Harangszó, 1939
1939-01-01 / 1. szám
4. HARANGSZÓ 193$. január 1. két is kiengedi kötelékéből, mely két nyelven rendezkedik be. 1931-ig tartanak az állandó tárgyalások, közben a járási hivatal is felszólít egyházszervezetünk törvényességének igazolására, melyet azonban elutasítottunk. A küzdelmek azonban nem érnek véget. A hívek az áldozatkészség minden lehetőségéig elmenően támogatják az anyagiakban elszegényedett egyházközséget és ami a legfontosabb, a legna gyobb lelki egyetértésben küzdenek igazságukért. — 1936 elején mind sürgősebbé válik a csatlakozás kérdése, mert a küzdelmekben anyagilag és testileg kimerült főesperes lelkész érzi megtörtségét s nyugalomba vágyik. Még egy kísérletet tesz. A szlovákiai egyház alkotmány és a dunaszerdahelyi gyülekezeti szabályrendelet alapján javaslatot terjeszt a gyülekezet a kerület elé, a csatlakozás megoldására. Ezt sem fogadják el. sőt válasz nélkül hagyják a módosító javaslatokat is. 1936 október 1-én vonult nyugalomba a gyülekezet ősz lelkipásztora id Jánossy Lajos, aki mindenkor a törhetetlen gerinces magyar és bátor, hitében megrendíthetet- len evangélikus lelkész példájaként állott gyülekezete előtt. A hívek szeretete emléktáblával örökítette meg működését templomunkban. Alkotmányos önkormányzati joga alapján 1937-ben a gyülekezet Baltazár János kúntapolcai lelkészt hívja meg lelkészéül, aki júliusban foglalta el állását. A tovább folytatott csatlakozási tárgyalások folyamán a szlovákiai Magyar Evangélikus Szövetség indítványára a lelkész egy emlékiratot dolgozott ki, melyet a közgyűlés az év szeptemberében terjesztett fel a kerülethez s amelyben a gyülekezet történelmi fejlődése alapján, azon tény kihangsúlyozásával, hogy gyülekezetünk sohasem volt szlovákkal vegyes egyház, továbbá a gyülekezet területén élő szlovák hívek száma elégséges egyházközség alakításához, javasoltuk, hogy magyar isten- tiszteleti nyelvű gyülekezetként csatlakozunk az egyetemes egyházhoz, annak feltétele mellett, ha a lelkészi kongruát biztosítják, a szlovák hívek részére gyülekezetei alakítanak, akiknek templomunkat használatra átengedjük ép úgy, mint a múltban. Választ azonban emlékiratunkra nem kaptunk. Magán úton nyertünk tudomást arról, hogy a kerület határozatba hozta a tárgyalások végleges megszakítását és egy szlovák- magyar egyházközség szervezését városunkban. Amikor 1937 őszén a pozsonvi esperesség értesített, hogy a kisebbségi szabályrendelet szellemében megalkotandó gyülekezeti szabályrendelet alapelveit megbeszélni és magyar-szlovák egyházközség lehetőségeit utoljára megpróbálni személyesen készül bennünket felkeresni, akkor a poprád-felkai szabályrendelet alapján kidolgoztunk egy javaslatot, melyet december 5-én Ada- mis főesperes jelenlétében közgyűlésiig elfogadtunk s ahhoz a szlovák hívek is egyhangúlag hozzájárultak. Ezen szabályrendelet értelmében a gyülekezet lelkésze mindenkor magyar nemzetiségű, az egyház vagyona minden tartozékával magyar vagyon, melyet tisztán magyar nemzetiségű tagokból választott kuratórium kezel, a magyar istentiszteletek száma és ideje nem változhatik, továbbá a presbitérium tagjai fele részben választatnak minden nemzetiségből. (A szlovák telepesek és hivatalnokok az egyházban nagyobb lélekszámot jelentettek a magyarnál!) Bár ezen szabályrendeletet az esperességi közgyűlés 1938-ban Bazinban jóváhagyta, elképzelésünkben nem csalatkoztunk, mert a szlovák hívek fellebbezése alakján, a vagyon kezelésében sérelmet látó és szlovák híveket megrövidítő intézkedéseket találtak, miért is a kerület 1938 szeptember 2.-án az esperességi közgyűlés jóváhagyását megsemmisítette és szabályrendeletünket átdolgozás céljából az esperességi ügyészhez visszautalta. Erre a nagyfokú megérteni nem akarásra mással nem válaszolhattunk, mint azzal, hogy az év elejétől ideigle- ; nesen bevezetett szabályrendelet érvényét hatálytalanítottuk, annak rendelkezéseit végre nem hajtottuk s az egyházi elnökség a további tárgyalások céltalanságát az 1937 decemberi megállapodás értelmében kimondotta. Hogy mi következett volna? — nem lehet tudni. November 6.-án bevonultak Komáromba honvédeink és mi örömmel vettük a magyar feltámadást s köszöntöttük benne a mi húsz esztendős megpróbáltatásainknak, szenvedéseinknek felszabadúlását s Szentírás szavaival: „Mind ez ideig velünk volt az Isten!* Baltazár János lelkész. A visszatéri Felvidék, lelkészeihez ! Lapunk megkezdte a visszatért felvidéki országrész evangélikus gyülekezeteinek képben és szövegben való ismertetését. Szükségesnek érezzük ugyanis, hogy 20 évi szétszakítottság után minél jobban megismerjük egymást. Azokat a lelkészeket, akik idevonatkozó kérőlevelünket annak idején esetleg nem kapták meg, ezúton kérjük: szíveskedjenek gyü- lekezétük életéből jó fényképet (templom, iskola, stb.) küldeni, hozzávaló 50—100 soros ismertető szöveggel, hogy sorkerültével közölhessük azt. Szeretnénk, ha az ismertetésből egy gyülekezetünk sem maradna ki! A reformok éve. Nem kell semmi különösebb prófétai tehetség ahoz, hogy megjósoljuk: Az 1939. év a reformok esztendeje lesz. A Felvidék visszacsatolásával előállott új helyzet, a húsz éves felvidéki rabságban megszületett új magyar ember, a nép leikéből előtörő új erők, a nemzet jól felfogott érdeke is reformok után kiált. Az elmúló év utolsó napjai már előre vetik ennek az igazságnak az árnyékát. Isten, kinek a szava egyedül döntő a mi számunkra, szintén a reformok Istene. Efezus 4, 23.-ban ezt parancsolja: „Újuljatok meg!” Ez az ige nem kü nyörgés, mint ahogy az édesanya könyörög tékozló fiának: „Újulj meg!" így könyöröghetett Éli főpap két gonosz fiának, Hofninak és Fineásnak, akik megszentségtelenítették az Isten templomát és megbotránkoztatták Isten népét, de ennek az igének nincsen semmiféle ilyen öreges, reszketős hangsúlya, hanem úgy pattog, mint egy vezényszó. Ez az ige nem óhaj. Nem úgy hangzik, mint mikor az utcasarkon összeve rekednek az utcagyerekek s valaki, akinek nincs ott semmiféle rendelkezési joga, de nem tudja már elnézni a gyerekek rendetlenkedését, rájuk szól: „Ugyan, újuljatok meg már!" Ez az ige nem útbaigazítás. Nem úgy hangzik, mint mikor egy barát aggodalommal szemléli másik barátjának élete folyását s a szíve szeretete, meg a lelkiismeretére hallgatva kifejezésre juttatja a tanácsát, hogy ha majd bekövetkezik az, amitől ő fél, ne mondhassa rá senki, hogy ő nem figyelmeztette a barátját: „Újulj meg!" Ez az ige parancs. Indokolása sincs Látszik, hogy olyan valaki mondja, aki hozzá van szokva a parancsoláshoz s nem csinál belőle titkot, hogy nem lehet vele alkudozni. Ennek csak engedelmeskedni lehet. Isten nem tűr ellenmondásl. Meg kell újulnunk! Istennek nem új évszámra van szüksége, hanem új emberekre. Hiába osztjuk be az időt akármilyen beosztással, hiába írunk ünnepélyesen új évszámot a tetejébe, marad minden a régiben, ha mi magunk nem változunk meg. Megreformált emberek mindig tudnak reformokat csinálni, de a^ reformok nem képesek megreformálni az embereket. Régi emberekkel csak az ó évet lehet megismételni az újnak nevezett esztendőben is. Üj év megteremtésére csak új emberek képesek! Istennek tehát nem újításokra, hanem megújhodásra van szüksége. Belső megújulásra. Hogy milyen reformok vannak a kormány tarsolyában a reformok évére, azt talán még maguk a felelős vezetők sem tudnák megmondani, de hogy mit akar az Isten a reformok évében, az kétségtelenül világos: „Újuljatok meg a ti elméteknek lelke szerint és öltözzé- tek fel amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben!" Reformáció magyar népe, bele fovsz-e illeni Isten reformterveibe az 1939. esztendőben? Turóczy Zoltán. Mikor a nap leikéi a holdnak fénye elhalványul és teljesen eltűnik. A holdnak hivatása, hogy a sötétségben világítson. „Luther" című lapunk a hold szerepét vállalta, hogy amíg sötétségben voltunk, világítson. Mostmár felragyogott az igazság napja, azért a „Luther" is teljesítve látja hivatását. A mi szegénységünkből, kicsiny számunk mellett nem tellett egyéb, csak egy szerény havi lap, mot, hogy 500,000 evangélikussal megerősödtünk, egy jól szerkesztett hetilap a Győrött, saját
