Harangszó, 1939
1939-02-19 / 8. szám
5a HARANGSlrt 1939. február 19. szik, aki különben már régen fagyos volt! Megkezdődik az ige tevékenysége, fokozódik a kicsi erő, elevenedik az élet és megszületnek a kis erők nagy alkotásai! — Ilyen kis nyájakba az Isten gondviselése rendesen beállít világi munkásokat! Sokszor ők végzik helyettünk a munkát; látogatnak, buzdítanak, lelkesítenek, adót szednek, gyűjtenek; nagy eredményeket érnek el, mert mint felügyelő, vagy presbiter, könnyebben nyerik el a hívek bizalmát. Nagyon nagy segítség az erők felfokozásában az asszonyok munkája, a nőegyletek! Akkor áldásos a nőegyleti munka, ha elsősorban lelki munka! Bibliaórák, szeretet- vendégségek, komoly kultúrestek rendezése, szeretetmunka és nem bálrendezés az igazi nőegyleti tevékenység. Tapasztalat szerint egy az igében elmélyedő nőegylet magja és kovásza lehet a gyülekezetnek! Ha megfordított erőkről beszélünk, akkor a sok imádsággal, önzetlenséggel és nagy szeretettel végzett asszonyi munkáról nem szabad meg! eledkeznünk! Milyen tanulságot vonhatunk le az elmondottakból? A nagyobb gyülekezetek életét csak úgy lehet elevenebbé tenni, ha a lelki ellátását tokozzuk, bzt tehetjük lelkészi munkaerő beállításával és „világi“ munkásokkal. Az elsőnél roppant nagy az anyagi nehézség. Még ha végre hajtják a zsinati törvényt, akkor is 4000 lélek jut egy lelkészre. Sok! Fel kell használnunk azt a lehetőséget, amit Isten a nemlelké- szi munkásokban ad! Híveinknek meg kell érteni, hogy az egyház ilyen munkásokat nem nélkülözhet! Talán még ott nem tartunk, hogy finn mintára laikus igehirdetőket alkalmazzunk, — hisszük, hogy nincs már messze az az idő sem, — azonban a kereső, gondozó, lelkesítő munkába be kell állítani az alkalmasakat. „Sáfárok“ lehetnek, akik a maguk körzetében — 50-60 család — járják a gyülekezetét, a lelkész elől eltűnő családokat, szerveznek házi istentiszteleteket, jelentik a betegeket, figyelmeztetnek az egyházhűségre, életük példájával előljárnak, iratmissziót űznek, a maguk nemfizetett lelki szolgálatával az elidegenedettet melengetik, míg az újra vágyat kap az ige közössége után. — Ilyen kis gyülekezetekből összetett nagy gyülekezet egészen bizonyosan eleve'nebb, élőbb, evangélikusabb lesz! Az aratni való sok, a munkás kevés, kérjük az aratás Urát, hogy adjon munkásokat, akiken keresztül vissza fordítja az erőket és arányossá teszi, megeleveníti a tespe- dőket és életet támaszt Leikével ott, ahol ma az még csak szunnya- dozik. 9. Losonc. Hazatért. A losonci evangélikus egyházközség keletkezéséről hiteles adataink nincsenek. A reformáció lutheri irányához már 1530. táján csatlakozott bányavárosoknak közelsége, valamint a Losonc közvetlen közelében fekvő gácsi, füleki, vükéi, lónyabányai stb. evangélikus gyülekezeteknek megalakulása valószínűvé teszi, hogy Losonc mint e községeknek földrajzi központja nem vonhatta ki magát a reformáció hatása alól. Bizonyosra vehető, hogy Losonc lakossága 1540. körül evangélikus volt. A csepregi kollokvium évében, 1590:ben a lakosság többsége a kálvini irányhoz csatlakozott s reformátussá lett. Az evangélikus kisebbség a reformátusoknak engedte át az 1138. évben épült templomot. Menynyire apadt le az evangélikusok száma, azt nem tudjuk, de a templom elvesztése után is élt, szaporodott a gyülekezet. A nógrádi egyházmegye jegyzőkönyvei 1610—1710. között többször tesznek említést a losonci egyház lelkészeiről, úgyszintén a nemes Bulyovszkv Ferenc alapította evangélikus gimnáziumról. Ennek az iskolának volt tanulója többek között ama kornak legnagyobb magyar tudósa: Bél Mátyás. Az evangélikusok templomot akarnak építeni, de a városi magisztrátus mindig megA fekete határ mentén .. Színmű nurom felvonásban. — Irta. dr. Bettiin Gyula. 4 (Folytatjuk.; 11. JELENET. Rodescu: (Jön.) Elnyelte a föld. Pedig látták többen és nincs sehol. A gazember! Hej ha nyakon csípem. (Észreveszi Zsuzsit s Bodót.) Micsoda kedélyes társasága van Zsuzsi? Zsuzsi: Nem is olyan kedélyes, inkább szomorú. Márusán: (Jön Rodescu után. Meghökkenve.) Bodó...! Rodescu: Ahá.. Bodó..!? A vadmagyar. A rongyokba csavart szent!! Bouo: A rongy rajtam a maguk szégyene. Zsuzsi: Elvették a birtokát, a vagyonát. Márusán: Az államvédelem kívánta s úgy lett kisajátítva pénzért a földje. tíodó: Igen, az érték egy százalékáért. Marusán: Az állam ellensége vagy ... Izgatsz ... Rodescu: A szeme villanása is lázit... Bodó: Jó, hogy a szemem villanása nem aranyból való, különben ez sem lázítana- már. hodescu: S mer még beszélni, a nyomorult. Zsuzsi: Mintha igaza volna .. Én úgy látom ... Rodescu: Ne feledje, Zsuzsi, hogy atyja magasrangu közhivatalt visel a román állam területén. Zsuzsi: Úgy érzem, ezt restelnem kellene. A bűnt szolgálja, atyám. Marusán: (Ordít.) A román államot szolgálom, az igazságot ... Bodó: De Marossy úr! Kímélje Kicsit lelkiismeretét. Zsuzsi: Mit hallok...!? Marossy...? Marusán: (Ordítva.) Román vagyok ... román ... Bodó: Akárcsak én, Marossy úr!!! Marusán: Eskü köt új hazámhoz. Bodó: S a régihez a vér, a becsület, de ezeket rongy esküjével lebunkózta. Zsuzsi: (Megdöbbenve.) Apám...!!! Marusán: Marhaság. Vér..., becsület. A vér élni akar s úgy él, ahogy a sors engedi, ahogy tud. Bodó: De ha becstelenséggel tömik a vért, vigyázzon, felforr s széjjel veti a hordóját. (A határ felől a Himnusz hangzik fel halkan. Bodó leveszi kalapját s áhítattal hallgatja. Szemében tűz; Keze ökölbe szorul. Észrevehető hatással van mindnyájukra. Marusán mélyen lehajtja fejét. Zsuzsi kíváncsian figyel a hangra. Hol Bodót, hol atyját nézi. Rodescu tehetetlenül áll. Forr benne a méreg, de nem szól. Végül Bodó kezdi zümmögni a dallamot s erre Rodescu kitör.) Rodescu: Elég volt a komédiából. Bodó: (Nyugodt fenséggel.) Nekem ima ez a komédia. Élet...!! Egy ezer esztendős népnek a múltja sír s kiharsog belőle a jövő nagyság. Hitem ez az ének s jaj annak, ki gúnyt űz belőle. Rodescu: (Gúnyos nevetéssel.) Ajaj ... álmodozó bolond. (Bilincset vesz elő táskájából s nyújtja Marusánnak.) Rakja rá s vigyük. Bodó: Inkább ezen a fán zúzom össze a fejemet, minthogy én rám bilincset rakjanak. Marusán (Közeledik feléje a bilinccsel.) Ne legénykedj, add a kezed ... na .. .1 Bodó: Ne nyúlj hozzám, mert... (öklét emeli.) (Marusán visszahökken.) Rodescu: Na, mi lesz... mi lesz...!? Zsuzsi: Míg én itt vagyok, nem tesznek Bodó kezére bilincset. Rodescu: Az állam parancsolja. Zsuzsi: Az én társaságomból pedig nem visznek senkit sem börtönbe. Ennyivel meg a nőnek tartoznak. Bodó: Sokat ne várj tőlük, ha lovagiasságról van szó!
