Harangszó, 1939
1939-03-26 / 13. szám
98. HAkANGSZÓ íÖ3Ö. március 36. Búcsú, amely mégsem búcsú! ___és tőlük búcsút vévén, elindula, h ogy Macedóniába menjen." Cselekedetek könyve 20, 1. Túróczy Zoltán győri lelkészt a 18,000 lelkes, nagy nyíregyházi gyülekezet egyhangúan igazgatólelkészévé választotta. És ő, aki sohasem keresett mást, mint Isten akaratát, most sem tanácskozott testtel és vérrel, hanem engedelmesen elindult új szolgálatára, mint jó katona a parancsszóra. Március 19.-én volt az iktatása a nyíregyházi hatalmas templom zsúfolt gyülekezetében. Március 26.-án pedig hármas búcsút vesz régi munkahelyétől. Elbúcsúzik szerető és szeretett győri gyülekezetétől. Ez az egyházközség 12 éve ölelte szívére a kincstalálók boldogságával a fiatal ózdi papot, Túróczy Zoltánt. S most amikor távozik, virágzó gyülekezeti élet, hatalmassá terebélyesedett munkamenet, intézmények sora s megszámlálhatatlan lélek-gyümölcs köszöni e 12 év hü szolgálatát. Száz és ezer kézzel kapaszkodnánk a köntösébe, hogy visszatartsuk — ha szabadna. De a síró gyülekezet tudja, hogy Isten akarata ellen nincs fellebbezés. A fekeíe határ mentén ___ S zínmű három felvonásban. — Irta: dr. Schlitt Gyula. 9 Mihály: A kicsinyekben is kell ápolnunk a magyarságot. Mi lesz, ha már mi nem leszünk s a gyerekek üresen maradnak? Nem szabad elhanyagolnunk az összejöveteleket. János: De nem ám. Csontos: Értem én, de mégis csak baj lehet belőle. Félek. Mihály: Nekünk rabmagyaroknak mindent szabad, csak félnünk nem szabad. Aki élni akar, az még az akasztófán sem adja fel a reményt, hogy megmenekül. Csontos: Nincs hatalom, mely megállítsa a pusztulást. A végzetünk ez. Mihály: Magyarnak végzete, maga a magyar. A magyar hit. Így mondja ezt Bodó. Csontos: Szép szó, de üres. Mihály: Ebből táplálkozott egy ezeréves, nagy történet. Csontos: Nagy történet, de nem örök. Mihály: Addig tart, míg ki nem kezdi a gyáva tépelő- dés, mint Csontos urat. • 3. JELENET. Bodó: (Jön.) Hangosak vagytok testvérek. Viszálykod- tok? Gondoljatok mindig arra, milyen kevesen vagyunk s ezt a keveset is öt felé tépte az irigység, akkor belátjátok, ha van e világon nép, melynek egymást szeretnie kell, akkor a magyar nép az. Mihály: Nem tetszik nekem, mit Csontos az agyában forgat. János: Valami nyavalya rágja a belsejét, különben nem gyalázná munkánkat. Csontos: Nem látom célját ezeknek az összejöveteleknek. Bodó: Ezekkel áll-dől a jövőnk, a sorsunk. Csontos: Romantika még nem mentett meg népet a pusztulástól Hóbort az egész, Ezért alázatosan vállalja az öreg Ábrahám fájdalmas áldozatát, aki oltárra tette édes gyermekét, mert Isten úgy kívánta. Elbúcsúzik a dunántúli egyházkerülettől. Mikor 12 éve átjött a tiszai kerületből a dunántúliba, mindenki érezte, hogy kincs érkezett. De erről a kincsről most kitűnt, hogy csak kölcsön volt a gazdag Istentől. Átengedte, hogy használhassuk. Kamatoztattuk is emberül. Nincs nagyobb gyülekezete Dunántúlnak, melybe Túróczy Zoltán szolgálatának dús fájáról ne hullott volna gyümölcs. Isten most felmondta a kölcsönt. A dunántúli egyházkerület hálás kézzel adja vissza a kincset a régi tulajdonos tiszai kerületnek. Elbúcsúzik a Harangszótól. Ha Túróczy Zoltán nem végzett volna 12 évig egyebet, mint amit a Harangszóval tett, az is történelmi értékű küldetés volna. Szerkesztői munkája nyomán hazai egyházunk legmagasabb szószékévé és egyik legszámottevőbb tényezőjévé lett ez a kis lap. A virágzó fejlődés lendületébe hozott Harangszó hálás szeretettel köszönti Túróczy Zoltán 9 évi szerkesztői, főszerkesztői, Bodó: (Nyugodt, de emelt hangon.) Hóbortnak nevezed fajszerelmünket? Csontos:- Megbabonázott gyerekektől várjátok a jövőt. Bodó: Igen, megbabonázom gyermekeinket. Őrültté tüzelem bennük a fajuk jövőjébe vetett hitet s ez a szent őrület a jövő nagyság csirája. Mi már csak voltunk, de ők lesznek. Bennük alakul a magyar sors, bennük ébred valósággá a mi álmunk, reményünk. Csontos: Badarság. Fajtánk gazdasági érvényesülésének ártünk vele. János: A pénzvágy ficánkol veséi között. Bodó: Többre képes az éhező hűség, mint a közönybe fulladt jóllakottság. János: Ez az. Ez az!! Csontos: Lehetetlenné tesszük gyermekeink boldogulását s még kenyérhez sem tudnak majd jutni. Bodó: Ezért írattad hát gyermekeidet az állami iskolába? Csontos: Ezzel tartozom nekik. Észszerűen fogom fel az életet s a ti álmotokban nem tudok hinni. Bodó: Akkor ketté válnak útjaink. Aki nem tud a mi álmunkban hinni, az már nem tartozik közénk, ha mindjárt magyar is. Nem a vér, hanem a közös nagy eszményben találkozó hit tömöríti nemzetté a régi hon népeit. S ezt a hitet te megtagadtad. Csontos: Mert nem tagadhatom meg gyermekeimtől az élethez való jogot. Bodó: Tehát megtagadtad becsületedet. S ezt akartad tudomásunkra hozni? Ezért jöttél? Csontos: (Zavarban.) Hát.. ezért.. ezért.. Bodó: Hazudsz ember! Téged az ördög kerülget.. Menj, menj! Mihály: De beléje veszekedett már az ördög nyakig. Menj, mert nem bír magával az öklöm. (Löki kifelé.) Csontos: (Megy.) Nekem is van öklöm. (El.) Bodó: BoldogtalanU Túróczy Zoltán, volt győri lelkész, Nyíregyháza egyhangúan meghívott igazgató-lelkésze.
