Harangszó, 1939
1939-01-22 / 4. szám
1939. január 22. HARANCSZÓ 29 dekes jegyzetekben mutatja meg a nyelv sajátosságait. Felsorolja a magyar és finn nyelv minden rokon vonását. E tekintetben elemi iskolánk felsőbb osztályai is jó hasznát vehetik. A nyelvtan legfőbb célja, hogy továbbvivő szem legyen a magyarfinn testvéri viszony aranyláncában. Egyedülálló vonása, hogy megérzik rajta az evangélikus jelleg is. Tudjuk, hogy e nyelvtanból sokan megtanulnak finnül. Magyar munkások között*. ... Értesültem arról, hogy a határos Beelitz községben magyar mezőgazda- sági munkások dolgoznak. Fölkerestük őket. Az állami birtokkezelőség engedélyt adott erre a lelkipásztori látogatásra. Az intéző megelégedését fejezte ki a magyar szegődményesek munkateljesítménye fölött. Egy eleki (Arad m.) németanyanyelvű magyar, aki munkások között a tolmács szerepét töltötte be, épen jelentés- tételre jött az intézőhöz. Miután dolgát elintézte megszólítottam magyarul: „No mi újság?“ Felcsillan a szeme a magyar szó hallatára. Alaposan végigmustrált. Az lehetett a gondolata, hogy vájjon honnan pottyantam én ide?! Kérdésemre megnyugtatott, hogy különösebb baj nincs, azután átvezetett bennünket a magyar cselédházakba. Két tiszta munkásházban laknak a magyarok. A férfiak feleségüket, sőt a tolmács kis gyermekét is magával vitte. Megmutatták éléstárukat. A német koszt mellett bizony kezdett felkopni az álluk, azért hamarosan magyar konyhára tértek át. Aznap vasárnap lévén lekváros palacsinta volt az ebéd. Csaknem minden magyar egy-egy új kerékpár boldog tulajdonosának mondhatja magát. Még a nők is bicikliznek. 50—60 márkáért kitűnő gépet lehet venni. Az ügyesebbek üzletet csinálnak ebből is. Minden évben hazahoznak egy biciklit, itthon aztán nyereséggel túladnak rajta. Bementünk a tiszta nagy szobába és leültünk a hosszú asztal mellé. Nemsokára valami 20—35 személy volt együtt: magyarok, németek és néhány jugoszláv is. Közöltem velők, hogy egy kis istentiszteletet szeretnék tartani nekik. örültek, mivel ilyesmiben hónapok óta nem volt részök. Magyar Biblia nem volt nálam, de mindig hordok magamnál legalább egy evangéliumot. Ezt a Biblia-Társulat 10 fillérért árulja. Máté ev. 6. részének 25—33. versét olvastam fel nékik. De alig kezdtem hozzá, könnybeborultak a szemek. A nők hangosan zokogtak. A keménykötésü férfiakon is mély meg- indultság vett erőt. Nem szoktam minden ok nélkül el- pityeredni, de most valami fojtogatta a torkomat. Mikor odaérkeztem: „Tekint* Fejezet Harmati Béla ftsagárdi lelkész „Mit láttam Németországban?“ cimü uj füzetéből A tanulságos és érdekes füzet 38 filler. Megrendelhető a szerzőnél: ősagárd. U. p. Keszeg, Nógrád m. setek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat“ — minduntalan meg kellett áll- nom, hogy saját felindúlásomon erőt vegyek. Estembe jutott, hogy ímé e nincstelen magyar véreim ide jöttek ki kenyeret keresni és itt gondoskodik róluk csodálatosan az Isten. Az Igéhez rövid magyarázatot fűztem. Majd imádság következett. A szarvasiak kedvéért befejezésül tótul is elimádkoztam a Miatvánkot. Végén énekeltünk. Előbb a „Ki dolgát csak Istenre hagyja“ kezdetű evangélikus koráit, maid egy vésztői református asz- szony diktálása után a „Mint a szép híves patakra“ kezdetű zsoltárt. Befejezésül felállva lelkesen elénekeltük nemzeti imádságunkat. Olyan lelkesedéssel énekeltünk mi magvarok, hogy szinte villamosáram- szerű feszültség töltötte be a szobát. Aki ott jelen volt, annak emlékezetéből nem fog egyhamar kitörlődni ez a va- sárnao délután. Német lelkészbarátom úgy nyilatkozott erről a magyar istentiszteletről, melvből ő semmit sem értett, csak az arcokat figyelte, hogy életének egyik legszebb élménye volt. Fájdalommal állapította meg. hogy ők németek nem tudnak egyházi éneket többé olyan lelkesedéssel énekelni, mint azt a magyarok ajkáról hallotta. Magyar testvéreink felkértek néhány ügves-bajos dolguk levél útján való elintézésére. Ezt megígértük nekik. Azután szívélyes búcsút vettünk tőlük és kerékpáron hazafelé indúltunk. A Magyarhoni Evangélikus Egyetemes Egyház figyelmét föl akartuk hívni a németországi evangélikus mezőgazdasági munkások lelki gondozásának szükségességére. Időközben örömmel vettük a hírt, hogy az egyetemes egyház egy segédlelkészt már megbízott ezzel a feladattal. Szervezzünk gyülekezeti iratterjesztést! Ebből a szempontból eddig teljesen felületes volt az álláspontunk! Nem is gondoltunk arra, hogy egyáltalán az iratteriesztésre szükség lehet. Csak az a néhány gyülekezet, ahol már megszervezték az iratterjesztést, tud bizonyosságot is nyújtani annak nagy jelentőségéről. Annvi bizonyos, hogy híveinket el kell látnunk a keresztyén élethez szükséges iratokkal. Maguktól talán sohasem vennének egyetlen iratot sem, más sem, ha mi nem vinnők eléjük. Erre legalkalmasabb az istentisztelet előtti és utáni szabad idő. Vita tárgya, hogy szabad-e a templomban, vagy annak előcsarnokában árusítani. Ahol megfelelő előcsarnok van, azt fél nyereségnek kell tekinteni, de nem lenne szabad annak előfordulnia, hogy az előcsarnok hiánya miatt egyáltalán ne legyen iratterjesztés. Mi csepeliek annyira értékeljük az iraterjesztést, hogy előcsarnok nélkül is, benn a templomban, természetesen megfelelő formák között sohasem istentisztelet közben, gyakoroljuk. A csepeli gyülekezet iratterjesztését 1936. november elején szerveztük meg egyik budapesti könyvkereskedés segítségével. 26 hónap alatt, 1938. év végéig az iratterjesztés forgalma 551.23 P. volt, ami havi 21—22 pengős átlagot jelent. Eladtunk ezen idő alatt 64 Bibliát. 60 dunántúli énekeskönyvet, 200 drb kis énekeskönyvet, 458 levelezőlapot és 355 Luther-rózsát. Ezek csak a keresettebb tárgyak. Kisebb mennyiségben Harangszó Naptárt, Luther munkákat, leszakí- tós naptárakat, bibliai jelzőket, egyházi lapokat, stb. Ez a sok minden nem került volna el soha híveinkhez, ha nincsen iratterjesztésünk! Ezért szervezzünk gyülekezeti iratterjegztést! Váradi Lajos. Utolsóig elfogyott az 1939. évi Harangszó-Naptár 15 ezer példánya. így több rendelést — sajnos — nem tudunk már kielégíteni. Azokat, akik ezidén Naptár nélkül maradtak, arra kérjük, hogy jövőre időben lássák el magukat. Az 1940-es Naptár különben 18 ezer példányban jelenik majd meg, hogy a hazatért Felvidék evangélikus magyarságát is elláthassuk. Apró történeteic. Isten örxö Kegyelme Egyszer egy híres orvos-tanárnak egy kivégzett gonosztevőt kellett fel- boncolnia. Könnyes szemmel nézett a holttestre és így szólt a köréie sereglett egyetemi hallgatókhoz: „Uraim, ez az ember iskolatársam volt valamikor. Az én szívemben is ott voltak azok a gonosz hajlamok, amelyek őt akasztófára vitték. Csak az Isten kegyelme őrzött meg attól, hogy én is oda nem jutottam!" A legfőbb f>ely. Nagy viharban küzködött egy hajó a tengeren. Az utasok szívét félelem szorongatta. A hajó egyik utasa — hivő fiatalember — látva a nagy félelmet, megkérdezte a kapitánytól, hogy valóban olyan nagy-e a veszély, „teljesen Isten kezében vagyunk" — felelt a kapitány lemondóan. — „Hiszen akkor nincs semmi baj — felelt nyugodtan a fiatalember — ott a legjobb helyen vagyunk.", Rddiás istentisztelet. Január hó 22.-én, 11.15 órakor evangélikus istentisztelet a Deák-téri templomból. Prédikál Magócs Károly kerületi központi lelkész. Énekszámok a Dunántúli Énekeskönyvből 17, 414 és a nemzeti himnusz. Orgonái Zalánfy Aladár. Karének: Goudimel: 38. zsoltár. Énekel a Lutheránia Vegyeskar, Kapi-Králik Jenő vezényletével. Az énekek a szarvasi énekeskönyvben 306. és 609. szám alatt találhatók.
