Harangszó, 1940
1940-10-27 / 43. szám
332 Harangszó 1§4Ó. október 21. aki eleitől fogva gyilkos és a hazugságnak atyja, minden követ megmozgat, hogy a szabadságot s a szabadság anyját, az igazságot elrejtse, hozzáférhetetlenné tegye. Amit Luther a Bibliában észrevett, azt előtte is, utána is sokan olvasták és megértették. De okosabbnak tartották elhallgatni vele. Luther jobban szerette Istent és az embereket, mint önmagát, nem ijedt meg attól, hogy az ördög helytartói, a szolgaság és hazugság haszonélvezői őt is majd azoknak a prófétáknak a sorsára futtatják, akik előtte voltak. Belevetette magát a küzdelembe. Felvette a harcot a sötétség minden világbíró hatalmasságaival és ezzel az önfeledt, Istennek a legvégsőkig elkötelezett odaadásával óriásként emelkedik ki a megalkuvó szolgalelkek megszámlálhatatlan seregéből. De egyúttal életével, munkájával, harcaival tündöklő és követendő példaképül kell, hogy szolgáljon minden protestáns embernek, a reformáció minden örökösének és hívének. Protestánsnak lenni annyit jelent, mint az igazság révén felszabadulni minden szolgaságból és szabad emberként, Isten gyermeke és örököse módjára élni ebben a világban. A protestantizmus egyértelmű a vallásszabadsággal és a | lelkiismereti szabadsággal. A protestáns ember az az ember, akiben az Isten csakugyan gyönyörködhetik. Az igazság, az őszinteség és a bátor szókimondás Luthert szabaddá tette minden hagyománytól és minden ceremóniától. írásai tömve vannak bírálattal, a félelem nélküli és független gondolkodás megnyilvánulásaival. A hitigazságok dolgában nem tágított egy tapodtat sem. Pápák, zsinatok, császárok hiába kecsegtették, hiába fenyegették. Vallotta, tanította és élte, hogy a keresztyén ember mindeneknek szabad ura, senkinek nem szolgája. Tökéletes igaza van, s e mellett a végletekig ki kelf tartania a reformáció egyházának. Ettől ne tántorítson el bennünket semmiféle álokoskodás, szemfényvesztés, ravaszság vagy erőszak. A keresztyén ember szabad és úr. Nincs a 'világnak az a zsarnoki hatalma, amely a keresztyén embert ettől a méltóságától megfoszthatja, mert ezzel maga az Isten ruházta fel. De jól jegyezzük meg, hogy nem akárki emberfia szabad; Luther azt tanítja, hogy a keresztyén ember szabad. Tehát az az ember, akit viszont a hite és a szeretete odaköt Istenhez és emberhez és aki hitből és szeretetből szolgál min- i denkinek nem rabszolgaként, hanem mint király .és úr, annak nyomdokaiban jáfva, Aki azt mondta: Én Mesteretek és Uratok vagyok, de ime én mégis olyan vagyok közietek, mint aki szolgál. Aki közöttetek első akar lenni, az legyen' valamennyiteknek szolgája s abban legyen annyi szeretet, hogy életét is odaadja a barátaiért. Luther Márton egy korhadt és hazugságokban megrothadt világgal az evangéliumból megismertette az új embert, akinek újulása a minden igazságra elvezérlő Szentiélektől van. Luther annyira félte Istent, hogy senki mástól nem félt. Meg volt győződve a Krisztusban köztünk megjelent Isten végtelen hatalmáról és tengereknél mélyebb szeretetéről, azért nem volt kapható arra, hogy Istenről hallgasson, vagy Istenről hazugságokat tanítson. Azt mondta: „Ha ez az ügy rajtam és a pápán fordul meg, akkor végem van. De ha ez az ügy a pápán és az Istenen fordul meg, akkor vége a pápának.“ Az olyan embert aki így gondolkodik, érez és cselekszik, nem lehet meghunyászko- dásra bírni. Luther megtapasztalta, hogy a Krisztus az övéinek bővölködő életet ád. örült az életnek. Gyönyörködött a természetben, különösen a madarakban. Szerette a gyermeKerekes Gyurka. Történeti Ifjúsági regény. 46 Irta: Mohr Gedeon, Kassa. Félig telt szakajtóval fordul vissza a kapualjnak. — Uram segíts! — szakadt fel kebléből anyai szivének fájdalmas sikolya. A homályos háttérben ott áll Franci, az ő elsíratott, meggyászolt fia. A néne kezei zsibbadtan csapodnak le. A mag szétesik. Mint a vércsék csapnak oda a nagyabb tyúk és kakas, harcias gágogással ludak verik szét azokat, hogy fenséges rátarti mozgással, lapuló fejjel és tekergő nyakkal ők habzsolják fel az egy csomóra pergett gabonát. — Fiam! — sikoltja a néni. Előbbre lép. S akkor látja, hogy nem a gyermeke áll ottan. Talán a homályos kapualj, vagy saját vágyódó kesergő lelke játszatta vele ezt a tréfát. Az idegen apród ruhában, oldalán rövid karddal, süvegét kezében forgatva áll előtte. — Mi az Ágnes, — siet le ijedten Franci bácsi is műhelyéből. Az idegen egy lépést tesz előbbre. Meghajol. Liedemann Ákos vagyok. — Égy ideig vár. — Patsch Ferenc Ágoston urat keresem. A bácsiban feldereng az értelem. Du bist des Johann Georgs Sohn aus Georgenberg — fogja németre a szót. — Uten hozott. — Megöleli. — Emlékszik az édesapám nevére? — örvendezik a fiú. — Most is az imádságos könyvön dolgozom! Drága jó barátom! — bágyadtan sóhajt. — Mily derék a fia! — Isten hozott — köszönti a néni is. Ákos úgy ejti a szót, hogy röviden mondjon el mindent. Először Kerekes bácsi fogságát említi. (Kerekes Bálint! — csapja össze kezét a nyomdász — hiszen épp most keresgélem ki imádsága betűit!) Beszél három társáról. Ágnes asszonynak nincs sok magyarázatra szüksége. Ákos mindjárt az első pillanatban szívéhez nőtt. — Hozd csak el őket is! — biztatja a fiút. Ákosnak sem kellett ezt kétszer mondani. Leszaladt a Kötélverő-utca sarkára s már messziről intette társait magához: — Jertek, csak jertek! A házigazda szeretettel fogadta mindannyiukat. — Maradjatok nálam — biztatta őket —, amig célhoz értek. — Kikérdezte a fiukat, kik s mik? Mindegyiknek anyanyelvén szólt. Acsaj Jóskát magyarul fogadta. — A ty si sa kde vzal — fordult Jancsik Palkóhoz — do toho muranského hradu? Ved tvoji predkovia zili vo Zvolene! Palkó ugyancsak szlovákul felelt. Elmondta, hogy Wesselényi Ferenccel együtt jutottak Murányba apja is, anyja is, hogy már meg is haltak. — Du zipser Sprössling — veregette meg az Ákos vállát — von der Hohen Tatra! — Magnopere delectat me — nézett a Gyurka szemébe — filium patris martyri videre! Minden egyes szava vizsgáztatás volt. A csöndes, visszavonult remete teljesen átformálódott az ifjak között. Szemei kigyúltak. Figyelmesen hallgatta meg a kapott válaszokat és azonnal tisztába jött vendégei jellemével. A beszélgetés jó benyomást tett rá. — Megkérjük Ágnes nénit — mosolygott rájuk, — hogy készítsen jó ebédet. Jertek, segítünk mi is neki! A fiúk hálásan néztek szemébe. — Ne féljetek semmit — biztatta őket — Franci bácsira számíthattok!
