felfelé folyik? — kérdezte Gyurka talányosam. — Lefelé hát — bosszankodott Ákos. Mit akarsz vele? — S mi van lefelé a parton? — folytatta Gyurka. — Komárom! — látta át Ágnes asszony a fiú tervét. — Éljen, éljen — lelkesedtek a többiek egyszerre. — Olyan lesz, mint egy hajó? — kérdezte Józsi. — Nem — tréfálkozott Palkó —, mint egy tutaj! ■— Már úgy érteni, hogy olyan nagy! — Természetesen — határozott Gyurka. — Az egyik felében lesznek a lovak, a másikban kis kunyhót emelünk! A fiúkat teljesen magával ragadta az eszme. Csupa tűz, tervezgetés, találgatás, újabb ötlet voltak. — Mikor fogunk hozzá? — állt fel Józsi, mintha indulni akarna. — Mindjárt ebéd után — indítványozta Palkó. Sietve mentek át a belső szobába, ahol már várta is őket az időközben kissé meghűlt leves. Franci bácsi mondta el az asztali áldást. Csörgő, szürcsölő zajjal indult meg a kanálazás. Mindegyik tányérja fölé hajolt. — Egy fontos kérdés! — egyenesedett fel Ákos. A többiek érdeklődve néztek rá. — Mi lesz a neve? — kérdezte. — Minek? — A tutajnak. — Murányi — ajánlotta Józsi. — A Rotholdék fészke? — kapta fel fejét Palkó. — Soha! Legyen inkább Szuhay. — Semmi dolga a mi járművünkkel, — ellenkezett Ákos. — Mit szólnátok a Franci névhez? — Jó! — kiáltotta Palkó. — Ez ellen én tiltakozom! — nevetett a bácsi. — Két nevet ajánlok — szólt közbe Gyurka. — Megmondom azt is, hogy miért. Csillag vagy Régecz. Az elsőt azért, hogy oly jól szolgáljon, oly hűségesen, mint az én paripám engem. A másikat azért, mert Régeczről indultunk cl mind a négyen s öten fogunk visszatérni.
