Harangszó, 1939

1939-06-18 / 25. szám

198. HARANGSZÓ 193S. június 18. is drága ajándékul szánt az Isten, hogy legyen számukra is a lelki épülésnek, a tiszta és szent életre születésnek, az üdvösségnek esz­köze. Hogyan ne nyugtalankodnék hát miattuk a gyülekezet? A hétvégi kirándulás az ottho­non kívül folyik le. Az otthon, a családi élet mindennapi egyhangú­ságát akarja új adottságok válto­zatosságával színesebbé tenni. Kí­vülről akar a családi élet közössé­gébe felfrissítő értékeket vinni. És beleviszi igen sokszor a könnyel­műség és léhaság szemetjét, a sze­retet és a békesség pusztulásának mérgét. Azzal, hogy örömöt ke­resni kihajszolja a családot az ott­honából, megöli az otthon boldog­ságában való hitet. És a gyerme­kek akaratlanul bele nőnek ebbe az otthontalan, pillértelen, véletlen­boldogságokon rágódó életbe, fel­nőnek gramofonszó mellett, vaskos tréfák lélekmérgén, templom nél­kül és vasárnap nélkül és lesznek belőlük is modern emberek, de egy­ben Isten nélkül otthontalan em­berek. Ne lenne hát nyugtalanító gond­ja a gyülekezetnek drága csalá­dokért, ártatlan gyermeklelkek- ért, akiket a nyár el akar szakítani az ideig való otthontól is, az örök­kévalótól is? Te ne szaporítsd, Testvérem, a gyülekezeted nyári gondjait! Nem mondom én, hogy ne menj hétvégi kirándulásokra. Menj, de előbb gondold meg: nem vesztesz-e töb­bet, mint amennyit nyersz. Menj, de úgy térj vissza, hogy Isten di­csősége meg ne homályosodjék miattad. De ha gyenge vagy kísér­tésekkel szemben, maradj otthon a gyülekezetedben, menj el az Isten házába és imádkozz azokért, akik nem értik az igét: Minden szabad nékem, de nem minden használ. Sümegi István. A protestáns zene és a magyarság/) Irta: Fodor Kálmán. A magyar föld népe komoly, meg­gondolt elem. Mikor túlesett az ifjúkor természetes szertelenségein, kiütközik rajta az alaptermészet s felveszi a ma­gyar karakter vonásait. Inkább szótlan, mint beszédes, meggondolt, nyugodt, derűsen komoly. És ez a komoly magyar szerelmese a zsoltárnak, dicséretnek, koráinak. Ezeknek a dallamoknak egy­szerű fenségét méltónak érzi magához s ünnepi, boldog öröm tölti el, mikor a feketébe öltözött hívek seregével együtt zengheti a templomban Isten dícséretét. És ez a kifejezés, hogy zengi, nem üres szó, mert az az odaadó, lelke­sült hang, amellyel mintha nemcsak a *) *) .Felolvastatott a Győri Protestáns Kör 1939. évi február 2-i estjén. templom falait akarná megtölteni, ha­nem túl minden falon és korláton, meny- nyei magasságokig akarna szállni, mu­tatja, hogy igazán szívügye az, amit csinál. De nemcsak szerelmese a koráinak, hanem azt hiszem, hogy minden muzsi­kát megítélő, titkos mérlege is a gyü­lekezeti ének. A zeneművészetnek komp­likált formái ugyan nem érdeklik, de a kis dalszerű kompozíciók elboríthatják, mint a tenger, csak azt tartja meg be­lőle, ami valamiképpen méltó arra, hogy bibliája és az énekeskönyve szomszéd­ságában maradhasson. így múlhatnak felettünk évszázadok: a korálok, a zsol­tárok és a magyar nép lelke mélyéről fakadt nemes dalok egymás mellett és egybefonódva zengeni fognak időtlen időkig. S ha jönnének komolytalan idők, hogy szálló pernyével befedjék őket, Isten kegyelme megteremti majd azo­kat a reformátorokat, hívják őket Kál­vinnak, vagy Kodály Zoltánnak, akik napfényre hozzák s újra élő valósággá teszik azt, ami elveszett, de megtalál­tatott azért, hogy éltető erőt jelentsen egy ellankadt generációnak. Mint már említettem: evangélikus egyházi zenénknek — és részben a ref. egyház zenéjének is, bár oly mértékig nem él vele — minden magasabbrendű megnyilatkozása is rendesen valamely koráldallamnak művészi feldolgozása. A magasabbrendű énekeszenét a kiművelt szólóhangokra és az énekkarok részére komponált muzsika jelenti. Szoprán, alt, tenor, basszus, szólók, duettek, terzet- tek, kvartettek, gyermek-férfi-női karok és vegyeskarok világának gazdag és változatos lehetőségei szolgálhatják ezen a területen a protestáns gondolatot. De úgy is mondhatnám, hogy „szolgálhat­nák“ a protestáns egyházakat. Mert azt sajnos, meg kell állapítanom, hogy a legtöbb protestáns gyülekezet életében A fekete határ mentén ___ Színmű húrom felvonásban. — Irta: dr. Schlitt Gyula. 21 6. JELENET. Marusán: (Egyedül, leroskad az ágyra. Fejét tenyerébe hajtja.) Elmentek. Megteszik a kegyetlenek s itt hagynak. (Felugrik.) Világosságot! Látni akarok! Világosságot!! (Visz- szaesik az ágyra.) Betelt. (Sír.) összedőlt. Az épület össze­dőlt. Oly szépnek álmodtam s fuldoklóm alatta. A fala még áll. Csillog. Aranytól, gyémánttól csillog, de elrepült a falak lelke. Van minden, minden, csak az nincs, ami mindennek örülni tudna. Nincsenek kezek, melyek felém nyúlnak. És... és... én taszítottam el e kezeket. Én, ki szerettem őket. Jaj! Mi ez? (Fejéhez kap.) Valami belém kapott. Hideg kéz. (Fel­ugrik.) Az agyamba nyúlt. (Visszaesik az ágyra.) 7. JELENET. Mimi: (Jön sietve, idegesen.) Mi történt? Mi van itt? Az őr részeg. Hol van Bodó? Marusán: Jaj, ez a kéz, mint a csont... Kemény, hideg. Mimi: Megszökött! Bodó megszökött? Miért nem csa­pott zajt? Marusán: Ordít valami bennem s nem tudtam túlkiabálni. Mimi: De Bodó, Bodó!! Marusán: (Zavart nevetéssel.) Bodóért jajgat!? Nekem a boldogságom, az üdvösségem menekül. Érti? Az üdvössé­gem ..., az üdvösségem s nyomában az eszem. A kéményért jajgat, mikor a ház dőlt össze!! Mimi: Mit beszél? Oly különös. Félek. Marusán: Lehet is. Veszedelmes a világosság, ha meg­indul felénk s a sötétbe világít (a mellére mutat), hogy lás­sunk. Mimi: Istenem, mi lesz!? Bodó megszökött s maga böl- cselkedik. Marusán: Bölcselkedem s a bölcs meg bolondokat mond. Bodó megszökött. Jól tette. Innen mindenki menekül. Itt a viharban állnak az emberek. A végzet viharában. Nem érzi, Mimi? Az agyamba csapott. Innen mindenki menekül. A vi­har kemény, kérlelhetetlen. Menekülj, menekülj, hogy utói ne érjen! Mimi: Óh, az én sejtelmem! El innen, el, haza, haza! Nem nekünk teremtette Isten ezt a földet. Nem. Csak haza, Buka­restbe! (El.) 8. JELENET. Marusán: Egyedül hagytak, egyedül. (Felugrik.) Én is menekülök. Én is. (Megtántorodik.) Csak ez a pokol, itt ben­nem, ez a pokol nem akar leválni rólam. Velem akar menni, a pokol. Magamtól kellene menekülnöm, saját magamtól. Hah! Micsoda gondolat. Elhagyni önmagam. A gonoszát, a rútat, az árulót. Nem, nem. Csak az irigység vádol. Bolond, mind, mind. Sötét nekik az élet. Nem értik. Az asztal mellől koldulni mennek. Bolond mind. (A hátfalon keresztül látni a menekülők árnyékát. Elől Gyuri. Utána anyja, Zsuzsi, majd Miklós. Batyukkal. Marusán meredten nézi.) ók azok, itt hagynak, mennek a bolondok, a kezek, mennek, mennek. De egyedül vagyok. Még jó, hogy ép eszemnél vagyok. (Függöny.) Színváltozás. Szín: Erdő. Az első felvonás első színe. 1. JELENET. Csontos: (Jön egyedül. Kezében kötél. Vigyázva lépeget. Erősen nézi a földet.) Mi ez? Ez a fekete sáv? Ha nem lát­nám a földön, még azt hinném az agyamban van. Mit is kere­sek? (Gondolkodik.) Ami nincs. Azt keresem. Mi nincs? Sok hiányzik az életből. Egy kötél elég. Ez mindent pótol. Pénzt, becsületet, mindent, összeköti, ami szétesett s húzzák vele a harangot, ha jön a vész és üvölt. Ha ordít belőlünk a kín, ezt is megfojtja. (Jön Gyuri.) Mit hajszolsz, fiú?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom