Harangszó, 1939
1939-06-04 / 23. szám
184 HARANGSZÓ 1939. június 4. leg olyan pályára, amihez sem kedve, sem tehetsége nincsen. Nekünk keresztyéneknek eddig az volt a nagy hibánk, hogy nem tudtuk eléggé megbecsülni az ipari, vagy a kereskedői pályákat. Közismert dolog, ha a gyermek nem akart tanulni, akkor azzal fenyegette meg az édesanyja: majd suszterinas lesz belőled! Nálunk ugyan a Felvidéken, az utóbbi húsz év alatt, megszűnt ez a fenyegetőzés, mert minden gyermek tudta, hogy a suszter-Bata dúsgazdag ember lett s a prágai egyetem tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki. Ha tehát a szülő azzal fenyegette volna gyermekét, hogy suszterinasnak adja, könnyen azt a választ kapta volna: jó, legalább én is olyan gazdag ember leszek, mint Bata!... Ha mi a zsidó kérdést meg akarjuk oldani, ahhoz nem elegendő a zsidótörvény, nem elégséges, hogy egyes zsidóüzleteket bezárnak, szükség van és szükség lesz új, keresztyén üzletekre! Mert hogy menjen keresztyén ember keresztyén üzletbe vásárolni, ha keresztyén üzlet esetleg az egész vidéken nincsen? Hívjuk fel tehát tehát gyermekeink figyelmét a kereskedelmi pálvákra, mutassanak példát esetleg a jobb, vagyonosabb családok, hogy nem szégyenük azt, ha gyermekük kereskedő lesz, vagy iparos! S akkor sok-sok szülőnek ilyenkor tanév végén nem fog különösebb gondot okozni az a tépelődő kérdés: Mi lesz a fiamból? St. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPÉN. Hiszek az én Istenemben, Aki engem megteremtett. Erős kezét nem eresztem, Áld és vezet minden lelket. Ügy segít az életúton, Hogy felemre áldás hullion. Nincsen másban segítségem Se a földön, se az égen! Hiszek az én Jézusomban. Értem halt meg a Golgotán, Lehullott a piros vére, így juthatok fel az égbe. Ő a fiú Atyja jobbján Jézus velem, járjak bárhol, Vele lelkem mindig bátor. Nincs enyészet, nincs halál, Lelkem hogyha rátalál. Hiszek Benned, óh Szentlélek, Te szentelsz meg minden lelket. Minden jóra Te segítesz, Ha velem vagy mindig élek. Tiszta marad éltem, szívem, Ha követlek buzgón, híven. Hiszek Benned Szentháromság, Nálad vagyok, Benned élek. Akármi is érhet engem, Veled áldott minden lélek. Bízom Benned rendületlen ... És ha jön a végső óra, Csak testem tér nyugovóra: Nálad mennyben mindig élek!! Schöck Gyula. Választás után. Néztük a plakátokat, hisz a mi ügyünk, de kényszerítve is voltunk, mert más nem volt látható az utcán. Kiabáltak: ránk szavazz, mert mi teremtjük meg a boldog, belül — új hazát. Olvastuk az újságokat. Választás. Engem válassz. Őrá szavazz, ö a jelöltünk. Kaptunk biztató ígéreteket, láttunk reménykeltő jeleket. Hallottunk nagy hangokat, melyek az Ígéretek hamisan kongó ürességét takarják. Bizony, még ma is sokan nem hazát teremteni akarnak, hanem új hazát foglalni maguknak és az ivadékaiknak. Pénzt nem sajnál, hiszen kamatozik ez, torkot nem kímél, nagyon megéri. Még mindig nagyon olcsó belépőjegy a bársonyszékes nagy-terembe. Nagyot kell mondani, ígérni. — Mi hallottuk. Szavaztunk. Választottunk. — Túl vagyunk. Üjra fokozott érdeklődéssel várunk, figyelünk. Az ..önzetlen" ígéretek, önzetlen munkát követelnek. Mi is. A lelkiismeretük is. Mi hallgattuk őket. ők hallgatnak majd a követelések szavára? Nagy tét forgott kockán, megindultak a küzdelembe. Akik nyertek, mit fognak cselekedni. Küzdeni, vagy pihenni akarnak a napsütötte székeken? Mi munkát, építést várunk és követelünk. Ha elfelejtik, emlékeztetünk. ha elszunnyadnak, ébreszteni megyünk. Akarjuk, hogy az ígéret ne csengjen hamisan. Akarunk hinni, valósulást látni, tisztább levegőt lélegezni. Harsány hangotokat halljuk még —• kíváncsian nézünk rátok. Nem bizalmatlanság, jogos felfigyelés. Nagy Ígéret, nagy várakozás. Miiven zajos a világ, csupa harc, kö- nyökölés, elnyomás. Hogy felfigyelünk a reklámra, kétes Ígéretre! Nem felejtetted el, hogy van más ígéret is? Állam- polgári kötelességedet megtetted, várod az ígéret teljesítését. Más állampolgárságod is van! Ott is kaptál ígéretet, nem nagy szavakkal, hanem nagv tettel. Várod az ígéret teljesítését? Teljesítsd te is kötelességedet. Ez az igazi pünkösdi választás. Választás, mert itt is van biztató, de csábító ígéret is. Az egyik hangos, másik csendes, kevéssel: mindent ígérő. Tekints erre bizalommal. Válaszd őt! G. PÜNKÖSD UTÁN. Jézus! Minden bűnünket eltörölted, S kiomló véred már tisztára mosta A nélküled esendő, árva lelkeinket. Isten! Ki Krisztust váltságunkra adtad, S halált legyőző véres áldozatra Helyettünk küldted. Értünk elfogadtad. Lélek ! Ki mindig mindenek felett vagy, Jöjj el ma. Kérünk pünkösdi ajándék; Hogy általad elmúljon mind a bánat Megszűnjön kétség és rut hitetlenség. Szentháromság! Várjuk Ígért csodádat, Kettős tüzes nyelv; töltsd el sziveinket, Hogy szóljunk. Mondván széles e világnak Minden a földön imádja Istenünket 1 Gyve Imre. A protestáns zene és a magyarság.*) Irta: Fodor Kálmán. Tudom, hogy szerénytelenség, mégis szükségesnek tartom, hogy mindjárt az első mondatokban néhány szót mondjak magamról. T. i.: nem szeretném, ha félreértenének! Ha rosszul ítélnék meg azt a tényt, hogy ime ma, a protestáns zenéről és a magyarságról szóló értekezéssel az én csekélységem került az előadói asztal ünnepi közelségébe. Kijelentem, hogy méltatlannak érzem magamat erre a helyre s annak ideién szabódtam is ellene, de gyengéd erőszakkal, vagy erőszakos gyengédséggel ideültettek s most mindnyájunknak viselnünk kell a következményeit. Az én kedves, jó Benedek Vince bátyám 1934-ben egy folyóiratban azt írta rólam többek között, hogy nincs a számomra más a világon és nincs más az eszemben sem éjjel, sem nappal, mint csak a „muzsika“. Hát ez talán így is van, de ezt is könnyen félre lehet érteni. Ügy is lehetne ezt érteni, hogy ilyen szoros barátság mellett ura vagyok tehát a muzsikának, pedig én tudom a legjobban, hogy a muzsikának csak alázatos szolgája vagyok, aki nem magyarázni szeretem a zenét, hanem áhítatos csendben csodálni, vagy alázatos tisztelettel csinálni. A muzsikát hangos szóval elemezni: csinálják mások, az én lelkemhez sokkal közelebb álló feladat, hogy a szelíd és rejtelmes hangú orgonazenében, a vegyeskar pompázó hangerdejében, vagy gyermekkórusok üde zöldjében keressem a muzsika elrejtett, mélységes értelmét. Sokszor csodálom szótlanul, hogy mily sokan vannak közöttünk, akik a muzsikának csak a hangját tudják meghallani, s azt is csak akkor méltányolják, ha a dallam Ívelése édesen csiklandós, ha az álmodozásra hajló hangulatot nem zavarja meg egy-egy őszintén kemény hangzat, vagy dallamoknak fonódó, ütköző, kergetőző sokasága. Aki csak az érzéki varázst, csak az idegeket simogató dallamot, csak az úgynevezhetném: illatos zenét tudja csak befogadni, az csak a muzsika felületén jár. És én őszintén sajnálom érte, mert ha zenét művelő ember, akkor sohasem tud nyújtani másoknak igaz örömet, ha zenét hallgató ember, akkor sohasem lesz boldog részese a muzsika mélyéről fakadó tiszta, boldogító élménynek. Most, hogy ez alkalommal a protestáns zenéről szólni feladatommá tétetett, kétszeresen fontosnak érzem, hogy erre rámutassak. Mert olyan muzsikát mérlegelni és értékelni, amely muzsika nem külső eszközökkel dolgozik s a célja is nem emberi örömök szerzése, nem hivalkodás és nem öncél, nem egyesek kiválóságának elismertetése, még a művészi kifejezés csúcspontja sem célja, hanem egyedüli célja az, amit a nagy Bach János Sebestyén minden kó’tájának utolsó sora után írt: Istennek legyen dicsőségére! — a protestáns muzsikát értékelni felszínen történő mérésekkel kellőképen nem lehet. *) 'Felolvastatott a Győri Protestáns Kör 1939. évi február 2-i estjén. ^
