Harangszó, 1939
1939-11-19 / 46. szám
1939. november 19. HARANGOZÓ 345. pengő értékben gyűjtöttek élelmiszert. Erről a gyűjtésről olvasóinknak még be fogunk számolni. A takarítási és beren- dezkedési munka alig került valamibe, mert minden munkát a fóti asszonyok ingyen és szeretetből elvégeztek. Ebben a gondolatkörben említésre méltó még, hogyan fogadták az első két árvagyermeket a fóti iskolában?! Amikor magukra maradtak a számukra még idegen környezetben, — sírva fakadtak! Erre megmozdult iskolás gyermekeink serege, mint a hangyaboly: ki egy ceruzát, ki egy tollat, irkát, tolltartót, könyvet, félig elhasznált radírgumit nyomott a markukba és mindegyik azt akarta, hogy az árvákat melléje ültesse a tanító bácsi. Másnapra volt már táskájuk is — és mindenféle iskolai felszerelésük. Mondani sem kell, hogy a két gyermek rögtön megvigasztalódott és jól érzi magát az új testvéri környezetben! Végül hadd fejezzem ki árváink nevében itt is hálás köszönetünket mindazoknak, akik az Ür kicsinyeinek ügyét szívükön hordozzák. A kezdet nehézségeit még nem győztük le. Még sok berendezési tárgy hiányzik, árváink egyikmásikának a rajta levőn kívül alig van több ruhája. De hiszünk az Ür megsegítő kegyelmében, bízunk híveink áldozatos szeretetében. Így reméljük, hogy a fóti evangélikus Jungmann-árvaház rövidesen odasorakozik a többi nagy áldást jelentő egyházi belmissziói intézmény mellé szolgálva az Isten dicsőségét és terjesztve az ő országát. Zászkaliczky Pál. OLVASD ÉS TERJESZD A---------------HARANGSZÓT! E gyetemes felügyelőnk D. báró Radvánszky Albert egyetemes gyűlési elnöki megnyitójából.*) — A parázs, amely fölé a páriskör- nyéki békeparancsok vastag hamuréteget szórtak, amelynek izzása az évek múlásával ahelyett, hogy megszűnt volna, inkább fokozódott, újból fellobbant, ismét lángokban áll a világ — így kezdte Radvánszky Albert. — Nemzetek és országok között felrobbantva az érintkezés hidjai; milliós hadseregek roppant fegyverzetben néznek egymással farkasszemet; a kultúra fellegvárai kiürítve, kincseik kétes biztonságba helyezve, lakóik sötétségben, vagy a föld alatt ke- - resnek bizonytalan menedéket. Évszázadok viharával dacolt templomok homokzsáktorlaszokkal körülvéve... — A szörnyű világkép közepeit megnyugvást keltő ez az építőmunkára rendelt gyülekezet, úgy folyhat le egyetemes közgyűlésünk, mintha béke idejét élné a világ. Legyen érte Istené a hála! Az ö áldása szálljon Magyarország kor*) A november 10.-i egyetemes közgyűlés gazdag S ából lapunk korlátolt terjedelme miatt ezidén n az egyetemes felügyelő megnyitóját közölhetjük. MAGYAR HIMNUSZ z4 FELVIDÉKEN. Emlékszem ... Rég volt, mint kicsi gyermek, Titokban ... elzárt ablakok mellett, Kis társaimmal, dobogó szívvel Gyermekhangunkat lehalkítottuk, Szöszke fejünket mind összedugtuk, Könnyezve egymást át is öleltük, S a magyar himnuszt úgy énekeltük. Az idő szárnyalt, teltek az évek, Jöttek a gondok, várt ránk az élet, És az ifjúság szent kapujában, Amikor oly sok kérdés lepett meg, Egy sem volt égöbb, egy sem volt fájóbb, Melynek emléke úgy megremegtet: Magyar imánkat, óh meddig, meddig meddig Zengjük csak titkon, zárt ablak mellett?! S ezerkilencszázharmincnyolc őszén Magyar csodáktól pirkadt a hajnal, Ezerkilencszázharmincnyolc őszén Üdvüzenettel szállt le egy angyal. A sok szent emlék úgy megrohan most, Hogy nem is látom tisztán a múltat, A sok csodából egy jut eszembe: Hogy himnusztrejtő ablakainknak Zárótáblái sorra lehulltak! S azóta száll a magyar imádság, Többé nem úgy, mint fojtott lehellet, Hanem mint harsány, mennyei szózat, Szabadon, zengőn — tárt ablak mellett! Haluszka Rózsa. TERJESSZÜK A ,.HARANGSZÓ“-t! mányzójára és tanácsosaira, hogy to- továbbra is megőrizhessék a bölcsesé- get, amellyel eddig meg tudták akadályozni, hogy a körülöttünk dühöngő háborús tűzvész a magyarság békés hajlékát is lángbaborítsa. Végzetes volna megfeledkeznünk arról, hogy vészek környeznek, amelyek — ha hiányzik vezetőkből és vezetettekből a bölcse- ség, — könnyen végromlásba dönthetnek. — Nem azokról a veszedelmekről akarok szólni, amelyek a forrongó világba beékelt magyar hazánkat és nemzetünket fenyegetik; ezeknek felismerése és kivédése mások feladata, azoké, akik mögött mi, evangélikusok is osztatlan bizalommal állunk és akiket mi is készséges engedelmességgel követünk. Csak azoknak a veszedelmeknek egyné- melyikére kívánok rámutatni, amelyek egyházunkra leselkednek s ha nem leszünk bölcsek, annak romlását idézhetik elő. — A lélek válsága az egyik veszedelem, amellyel szembe kell néznünk, de az igazi veszély abban áll, hogy a lelkek világában is háború dúl és nemcsak a keresztyén egyházat, de a keresztyén hitet is félelmetes ostromgyűrű szorongatja. Ugylehet, ez a háború is fokoLevél Finnországból. Kedves Professzor Úr Deák János Sopron. Kedves testvérünk! Isten békét! Nagyon örültünk, mikor a levelezőlapját megkaptuk. Igazán meleg a szívünk, mikor tudjuk, hogy van barátunk. Azért nagyon szépen köszönöm a lapját! Hála Istennek! Azért is örülök, hogy megmutathatjuk itt a szovjet-orosz határ mellett, hogy nem félünk semmit. Nem, nem, soha! Tele van a szívünk hittel és erővel, csak az a legnagyobb hiba, hogy nincs már elég munkánk és csak várnunk kell. De nem várunk sokáig. Amit megtehettünk, azt megtettük. Mást nem tehetünk, mint imádkozni, azt mindig tehetjük, csak adja az Isten az erőt hozzá. Nem sokat akarnék írni, pedig sokat kellene. Azért próbálok minden érdekeset elbeszélni. Tehát itt vagyunk! (A szovjet-orosz határ mentén.) És máshol nem akarunk mégsem lakni... Kenyerünk és fánk (a fűtéshez) van elég és hisszük, hogy a jó Isten mindig velünk van. Itt Joensunban most nagyon kevés ember van; de katonák annál többen. Érdekes, hogy a finn nép mindent nyugodtan fogad. Például elbeszélek egy kis történetet. Egy fiú mondta, aki itt mint katona az egyik iskolában lakott. Hozott egy darab papírost és akkor ezt mondta: „majd hozom bele az ágyamat, hogy melegítsen.“ Ott feküdnek a padlón, mert nincs idő valamit készíteni és boldog akinek kis papír jut a feje alá. És senki nem mondja: „nem!“ Nagyon érdekes napokat töltünk. Emlékszem, mikor az első éjjeli riadó volt és városunk pillanat alatt tele lett fiúkkal. Az igazi riadó volt! A következő napon jártam autóval a Joensun körül levő falunkat és hívom össze a fiúkat. Nagyon érdekes találkozásaim volzott mértékben eredményezi majd a lelkek vallásos ébredését. De most a hitetlenség is hadat izent a hitnek. S a lelkek világában nincsenek Maginot- és Siegfried-vonalak, nincsenek sem gázálarcok, sem óvóhelyek. Szelek szárnyán jár a vész s mint a Biblia mondja: „nem tudod, honnan jő és hová megyen.“ Az egyén személyes hite áll a lélekmérge- zéssel szemben, amely nem meghatározott helyről támad, hanem benne van korunk levegőjében. Ez a vészek vésze, amely minket környékez. — A háborúnak kevés a gazdagja — mondotta tovább Radvánszky báró, — a háború általános elszegényedéssel jár. Ha sok lelkészünk és tanítónk eddig sem tudta rendszeresen megkapni járandóságát és templom, iskola, lelkészlak faláról sokhelyt levásott a vakolat, mert üres az egyházi pénztár, mi következhe- tik el esetleg most, amikor háborús szegénység tör be híveink hajlékába? Milyen pénzügyi nehézségek állhatnak elő még akkor is, ha minden hívünk szilárdan megállja az idők nehéz lélekpróbá- ját és ha fel sem tételezzük, hogy lehetnek, akik hitükben és egyházhűségükben meginognak? — Vészek idején az igazi bölcseség az. egyén és a közösség készenlétbe he-
