Harangszó, 1940

1940-07-07 / 27. szám

208. HARANGIIG 1940. julius 7. ben még elnyeljen Isten elől. Remény­ségünk vigyázó legyen! Álljon ellene a gonosznak. Erősítsen bennünket egyéni küzdelmünkben annak tudata, hogy mindenütt a nagyvilágban ugyanezt a harcot harcolja a gyülekezet. Júl. 13. — I. Pét. 5, 10—14. Igaz ke­gyelemben. Isten a kegyelemnek Istene. Mi, Isten választott jövevényei, ebben az igaz kegyelemben állunk. Ebből a forrásból fakad számunkra minden. A fényes reménység, a csodálatos Jövendő várása éppen úgy, mint az az erő, az a kötelességtudat, az a vigyázás is, mely bennünket dicsőségünk célja felé visz. A Krisztus Istene, Ő a mi jövevénysé- giink reménysége! „övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Ámen.“ Scholz László. PORSZEM VAGYOK. .. Nagy Isten! Az égre nézek, Este fénylő csillagok Milliói mutatnak rám: Milyen parányi vagyok! A napsugár fényes útján Gondolatom gyorsan száll... De végtelen magasságig — Érzem — oda nem jut már. Itt kell nekem megmaradnom A földön ■— egy porszemnek, — És imádni csodálatos, Teremtő két kezedet! Gulyás Jánosné. KARCOLATOK Áldott tolongás. Egy kisebb falusi gyülekezetünk­ben elárvult három kis gyermek. Egy év leforgásában vesztette el apját, anyját. Nehéz ügyüket a lelkész vette fel. Elhatározta, hogy érdekükben megmozgatja a gyülekezetei. A szószékről felszólította a híveket: ki hajlandó az árvákat egy-egy évre elvállalni? Istentisztelet után megindult a nép a Ielkészlak felé. Áldott tolongással egymásnak ad­ták a kilincset. „Én is, én is." A vége az lett, hogy a három kis árva eltartása tíz évre biztosítva van. Azóta valóságos ébredés in­dult a gyülekezetben. íme, így kell az árvák dolgát el­intézni. Nem az a megoldás, hogy a gyülekezet magára hagyja az ár­vát, vagy ha törődik vele, az csak annyiból áll, hogy igyekezvén megszabadulni tőle, idegenben he­lyezi el, — lehetőleg ingyen. Ha­nem az a megoldás, hogy az árvá­kat lássa el maga a gyülekezet. Mert az igazi hitközösség min­dig szeretetközösség is! HETI KRÓNIKA Nagy csapás érte Kormányzónkat és családját. Leánya, gróf Károlyi Cyuláné, Horthy Paulett hosszas szenvedés után meghalt. Az egész ország mély gyásza kísérte utolsó útján a kenderesi sírbolt felé. Isten adjon szeretett Kormányzónknak és családjának a nagy fájdalomban vi­gasztalást. Kormányzó úrnak leánya elhunyta alkalmából sok államfő fejezte ki rész­vétét. — Az angolok elleni nagy táma­dások megindulását keleten egészen váratlan esemény követte. Szovjetorosz- ország 24 órás ultimátumban követelte Romániától Besszarábia és Észa'k-Buko- vina átadását. — Románia a kívánt te­rületeket azonnal átengedte, úgyhogy az orosz csapatok már be is vonultak a nevezett területekre. — Ezzel egyidő- ben Bulgáriában revíziós megmozdulá­sok voltak. Románia egész haderejét mozgósította. — Romániában egyéb­ként véres tüntetések vannak. Nagy­arányú zsidóellenes mozgalom van Bu­karestben. Többszáz kommunistát agyonlőttek. Az izgalom egyre nő, két­ségbeesett közhangulat lett úrrá az em­bereken. — Anglia elleni nagy táma­dás előkészítése vizen, földön, levegő­ben egyre fokozott ütemben folytató­dik. Anglia katonailag kiürítette a La- Manche csatorna szigeteit. — Az olasz és angol hajóhad első nagy összecsapá­sa Kréta szigeténél volt. -— Megdöb­bentő hírét közli az olasz főhadiszállás Italo Balbo tábornagy, Libia főkormány­zója hősi halálának. Légi harcban lőt­ték le kilenc társával együtt. Magyar- ország nagy és hű barátját gyászolja benne. az egyházi esztendő Szentháromság u. 7. vasárnap. 85. Zsoltár 8 14. v. Szabadílást kér a zsoltáríró. Szaba- dítást kérjünk mi is. Egyéni, családi, egyházi és nemzeti életünk számára egy­aránt. Isten szabadítson meg bűneink­től, ellenségeinktől! Ne felejtsük el, Isten szabaditása azokhoz van közel, akik őt félik. Térjünk azért Istenhez, féljük őt, hogy elnyerhessük az ő szab ad I- tását. Adjunk hálát: Hogy érvényt szerez igazságosságá­nak s nem engedi elbukni, akik Benne bíznak. Hogy igéjében igazi békességet ad az ö népének. Hogy megszabadítja azokat, akik bilincseikben őrá várnak. Könyörögjünk: Vezesse és őrizze meg népünket az Ö félelmében. Teremtsen e földön igazságot és bé­kességet. Adja és áldja meg a látható és lát­hatatlan lélekmezők termését. HÍREK Egyházunk részvéte a Kormányzó gyásza alkalmából. A Kormányzó Ür ö- főméltóságát és hitvesét leányuk elhuny­téval ért fájdalomban a magyarországi evangélikus egyház is mély megindult- Sággal osztozik. Egyházunk nevében Radvánszky Albert báró dr. m. kir. tit­kos tanácsos, egyetemes felügyelő rész­véttáviratot intézett öfőméltóságához. Egyházmegyei felügyelő iktatása. A budapesti egyházmegye közgyűlése Ke­mény Lajos esperes elnöklete mellett ünnepélyes keretek között iktatta hi­vatalába dr. Vladár Gábor titkos taná­csos, kúriai tanácselnököt, eddigi má- sodfelügyelőt. Az új ehm. felügyelőt Kemény Lajos esperes üdvözölte, mél­tatva mint országos jogászt, s az ev. zsinat törvényelőkészítő munkájának egyik főerősségét. Ugyanakkor köszö­netét fejezte ki a távozó felügyelőnek, Tomcsányi Vilmos Pál titkos tanácsos­nak. Vallástanításunk megújhodása szem­pontjából jelentős hírrel szolgálhatunk. A soproni alsó evangélikus egyházme­gye tanítóegyesülete Ajkay István dr. egyházmegyei felügyelő 100 pengős ado­mányából jutalomdijat tűzött ki egy vallástanítási óra módszeres leírására. A pályázók mind tanúságot tettek ar­ról a buzgóságról, amely szükséges az új vallástanítási tanterv és utasítás gyö­keres végrehajtásához. Nyilvánvaló lett, mennyire szívük ügyévé tudják tenni egyházi iskoláink tanítói az igazi evan­gélikus vallástanítást. Oktatási készsé­gük, tanítói hivatásukban való hűségük alkalmasokká teszik őket arra, hogy hathatósan, sőt elől járva vegyenek részt az elemi iskolai vallástanítás megújítá­sában. A jutalomdíjat megosztva Buti Sándor (Vásárosfalu), Koczor Ferenc (Jobaháza) és Neszmélyi Péter (Mihá­lyi) kapták. Rádióelőadás Ráth Mátyásról. Ku­szák István soproni gyak. isk. tanár jú­lius 8-án 16 óra 15 perckor Budapest I. hullámhosszán „Ráth Mátyás, az első magyar hírlapíró“ címmel előadást tart Ráth Mátyás volt győri evangélikus lel­készről, az első magyarnyelvű újság megalapítójáról. Az előadásra felhívjuk olvasóink figyelmét. Felvétel a Soproni Evangélikus Lí­ceumi Diákotthonba. Akik . a soproni evangélikus líceumban (gimnázium) óhajtják taníttatni és az intézet meg­szentelt hagyományainak szellemében akarják részesíteni fiaikat, felhívjuk azok figyelmét a Líceumi Diákotthon Fiúinternátusára. A felvételhez szüksé­ges bélyegtelen folyamodások a Diák­otthon igazgatója (vitéz Magassy Sán­dor, Sopron, Hunyadi János-utca 6.) cí­mére küldendők. Tartásdíj évi 610 P, — dunántúli evangélikus lelkészek és taní­tók gyermekeinek évi 570 pengő, — melyért a növendékek lakást, napi öt­szöri étkezést, fűtést (központi fűtés), világítást, fürdést, mosást, takarítást, rendszeres orvosi, fogorvosi és ta­nulmányi felügyeletet kapnak. A tar­tásdíj mindig előre, kérelemre ha­vonta is fizethető. Válaszbélyeg mellék­lendő. Bővebb felvilágosítást készséggel nyújt a Diákotthon igazgatója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom