Harangszó, 1940
1940-11-24 / 47. szám
1940. november 24, 47. szám, Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Lutner-dzövetség. Megjelenik minden vasárnap. 31. évfolyam. ingyan mallékltt tanév a lati «*.hátanként • KIS HARANQ8ZÓ. Beolvadt lapok : 935-bsn a Jöjjetek énhozzam 1938-ban a felvidéki Luther. 0RSZAS0S EVANGÉLIKUS KÉPES NÉPLAP. Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Ür a ml oltalmunkl A Harangszó izerkesztő-kiadóhivatala GYŐR II., Petófi-tér 2. KlÖfúetén ara: negyedévre 1 P 28 filite, félévre 2 P 4o filler, egy évre 4 P üO fillér Csoportos küldéssel 10 #/a-os kedvezmény Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba Vi évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 Készülj a számadásra! Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében ..., akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek... Máté 25, 31—32. Ebben a példázatban arról a napról mond nekünk valamit Jézus, amely napjaink sorában az utolsó lesz. Nem ismerjük a következő napok egyikét sem, sőt azt sem tudjuk, a mai nap hogyan végződik. Jézus azonban ismeri elkövetkezendő napjainkat mind, ismeri az utolsót is. S most arról szól, hogy ez a nap az utolsó és döntő jelentőségű számadásnak a napja lesz számunkra. Ezt a napot megelőzőleg is sok olyan nap virrad ránk, amelyen számot kell adnunk. Ennek a bennünket számadásra késztető többi napnak, amelyet megérünk, az a sajátossága, hogy nem az utolsó számadás napja egyik sem. Ha készek vagyunk arra, hogy oda álljunk Isten elé és számot adjunk neki mindenről, megkapjuk a bocsánatot és mindent újra kezdhetünk. De ha elkövetkezik az utolsó számadás napja, akkor már semmit sem lehet megváltoztatni. Akkor már le lesz zárva életünk eredménye mindörökre. Szükségünk van rá, hogy Isten figyelmeztessen bennünket erre a számadásra, mert hiszen mindnyájan felületesek és könnyelműek vagyunk. S Jézus ma mindnyájunkat, kivétel nélkül, arra figyelmeztet, hogy mindenről az életünkben, még a legcsekélyebb szócskáról is, amelyet kiejtettünk, tüzetesen és részletesen számot kell adnunk. Azt akarja mondani nekünk, hogy semmi sem megy feledésbe abból, amit cselekedtünk. Mi olyan hamar felejtünk. De Az odafönn, Aki ítélni fog felettünk, semmit sem felejt. Vájjon azért lép elénk Jézus ezzel a komoly üzenettel, hogy megriasszon bennünket? Nem azért, aki ismeri őt, az tudja, hogy ő nem azért jött, hogy bárkit is megriasszon. De ahhoz, amit meg kellett mondania nekünk, hozzá tartozott az is, hogy az élet komolyságára rádöbbentsen. S ma mindnyájunknak neki szögezi a kérdést: Készen vagy-e már arra, hogy számot adj a magad életéről? Öle Hallesby — Br. Podmaniczky Pál. A koporsó prédikációja. Halottak vasárnapján megszólal a néma koporsó és prédikálni kezd. Hallgasd meg a prédikációját. A koporsó először az ember nyomorúságáról beszél. Ez a világ tele van az ember dicsőségét hirdető beszéd harsogásával. Az ember igába fogja a természetet, leszáll a tengerek mélységébe, meg- nyergeli a felhőket — s főként csodálatos gépeket tud készíteni, amelyek tízezrek legyilkolására alkalmasak. Óh, nagy az ember hatalma! Hatalmától megszédültén kőbe, betonba, aranyba, acélba Örökíti emlékét. Négy, öt, tíz s ki tudja, hány éves terveket készít, halhatatlanságról álmodozik, örökkévaló birodalmat alapít, — míg bele nem botlik a koporsóba. Akkor összeomlik minden, porrá mál- lik acél, arany és márvány s a sír mélyén csenddé fogy minden lárma. „Por Vagy te és ismét porrá leszesz“... (I. Mózes 3:19) — ez a koporsó prédikációja! Nézzünk csak meg egy temetési menetet! Levett kalappal halad a koporsó után néhány ember. Aki benne fekszik, talán mindenünk volt a földön. Most elragadta őt a halál és nincsen, aki karjaiból kiragadja. Orvosok legjobbjai tehetetlenül állottak ágya körül, hiába virrasztott fölötte az önmagát emésztő szeretet. A halál erősebb volt. Óh milyen nyomorult az ember a halállal szemben! Milyen tehetetlen, milyen tanácstalan ezzel az utolsó ellenséggel, a halállal szemben. Nem hiába nevezték a régiek „mors imperator“-nak, halál királynak. — Ez is a koporsó prédikációja. Ezt a prédikációt mindenkinek meg kell hallania, előbb-utóbb, akarva, nem akarva. Milyen nyomorultak is volnánk, ha csak ezt a prédikációt kellene meghallgatnunk! Hála az Istennek, hogy van a mi számunkra a koporsónak más prédikációja is! Egyszer megállóit valaki a koporsó mellett és reátette a kezét és azt mondta annak, aki benne feküdt: „Kelj fel!“ És a halott felkelt. Azóta nincs többé hatalma a koporsónak. Mert az, aki ezt mondotta, maga is koporsóba feküdt. Meghalt, de harmadnapon feltámadott. Azóta a feltámadott Krisztus örök életet ad mindazoknak, akik benne hisznek
