Harangszó, 1940
1940-04-14 / 15. szám
1Ő8. Harangszó 1Q40. április 14, bontja meg a házat. Valamikor legyalázó szónak használták a paraszt szót. Pedig — velem együtt— legyen mindenki büszke arra, ha paraszt, vagy parasztcsaládból származik. Hiszen a szó eredeti, ősi jelentése észak magyarjainak, finn testvéreinknek nyelvében azt jelenti: legjobb. A parasztságunk tehát ősi rendeltetésében elhivatott arra, hogy a legjobb, a legtisztább, a legerkölcsösebb, a legmagyarabb és leghűbb evangélikus legyen. Paraszt testvérem! Te látod, hogy mennyire kell a földnek az eke, lásd meg, hogy mennyire szüksége van telkednek Isten ekéjére s az igére, az áldott magra, hogy gyümölcsöző életet hozhasson elő belőled az Isten munkája. Ugy-e, mennyire fáj neked, ha elveri a jég a vetést, ... gondold el mennyire fáj az Istennek, ha lel- kedbe hintett magvetést a gaz felburjánzása elnyomja. Ne légy hát bűnödben megátalkodott, „gaz-ember“, hanem légy Isten keze, szántása alatt megtisztult, újjászületett ember. A szántó-vető ember mindig a barázda nyílegyenes irányába, előre néz. Jézus azért azt mondja: Aki az eke szarvára tette kezét és hátratekint nem alkalmas az Isten országára. Ha nyílegyenes barázdát akar hasítani a paraszt, akkor a megbarázdoláshoz segítség kell, mert elől megy a legügyesebbgazda és kilépi a vonalat. Ezen a nyomon igazodik el ember és állat egyaránt. Isten a Krisztust küldte el hozzánk, aki kilépte az Istenhez vezető utat egészen a keresztfáig, hogy az ő nyomában igazodjunk meg, aki az út az igazság és az élet! Paraszt testvérem! Ha úgy az eke szarvára teszed majd most tavasszal a kezedet, mint ezen a képen látod, és irtod a gazt és puhítod a rög keménységét, váljék anyafölddé lelked az Isten ekéje számára, hogy meg ne keményítsd, ha Isten igéjét hallod és fogadd be a jó magot, hogy igazán a legjobb, a nevedhez méltó lehess Isten kegyelméből. Bácsi Sándor. Egy nappal későbben lesznek a lelkészkonferenciák. D. Kapi Béla püspök és D. Raffay Sándor püspök ezúton is értesítik a lel- készi kart, hogy a két összehívott konferencia ideje közbejött okok miatt egy nappal eltolódik. Az eredetileg április 24.-re kitűzött világnézeti konferencia április 25.-én, az eredetileg április 25.-re kitűzött MELE-konferencia pedig április 26.-án lesz. Egyébként a konferenciák rendje változatlan. | Báró Prónay Dezső dr. | Nagy gyásza van a magyar evangélikus egyházi és nemzeti életnek. 92-ik életévében, a pestmegyei Ácsán meghalt báró Prónay Dezső, evangélikus egyetemes egyházunk 34 éven át volt felügyelője. A nagy halott a háború előtti világ egyik kimagasló vezéregyénisége volt. Törékeny testtel, de annál lángolóbb lélekkel félszázadon át volt a magyar függetlenségi törekvéseknek bátor harcosa. A képviselő- és főrendiházban azt a szellemet képviselte és szólaltatta meg, amelyet Széchenyi, Wesselényi hordozott: személye — mint a Magyar Értesítő írja — örök és meg nem félemlíthető tiltakozás volt minden összmon- archiás kísérlet ellen és céljaitól sem hatalom, sem Ígérgetés soha eltántorítani nem tudta. Hasztalan kínálták nagy kitüntetésekkel, megmaradt az el nem altatható magyar lelkiismeret megszemélyesítőjének. Csak egyházának vezér- ségre hívó szavát fogadta el: 34 éven át töltötte be a magyar evangélikus egyház egyetemes felügyelői méltóságát. Életrajzi adatait az alábbiakban közöljük: prónai és blatniczai Prónay Dezső báró 1840 október 22-én született Ácsán. Atyja, Prónay Gábor báró is egyetemes felügyelő-elnöke volt az evangélikus egyháznak, édesanyja Podmaniczky Karolina bárónő. A fiatal Prónay igen korán bekapcsolódott a közéletbe, 1872-ben már tagja a főrendiháznak, 1873-ban a verbói választókerület képviselője. 1874-ben a dunántúli evangélikus egyházkerület hívta meg felügyelőjévé, 1883-ban a magyarhoni evangélikus egyházegyetem világi elnöke lett. Ennek az évnek májusában Kerekes Gyurka. Történeti ifjúsági regény. 18 Irta: Mohr Gedeon, Kassa. Gyurka eleget hallott. Elhagyta jó fedezékét, a kunyhót és ahogy jött, megint sziklától-szikláig osonva észrevétlenül húzódott vissza. — Hátha eszükbe jut és átkutatják a környéket! — lepte meg az aggodalom. De azért csak várt még. Látni akarta a temetést is. , A katonák, lehettek vagy százan, gyorsan végezték el a kapott parancsot. Azután felálltak szép hármas sorba és vártak. Négyen emelték fel vállaikra a hevenyében összerótt ládában Acsaj Jóskát, a sólyomidomárt. Letették a vájt gödör szélére és halk imába fogtak. Gyurka velük fohászkodott Erre nagy hirtelenséggel kivált a sorból egy őszhajú legény. Fövegét lekapta. A koporsóhoz ugrott. Osszecsukolva rogyott térdre előtte. Megint felpattant és mint akit űznek, a ház mögött — mily jó, hogy Gyurka már előbb lejjebb húzódott! — a lovakhoz futott. Rávetette magát az első hátára és se szó, se beszéd, elvágtatott. Az első pillanatban mindenki tanácstalanul, meglepetten állt a helyén. Senki sem mozdult. Csak, mikor a lovas nyugat felé már eltűnt, kezdtek lótni-futni kiáltozni. — Acsaj Pista, Acsaj Pista, mi történt veled? Mihály gazda is csak alig tudott magához térni a meglepetéstől. De aztán a zajongó, lármás tömeg zűr-zavarából is kihallatszott mély hangja, ahogy magyarázta: — Az idomár testvére! Világgá ment! Nem bírta a látványt! Belezavarodott! Gyurkának most már végképp nem volt vesztegetni való ideje. Kedvet sem érzett ahhoz, hogy egy szikla mögül elő- ráncigálják a bomlottan rohangászó császári katonák. Megfordult hát s iparkodott minél előbb elérni a sűrűt, ahol Csillagot hagyta. A szürke már várta. Nyeregbe pattant és szaporán vágtak neki a délnek vezető lankás útnak. Gyurka merően nézett maga elé, mintha bántaná valami. Csak lassan derült fel arca. Csendben motyogta magában, rejtélyesen, mintha titkolni való lenne: — Mily gonosz is az ember, ha Istenét elhagyja! 15. A kurucoknál. A Zátony-hegy lábánál kanyargóit a Csevegő-völgy. Egyenes déli irányából előtte csapott át keletnek, hogy azután nagy félkörbe hajolva szélesedjék bele a pelsőczi rónaságba. Gyurka csakhamar lejutott a völgybe. A tavaszi olvadások folytán bővizű csobogással patak folydogált a mélyén fecsegő habokkal. Hangja olyan volt, mint jókedvűn durúzsoló csevegés, mely az egész völgyet megtöltötte. Itt a bevágás ölén erősen érzett a kora tavasz csalóka melegének foga. Hideg, hűs áramlat kúszott fel Gyurkán a feje búbjáig. — Brrr! — rázkódott meg. Libabőrös hátán bizsergő rossz előérzet csiklandozta. — Milyen félelmetes a Csevegő! A különben barátságos hely ma olyan ijesztőnek tűnt fel előtte, mint a dohos pince, vagy mint a feltrát-gödrű nyirkos temető. Egyszerre világosság gyúlt agyába.-— Itt lesz a csata! Még azt sem tudta, hogy tényleg vannak-e kurucok a közelben — hiszen csak Mihály feltevése nyomán bandukolt — mégis sötét megérzések gyötörték. Fölnézett a völgy két meredek oldalán és szinte látta már öldöklő vad haragban izzó emberek véres tusáját. De lerázta magáról a hiábavaló gondot, mint rossz, rongyos subát, mely se nem melegít, se nem véd, csak ártogat. Megjelent előtte a hegytetőn hagyott zűrzavaros, szanaszét esett tábor. Vájjon eltemették-e már a sólyomidomárt? Visz- szatért-e Acsaj Pista? Tényleg ott maradnak estig? Küldtek-e már fürkészeket?
