Harangszó, 1940
1940-06-23 / 25. szám
190. HARANGSZŐ 1940. junlus 23. Egyházi énekeink múltjából. VI. János 16, 1—4. Ahol a zaklatottság üldözöttjei szaporodnak, ott a vértanuk is megteremnek. Németalföldön, Brüsszelben Luther két rendtársát égették meg máglyán. Luther megrendültén hallotta a szomorú hírt s az ihlet percétől megérintve megírja 1523-ban, István vértanú történeti analógiájára (Apóst. csel. 7:51—60.) legelső énekét: Szülő és gyermek. Irta: Kuszák István. 3. A szülő felelőssége. A felelősség általánosságban annak tudatossága, hogy a ránkbízott értékekért számadással tartozunk. A gyermek a legnagyobb érték, ezért az iránta való felelősség is legnagyobb a szülő számára. A szülő felelőssége abban különbözik minden más felelősségtől, hogy nem embereknek, emberi törvényeknek, hanem a világ Alkotójának tartoznak elsősorban számadással. Földi vonatkozásban ugyanis a szülőknek csak a legritkább esetekben kell gyermekeikkel kapcsolatban felelősségrevonó tényezővel számolniok. Senki nem kéri tőlük számon pl. nevelői munkájuk eredményét ezen a földön. A hitetlenség mellett minden bizonnyal ez a másik oka annak, hogy a szülői felelősség még igen sok kívánnivalót hagy maga után. A szülői felelősség kezdetét meghatározni, szinte lehetetlen. A szülői hivatásra — Isten rendeléséből — minden embernek kora ifjúságától kezdve készülnie kell. Számadással tartozunk ugyanis minden olyan bűnért, mely kihatással van születendő gyermekeink testi, lelki egészségére. A legtöbb szülő drága ajándéknak tekinti a reábízott életet és iránta él is szívében a felelősségérzet. Legáltalánosabb megnyilatkozása ennek a gyermek életéért és testi egészségéért való felelősség. Ha nem így volna, vájjon miért virrasztanának az édesanyák hosszú éjszakákat gyermekeik betegágya mellett? És miért szaladnának az édesapák szorongó félelemmel az orvosokhoz s miért áldoznák utolsó filléreiket is gyógyszerekre? Akármiképpen felelünk ezekre a kérdésekre, a feleletben a szülői felelősség jut kifejezésre. Ez az, ami erőt ad az emberfeletti szolgálatra és lemondásra. A gyermek életéért és testi egészségéért való felelősség nem is akkor Luthernek ez az első éneke 1524-ben jelent meg az ú. n. Erfurter Enchiridion- ban. (6. szám.) Utoljára 1931-ben, a Gesangbüchleinben (388.), Magyar énekeskönyvben nincs meg. Longfellow amefikai költő „Vértanuk hamvai“ című angol verséből Hegedűs István fordította le magyarra más versmértékkel. (Vasárnapi Újság, 1891., 711. 1.) „Szórd szerte a szeleknek, Vagy hullámsírba dobd, Ne félj gondozva lesznek A szentelt hamvak ott. Szétszórt porukból ébred, Üj élet mindenütt Tanúbizonyság végett, Terólad Istenünk.“ hagy maga után kívánnivalót, amikor komoly veszedelem fenyeget. A hiba ott van, hogy a legtöbb szülőnél csak ilyenkor ébred fel a felelősségtudat, egyébként pedig sokszor vétkeznek a gyermek testi egészsége ellen. Valójában csak akkor beszélhetünk szülői felelősségről, ha majd minden szülő gyermeke testét „Isten templomának“ tekinti és állandóan gondol az Igének arra a figyelmeztetésére, hogy „aki megrontja az Isten templomát, megrontja azt az Isten". (I. Kor. 3:17.) Nagy dolog a gyermek testi egészségéért való szülői felelősség, de még nagyobb a lélek egészségéért való felelősség. Arról, hogy a lélek micsoda érték, akkor alkothatunk fogalmat, ha a kérdést a Szentírás megvilágításába helyezzük. Az Ige ugyanis a lélek értékét a világgal méri. „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?“ (Márk, 8:36.) Micsoda elképzelhetetlen gazdagság van e rövid szó mögött: világ! Benne van nemcsak a mi Földünk s annak minden értéke: a tömérdek bánya, a sok millió hold szántóföld, a tengerek, gyárak, paloták, s egyéb — számunkra felbecsülhetetlen értékű — alkotás, hanem benne van az egész naprendszer milliónyi napjával és töméntelen csillagával. És mindez az írás megállapítása szerint a lélekhez mérve semmi! Ha volna egy olyan óriási mérleg, melynek egyik serpenyőjébe bele lehetne helyezni a földet, a naprendszert s a tejút 18 millió csillagát s a másik serpenyőbe egyetlen gyermekeiket tennénk, ez billentené ki a mérleget egyensúlyi helyzetéből. Óriási érték a lélek és felmérhetetlen az érte való felelősség. Napjainkban, amikor a szerencsétlen lelki betegek hosszú sora vonul az orvosi rendelőszobák felé s még többen vannak azok, akik magukba rejtik lelki betegségük minden nyomorúságát, különösen időszerű a gyermek lelki egészségéért való felelősségről beszélni. Tudós lélekbúvárok bizonyítják, hogy a legtöbb lelki betegség a kisgyermekkorban azokból a hatásokból ered, melyek a lelket a fejlődés kezdetén érték. Az orvosok tapasztalatai alapján is mindinkább beigazolódik, hogy „minden, ami első, örökké él a gyermekben“. A gyermek lelki egészsége tehát aszerint alakul, hogy a szülők s általában a közvetlen környezet részéről miféle hatások érték őt. De sok-sok példával lehetne bizonyítani azt is, hogy „az ember életében nincsenek csekélységek“. Igen gyakran ártatlannak vélt játékok és figyelemre sem méltatott megnyilatkozások a kiindulásai hosszú évek keserves lelki szenvedéseinek. A lélek egészségéért való felelősséghez szorosán kapcsolódik végül a szülőknek a gyermek üdvösségéért való felelőssége is. Keresztyén szülőnek nagyon sokszor kell gondolnia arra, hogy majd az élet alkonyán vájjon hová kanyarodik azoknak a gyermekeknek az útja, akik őreá bízattak. Az örök kárhozatba-e, vagy az örök boldogságba? És ha erre gondolunk, meg kell látnunk azt is, hogy bár igen fontos a gyermek testi, értelmi és erkölcsi nevelése, mégis legfontosabb az a nevelés, mely számunkra az üdvösség útját leginkább egyengeti. Mivel készítheti elő a szülő gyermekét az üdvösségre? A Szentírás megadja erre is a feleletet: „Higyj az Ür Jézusban és üdvözülsz, mind te, mind a te házad népe!“ Valaki azt mondotta, hogy a szülő, aki a hit szövétnekét nem lobogtatja gyermekei előtt, gyújtogató, aki a kisdedek üdvének hajlékát porrá égeti. Ne gondolja azonban senki azt, hogy elég, ha csak beszélünk a gyermek előtt hitről, imádságról, szentírásról, jócselekedetekről, béketűrésről. Az kell, hogy lássa a gyermek szülőjét imádkozni, templomba járni, szentírást olvasni, jót cselekedni, békésen tűrni, mert akkor mindezt ösztönösen átveszi tőle. Felelősségünk tudatában kérdezzük meg gyakran magunktól, hogy mi nem tartozunk-e ama gyujtogatók közé, akik gyermekeik üdvének hajlékát porrá égetik!... jlpró történeteic. Istent nem lehet megcsúfolni. A Református Jövőben olvassuk az alábbi megrázó történetet. Egyik atyafival semmi baj nem volt, míg az újvilágot meg nem járta. Éppen úgy eljárt az istenházába, mint mindegyik őse, de mire hazakerült, egész más ember lett. Ember- és istenkerülő. Egyházi adót nem fizetett és szinte kereste az alkalmat, hogy megcsúfolhassa a hitet. Egy vasárnap délelőtt már összegyűlt a nép a templom előtt, várva a harmadik harangszót, amikor a mi barátunk arra robogott el szekérrel a mezőre. „Inkább ide gyönnél te is!“ — szólt oda neki valaki. „Nem áldja meg Isten a vasárnapi munkát!“ „Gyű te imádság! Gyű te templom!“ — kiáltotta vissza és végigvágott ostorával a két tüzes csikón. A lovak megbokrosodtak, elragadták a szekeret és szörnyű száguldásuk egy mély vízmosás fenekén ért véget. Összetört tagokkal, félholtan húzták ki a szerencsétlen ká- romkodót az utána sietők. Majd egy évig tartott, amíg valahogy helyreállt. Amikor felgyógyult, legElefánty Sándor.
