Harangszó, 1940
1940-08-18 / 33. szám
252. fllftXNGIlO 194Ó. augusztus 15, lélekben szunnyadó csíráját a vallásos családi környezet melegsége indítja legbiztosabban fejlődésnek. A szülők részéről ehhez csupán némi tudatos segítség- nyújtásra van szükség, amelyet azonban szintén meg- könnyít számukra az a bizalom, mellyel a gyermek a felnőttek szavának minden kételkedés nélkül hitelt ad. Nem volna azonban helyes, ha a szülő különféle vallási szokásokat, vagy főkép elvont vallási elméleteket akarna gyermekére kényszeríteni. A kényszer általában is gyarló, tökéletlen eszköz a nevelésben, de a vallásos nevelésnek egyenesen a legnagyobb ellensége. Ahol a gyermek kényszerűségből imádkozik, erőszakoltan hisz, ott gúzsba van kötve az erkölcsi szabadság s a képmutatás köpenye alá van temetve az igazi vallásos érzelem. A vallás magasztos eszméit egyedül a szeretet természetes megnyilvánulásának lefegyverző hatalmával lehet csak a gyermeki lélekben meggyökereztetni. A hívő, vallásos környezet mellett a nagy természet a másik diadalkapu, melyen keresztül Isten a gyermek életébe lép. A természetnek nagyszerű, csodálatos, gyakran félelmetes jelenségei azok, amelyek a gyermekben először ébresztik fel a saját parányiságának, tehetetlenségének és egy végtelen hatalomtól való függésnek az érzését. Ezeket a pillanatokat kell tehát a szülőnek felhasználnia arra, hogy a láthatatlant a láthatóban megmutassa gyermekének. Amikor a nap éltető sugarai árasztják el a földet, vagy bíborszínű pompában búcsúzik az esti láthatáron, amikor termékenyítő eső öntözi a vetést, vagy égiháború lángoló villámai s eget-földet rázó mennydörgése dübörög, — ki ne látta volna már? — a gyermek lelkét ámulat, vagy félelem tölti el s az ajkán ott remeg a kérdés: Honnan van? Ki cselekszi mindezt? Akkor ez a — szülő részéről feleletül adott s mélységes alázattal — kimondott szó: Isten! — megtelik a gyermeki lélekben csodálatosan mély tartalommal s megnyit előtte egy egész láthatatlan világot. Igen szép és idevágó sorokat olvashatunk Móricz ZsigKerekes Gyurka. Történeti Ifjúsági regény. 36 Irta: Mohi Gedeon, Kassa. Ákos már ugrott is. Fal mellé támasztva fagereblye hevert. Leverte róla a fésűt és a szabadon maradt kétágú villával tért vissza a vadhoz. Megvárta, míg kissé megnyugszik. Amikor fejét földre sunyította hirtelen ütéssel kapta meg nyakát a villa két ágával és szögezte a földhöz. — Most simogasd meg! — hívta a kis lányt. A róka tehetetlenül lefogva tűrte, hogy Juliska megcirógassa. — Csirkepecsenye kellett neked, ravaszdi — dorgálta a lányka — látod, most itt vagy! Ezt már Andris sem nézhette tétlenül, ő is odakerült a róka mellé és kissé tartózkodva markolászta meg a bundáját. Gyurka ezalatt ketrecet kerített elő. Felnyitották a csapdát. A róka úgy érezte, hogy most itt a kedvező pillanat. Megszabadulhat. Tekeregve, kapargálva ficánkolt és túrta a földet a villa szorításában. —- Jaj — sikította Juliska. — Mindjárt elszabadul. De attól nem kellett tartani. Gyurka hátulról borította rá a ketrecet. Ákos pedig a gereblye rúddal gyorsan belenyomta. Lehullott a csapóajtó, a koma fogoly volt. — Tessék Juliska — kedveskedett Ákos — a medvebőr helyett. — Ezt nem te adod, ezt én találtam! — utasította vissza nevetve. — Igaz — mosolygott Gyurka is. — Ajándékozni csak azt lehet, ami sajátunk! mondnak: „Légy jó mindhalálig“ c. regényében. Ezek szerint a kis Misi nyári esténként gyakran ült kint édesanyjával az eperfa alatt. „Olyankor felnéztek az égre s az édesanyja azt mondta, hogy azok a kis csillagok éppen olyan nagy. világok, mint a Föld... s azokon túl újabb csillagok vannak, meg azokon túl megint több akkora Földek s így tovább, míg el nem szédült az elgondolásban, hogy ... mekkora a világ... s hogy mi minden van rajta. Aztán fogott az édesanyja egy kis bogarat a lábuk alatt s megnézték, milyen szép, hogy semmiféle művész olyant csinálni nem tudna. És milyen finom a pici lába ... és van egy kis féreg, mely ennek a kis bogárnak a belsejében él és az is egy élő élet és az is oly tökéletes s annak is megvan a maga élősdije, de ha nincs is, milyen finom a láthatatlan kis szervezete, vére, sejtje. Hát ki csinálta, ki találta ki? Van, de miért van?... Meddig van?... Mi lesz aztán?... Mi volt azelőtt? ... Mikor ezekre az estékre gondolt, mindig összegubbaszkodott egészen kicsire s térdét átfonta a karjával... Ez volt az ő vallása. Ha a gyermek megtanul csodálkozni a természetben megnyilvánuló isteni hatalmon, bölcseségen és jóságon, akkor már csak egy lépés választ el attól, hogy megéreztessük vele az emberi életben lépten-nyomon tapasztalható gondviselő jóságot és kegyelmet. Meg fogja ekkor már érteni azt is, hogy ezen a világon minden céllal és törvényszerűséggel van felékesítve s nincs egyetlen nagy, vagy parányi dolog sem, amely ne beszélne a nagy Alkotóról, aki felé imádság gyanánt száll a virágok illata és a madárdal s aki neki is szerető mennyei Atyja. És ha ennek felismeréséig eljutott, akkor felébred szívében a szeretet és hála érzése Isten iránt. Ezzel pedig megtanult imádkozni, mert minden gondolat, mely Istenre irányul — tulajdonképen imádság. — A szülők, akik gondot fordítanak gyermekeik vallásos nevelésére korán meg szoktak tanítani egykét meghatározott szövegű imádságot. Meg kell mondanunk azonban, hogy nem sok értelme van ennek. Juliskának már máson járt az esze. — Hová tegyük a ketrecet? — pislogott. — Az udvaron anyuka nem fogja megtűrni. — Hát a kert végébe — ajánlotta Gyurka. Felkerekedett a kis csapat és mint valami drága diadal emléket, cipelték zsákmányukat végig a kerten. ■ — Gyurka... Gyurka! — hallották meg a tisztelendő asszony hívását. Felnéztek egyszerre a ház felé. Az udvaron két lovas’ állott. — Józsiék jöttek meg! — toppant vissza Gyurka a saját dolgára. — Isten hozott fiúk! — kiáltotta eléjük már mesz- sziről. A másik három rókavadász is magára hagyta foglyát és a vendégek elé ment. — Jertek be fiúk — indult előre Júlia asszony. Palkó és társa leugrottak nyergükből és a hosszú lovaglástól kissé merev lábbal lépegettek az istállóba. Jól ellátták mind a két állatot. — Megtudtatok-e valami újat? — kérdezte Gyurka. — Jó volt vissza maradnunk. Mihály most túljárt volna az eszünkön. — Mi történt? Beszéljetek! — Mihály Pozsonyba megy. Szelepcsényi, az érsek hívja, — Tyhű — füttyentett Gyurka. — Hát ez meg mit jelent. Csak nem a törvényszék elé idézi? — De, sőt, éppen oda! — Mégis van igazság a földön! — szakadt ki Gyurkából. — Csakhogy nem vádlottként citálják be! — vette el Palkó a másik örömét.
