Harangszó, 1939
1939-01-29 / 5. szám
34. HARANGSZÓ 1939. január 2§. Ti, akik ezeket a sorokat talán valamelyik várostól messze eső faluban olvassátok, ne kívánkozzatok a város felé. Sokszor eljut ugyan hozzátok annak híre, hogy itt az emberek hetenként 50-7—60— 70 pengőt keresnek és tudom, magatok is írigylitek azt a keresetet, de még se kívánkozzatok a város felé. Nagy ára van ennek: nem egyszer az örök élet. Ne akarjátok, hogy édesapátok és anyátok egyszer úgy sirasson meg, mint tékozló gyermekeket. Felvidék. 1914-1938. A Felvidéket teljesen váratlanul és felkészületlenül érte az Anyaország testéről való leszakítás. Egészen más volt itt a helyzet, mint a román megszállás alá került Erdélyben. A Felvidék történelmi múltja egészen más, mint Erdélyé. Erdély hosszú évszázadokon keresztül élt önálló életet, különálló feje- délemség volt, külön lelkiség alakult ki. Tulajdonképpen sohasem olvadt bele teljesen az Anyaországba, a történelem folyamán mindig különálló életet élt. Mindez hiányzott a Felvidéken, mert ez soha sem volt külön életre berendezkedve. Méltán remegve gondoltak arra a magyarság vezetői, elég erős lesz-e a leszakított testrész önálló életre. A Felvidék csaknem az egész történelem folyamán a magyar államhatalom gyámkodása alatt állt és soha sem tanult meg a saját lábán járni, mert erre nem volt szüksége. Soha sem volt kérdés a Felvidéken a magyarság megőrzése, hiszen magyarnak lenni hasznot, előnyt jelentett. Napjainkban sokat beszélnek felvidéki szellemiségről. Vájjon az előbb elmondottak alapján lehet-e erről beszélni, létezik-e, van-e különlegesen felvidéki ember? Nem volnánk igazságosak, ha az előbb elmondottak ellenére meg nem állapítanánk, hogy a történelem folyamán a Felvidéknek mégis volt egészen különleges helyzete. A mohácsi vész után, amikor Magyarországot három részre darabolták fel, a volt trianoni Felvidék Habsburg Ferdinánd uralma alá került és hosszú évekig élt teljesen különálló életet. Később a Habsburgok elnyomó hatalmi politikájának a színtere Pozsony központtal, megint csak a Felvidék. Itt vívta a magyarság élet-halálra menő szabadságharcát a Habsburgokkal. Itt játszódott le Bocskay, Bethlen, Rákóczi szabadságharca. A volt Szlovákiában élő magyarság volt az a határgát, amely az északról délre húzódó szlávok szivárgását feltartóztatta. A nyugatról jövő minden szellemi áramlat először a Felvidéket érte. Pozsony volt az a kapu, amelyen keresztül a nyugati műveltség Magyarországba áramlott. Evangélikus egyházunk történetének fontos mozzanatai itt játszódtak le. Pozsony, a Szepesség városai és a bányavárosok fogadták be legelőször a reformációt. A pozsonyi és eperjesi vértörvényszék véres betűkkel írta be a Felvidéket evangélikus egyházunk történetébe. Mindezek a tények nem változtatnak semmit azon az állításunkon, hogy a trianoni változás teljesen felkészületlenül találta a Felvidéket. A magyarság Csehszlovákiában szembe találta magát egy újjászülető, megifjodott nemzettel, amely óriási lendülettel kezdett nemzetépítő munkájába. Hogy mindennek ellenére a magyarság megmaradt, az az Isten csodája. Amikor a csehek elnyomó és elnem- zetlenítő politikájáról beszélünk, nagyon vigyáznunk kell a kifejezésekre. Általában a trianoni Magyarország tévesen fogja fel a Felvidék 20 éves szenvedését. Ennek oka az újságírás örök szenzációhajhászásában rejlik. A felvidéki magyarság szenvedése egyáltalán nem alkalmas a szenzációéhes újságolvasók kielégítésére. A Felvidék szomorú tra- géliája nem vásári portéka, mert húsz év alatt nem voltak aradi vértanúk, felakasztások és véres lefejezések, hanem egy csöndes, hétköznapi, állandó vérzés. Az ellenség lassú, földalatti politikája örök vigyázása és készenlétre serkentett minket, ezért ne vegye a Felvidék húsz éves fájdalmát egyetlen egy tőkekovácsoló demagóg sem a szájára, mert ezért mi csöndesen, úgy hogy az ellenség nem hallja meg, hálát adunk az Istennek. Ilyen lelkülettel nyúljunk hozzá mindig a magyar történelemnek ahhoz a részéhez, amelyet 20 éves cseh megszállásnak nevezünk. Azt mondjuk, hogy a Felvidéket teljesen váratlanul érte az Anyaországtól való leszakítás. A megszállás első éveiben teljes fejetlenség és kapkodás uralkodott. Az öregebbek nem hittek abban, hogy a megszállás sokáig tart. Álmokban ringatóztak, átmeneti állapotnak tartották az egészet, meg voltak győződve, hogy rövidesen visszajönnek a magyarok. Kinevettek és elgáncsoltak mindenkit, aki be akart rendezkedni a kisebbségi életre. Minek az, hiszen pár hét az egész és újból magyarok leszünk. Azonban az idő múlott, a rebelliskedés miatt a magyarok minden állásból kiszorultak, a talaj kezdett kicsúszni lábunk alól, a fiatal köztársaság megerőA fekete határ mentén ___ S zínmű három felvonásban. — Irta: dr Schlitt Gyula. SZEMÉLYEK: Marusán Árpád, polgármester Marusánné Zsuzsi, a leányuk Rodescu, bukaresti rendőrfőnök Muki Mimi, Rodescu húga Bodó Miklós Ember Mihály Ember János Nagy Ferenc Csontos Gyuri, Marusánék 14 éves fia Géza, ) Csontos két fia I. fiú II. fiú I. lány II. lány I. csendőr II csendőr Történik a jelenben a trianoni határ mentén, a románok által megszállt területen. ELSŐ FELVONÁS. Szín: Erdő a románok által megszállt területen a trianoni határ mentén. 1. JELENET. (Julis és Gyuri. Gyurinál kulacs.) Gyuri: Csak már túl lennék. Nehezen tudok ma átjutni. Julis: Ott a két bokor között. Gyuri: (Nyugtalanul néz körül.) Mintha csak figyelnének. Mindig erre jár a szemük. Julis: Csak gondolod. Lemégy a völgybe, a töltés mögé kerülsz s onnan aztán csak néhány lépés a határ. Gyuri: Valahogy így kell... Megpróbálom ... Szegények, tudom, már várnak ott túl... (Indul.) Julis: Menj Isten nevében...! Honnét hoztad a vizet...? Gyuri: á KirályforrésWJ..,! Julis: Hogy örülnek majd neki... Egy korty víz az elrabolt földből. De szeretnék veled menni. Gyuri: Miklósra vigyázzatok. Rodescu nagyon köpi a markát, hogy majd ő elbánik vele... (Beszéd hallatszik.) Megyek. Ha lehet, Julis, csinálj valamit, hogy ne erre nézzenek. Isten veled ... (El.) Julis: Itt leszek, ne félj...! Mondd nekik, szeretjük őket s dolgozunk. (Más felé el.) 2. JELENET. (Jön Rodescu és Marusán puskával.) Rodescu: Már bosszant az egész Bodó ügy, Bolondját járatja velünk ez a gazember. Nem gondolja? Marusán: Nem értem, Méltóságos uram, de ez időben mindig itt szokott lenni. Mindenki mondja. Rodescu: Százszor mondtam, ne higyjen senkinek. Hazug itt még a levegő is. Marusán: Nem egyszer magam is kint jártam, hogy meggyőződjem és mindig itt volt. Rodescu: Hol az ördögbe van hát? S minden nap kijön? Marusán: Tizenöt éven át minden áldott nap. Télen- nyáron. Semmi nem riasztja vissza. Kijön. Neki dől egy fának s átbámul Magyarországba. Sokszor órákhosszat. Áhítattal, mintha vallásos szertartást végezne. Rodescu: Ilyenkor kellett volna lecsapni rá. Ez már tettenérés. Marusán: Úgy áll, mint a szent. Nem mernék olyankor hozzá nyúlni. Rodescu: Na majd én. hozzá nyúlok, Polgármester úr, hozzá nyúlok s ha a mennybéli angyalokkal társalog is... Vagyona van...? Marusán: Már nem igen ... Elfogyogatott... Rodescu: Gondoskodtak róla, hogy elfogyogasson, mi..? Marusán: Meg kellett kopasztani... Ha győzné pénz* «el, felrobbantaná Erdélyt. Rajongnak érte, «inte imádííH-
