Harangszó, 1940
1940-07-28 / 30. szám
1940, julius 28. HARANGIIG 229. püspök elbúcsúzott egy-egy kézszo- rltással a templomajtónál a résztvevőktől, könnyes szemek mondtak köszönetét a nyújtott lelki áldásért, a püspök pedig azért, hogy az építő munkára neki a lelkész és tanítótestvérek alkalmat adtak. Most D. Kapi Béla püspök úrnak mégegyszer megköszönjük, hogy ezeknek a konferenciáknak fáradságos munkáját fáradságot nem ismerve boldog örömmel végezte, az Ige magvát pásztorszívek talajára tele marokkal szórta. Mindezt köszönjük. — Jövőre ismét kérjük! Szülő és gyermek. Irta: Kuszák István. 7. Az erkölcsi nevelés fontosabb kérdései. A gyermek lényének megítélése tekintetében általában kétféleképen vélekednek az emberek. Egyesek szerint minden gyermek jónak születik és rossz gyermek tulajdonképpen nincs. A másik felfogás hívei meg röviden azzal szokták a kérdést elintézni: minden gyermek rossz, mint az ördög. Elfogult, helytelen ítélet mind a kettő. A gyermek ugyanis se nem jó, se nem rossz. Legfőbb tulajdonságai ezek: ártatlan, hiszékeny, hajlékony; kegyetlen, hazugságra hajlamos, szeret utánozni, verekedni s van benne jó adag önzés. Báró Eötvös József szavai szerint: „Félig angyal, félig majom, ilyen a gyermek. Mennyit kell még sülyednie és mennyit kell emelkednie, hogy emberré váljon!“ A kis gyermeket nem is lehet erkölcsi mértékkel mérni. Gyermeknek lenni valójában annyi, mint szabadnak lenni az erkölcsi mérlegeléstől. A jó és rossz között akkor tud különbséget tenni, amikor értelme fölibe kerül természetének. Addig pedig ártatlansága sem más, mint erkölcsi elfogulatlanság. A nevelés értéke felől is ellentétesek a felfogások. Egyesek szerint a nevelés mindenható, vagyis helyes vezetéssel a gyermek olyanná képezhető, amilyennek lennie kell. Vannak viszont, akik azt állítják, hogy minden az öröklött hajlamoktól függ s ezért — a szó szoros értelmében — nevelésről nem is lehet beszélni. E tekintetben is a középen van az igazság. Mert az bizonyos, hogy neveléssel a gyermek természetének tökéletlenségei kevesbíthetők, jóra való hajlamai viszont nagy mértékben növelhetők. Ismerni kell tehát a gyermeket és az erkölcsi nevelésnek azokat az elveit és eszközeit, melyeknek helyes alkalmazásával irthatja minden szülő gyermeke lelkében a rosszat és fejlesztheti, növelheti a jót. A következőkben épen ezekkel kapcsolatosan óhajtunk néhány gondolatot, ill. gyakorlati tanácsot felsorakoztatni. Az egyik legfontosabb nevelési kérdés az engedelmességre való nevelés kérdése. Az első emberpár az engedetlenség bűnével tette az első lépést az emberiség kárhozatba jutása felé. Az egyes emberek lelkén végigzuhogó fekete bűn- folyamnak s az ebből eredő boldogtalanságnak is az engedetlenség a forrása. Igen találó erre nézve az a kis történet, mely szerint egy rabló a bitófa alatt eme szavakat intézte a hóhérhoz: „0, bár csak megfogadtam volna apám szavát, hogy esténként mindig a szögre akasszam ruháimat, akkor most nem áll- nék itten.“ Azt már az előzőkben említettük, hogy az engedelmesség kérdését korán, legkésőbb azonban a 6—7 éves korig meg kel! oldani. Most lássuk mindenekelőtt azokat az okokat, melyek a gyermeket engedelmességre bírják. Engedelmeskedik a gyermek 1. szeretetből. Engedelmeskedik anélkül, hogy okoskodnék, pusztán azért, mert szereti azt, aki tőle engedelmességet kíván. Szófogadásra bírja 2. a tekintély iránti tisztelet, 3. a jutalom reménye és 4. a büntetéstől való félelem. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy az önkéntes engedelmesség az értékesebb, amelynek a szeretet, vagy a tekintély iránti tisztelet az alapja. Evégből egyrészt igen fontos, hogy a szülők és gyermekek között az a szere- tetviszony alakuljon ki, mely a gyermeket feltétlen engedelmességre készteti, másrészt pedig, hogy a szülői tekintély minden körülmények között csorbítatlan megőriztessék. Ez utóbbival kapcsolatosan főkép két dologra kell gondolnunk. Az egyik az, hogy a szülők önmaguk ne ássák alá — helytelen magatartásukkal — a saját, vagy egymás tekintélyét a gyermek előtt. A másik az, hogy a szülők példájának mindenkor igazolni kell annak helyességét, amit a gyermektől megkívánnak. Olvastam valahol, hogy egy apa következetesep megkívánta gyermekétől az imádkozást, öt azonban a gyermek sohasem látta imádkozni. Egy napon a gyermek ezzel a kérdéssel fordult anyjához: —r Anyukám, mikor leszek én is olyan nagy, mint apám? — És miért akarsz olyan nagy lenni? — kérdezte az anya. — Mert akkor már nekem sem kell többé imádkozni, — hangzott a gyermek lesújtó felelete. Az engedelmességre való nevelésnél még a következőket kell feltétlenül megszívlelnünk: 1. Ne kívánjunk a gyermektől soha olyan teljesítményt, mely erejét meghaladja. 2. Keveset parancsoljunk és keveset tiltsunk, de szigorú következetességgel ragaszkodjunk ahhoz, hogy amit egvszer elrendeltünk, annak a gyermek feltétlenül tegyen eleget. 3. Sohase fűzzünk parancsunkhoz, vagy tilalmunkhoz ígéretet, vagy fenyegetést. 4. Amit egyik szülő megtilt, a másik ugyanazt ne engedje megtenni gyermekének. 5. Ha nagyon nehezére esik a gyermeknek engedelmeskedni, inkább forduljunk a szeretethez, mint a hatalomhoz. 6. Amenv- nvire a gyermek képes azt felfogni, közöljük vele parancsaink indokait. Ez — Istennek mindenre van hatalma — válaszolta Gyurka —. ö mentett meg minket. Kényelmes kocogással indulnak meg felfelé a völgyben. Mindhárman gondolataikba merülnek. Ákos Gyurkát csodálja. Derék vitéz. Hogy örült volna Imre gróf, ha látja ezt a vívást! És mégis az Isten gyermeke. Vitéz és alázatos. Szívében mindig imádság él. Imádság! — Te Gyurka — szólalt meg — tudod-e, hogy atyám már nyomatja az imádságos könyvet? — Igen? — zökkent vissza a másik a régi évekbe —. Szepesszombatban készítteti? — Dehogy is, Pozsonyban. Patsch Ágoston Ferenc úr nyomdájában. A kéziratot már el is küldte hozzá. Az édesapád imái is benne lesznek. — Mondd csak Ákps, miért ment oly messze nyomatni, hiszen nálatok is van sajtó! — Az én édesapám pozsonyi diák volt. Patsch bácsi a tanulótársa, régi jó barátja. — Most ő dolgozik a könyvön, szedi a betűket, talán éppen a te apád imádságából. — Édesapám, hol lehet mostan? — tűnődött el Gyurka komoran —. Talán börtönbe is vetették. — Mikor indult útnak? — Ma már negyed napja. — Holnap mi is felszedjük a sátorfánkat — elegyedett a beszédbe Ádám. A két fiú kérdőleg nézett rá. — Orvgazdának csapunk fel! — kuncogta — amit a császáriak összeharácsoltak, azt fogjuk átvenni. Már hogyha szépen megkérnek! — tette hozzá teltszájú mosollyal. Körülményesen mondta el a bég indítványát. Gyurkának mellére hullt feje. Ebben részt nem vehet. Aki az igazság, a Krisztus zászlaja alá állott, az rablókalandokba nem bocsátkozhatik.-— Talán jobb is ez így! — gondolta magában. — Nekem előbb úgy is édesapám után kell néznem. — Mint kovács- műhely tüzén meglágyult engedetlen nyers vasat kerekítette ki agyában a jövő teendőit. Lüktető homlokát jólesőn hűtötte a fehér, tiszta márciusi éj levegője. A táborba érve mindkét vezért még a tűznél találták. Élénk vitában alakították ki a vakmerő tervet. — Parancsnok úr — állt elébe Gyurka. — A foglyok sértetlen kerültek Hefler kapitány védelmébe. — Jól van fiam — dicsérte Szuhay. Gyurka azonban helyben maradt, mint aki még mondani akar valamit. István félreértette habozását. — Ne félj fiam, nem maradunk puszta szónál. Te juttattál bennünket a győzelemhez, megkapod részed a zsákmányból is. — István uram! — Ne szólj semmit, nem fogod megbánni. Hozd csak ide Jani a zsákot! — kurjantott az egyik katonára. — Uram! — emelte fel kezét tiltólag a fiú. — Nem jutalmat kérek — kerek, nyílt, mélytüzű szemeit Szuhayra emelte. — Fogadja meg tekigyelmed tanácsomat. Engedje a törököket útjukra. — Ugyan!. — Ha akarnak, raboljanak egyedül. (Folytatjuk)
