Harangszó, 1939

1939-05-28 / 22. szám

17ö. HARANGSZÓ 1939. május 28 vőbe bámuló tágranyílt szemekkel, a 250 éles súlya alatt meggörbült háttal, baktató léptekkel; de olyan fújtató lé­lekkel, hogy majdnem szétrobbant a bakamell. Hiába, nem lehet ezt olyan könnyen elfeledni. Kivált, mikor itt porolják a gúnyájukat az iskola udvarán a Kárpát- aljáról visszatért zalai és vasmegyei vi­tézek: köppenyt, zubbonyt s egyéb ba­kaholmit. Csak úgy füstöl belőle a kár­páti sár-por! Tele van vele az udvar, rá­ül fűre, fára, virágra s telehordja vele a szél a nyugati határmentét, hogy me­séljen nekünk, egykori öregbakáknak...; mi meg kiszínezve, felvirágozva, a lel­künk áhítatával tovább mondjuk fiák­nak, unokáknak, cseperedő nemzetség­nek, hogy rabjaivá legyenek annak a szent magyar eszmének mely minket is, meg most ezeket a hazatért vitézeket is dacos magyar elhatározással odaállította Uzsokhoz, Vereckéhez s véges-végig ... ahol ezer évig mindig magyart talált az élet forgószele. Nem félek ettől a portól, nem féltem tőle kis nebulóimat sem. Csak hadd szi|- ják vele tele a tüdejüket, hadd üljön bele a kárpáti mesék csodája a vérükbe, a csontjukba. Hadd legyenek terjesztői, bacillusgazdái mindannak, ami ezekhez a nevekhez fűződik, ami ezekben a ne­vekben él. Egyik tizedes ledob a sapkájáról egy megszáradt virágcsokrot. Még megis­merni, hogy ibolya, százszorszép s kis fűzfabarka is van közte. Felveszem. Hátha az Ung partján szedte, valahol Határhegy környékén. Idejártunk le mindennap a tetőről lő­szerért, élelemért. De az első felmenésnél sokan nem értek fel a hegytetőre. Ott maradtak egy-egy hatalmas cser- vagy bükfa tö­vében, vagy a már bimbódzó tölgyfa­bokor alján, a harasztbabújva ... s ott vártak rátok 25 év múlva felbaktató, közbe-közbe magyarul „Hurrá“-zó test­vérekre, akik ismét magyar szót vittetek a vén fenyők közé, melyeknek kérgén alig hagyott nyomot ez a fekete árnyék­ként tovatűnő nehéz 25 esztendő. Itt volt az „állás", fenn a hegyen. Szemben, párszáz lépésnyire az orosz vonal. Lennt Volosáté elszórt paraszt­házai, melyekből egymásután ugrasztot­ták ki a mi hegyi ütegünk gránátjai a muszkákat. Délutáni szórakozás volt. Ködös, zuzmarás éjjeleken a Molnár Lajcsi földi mindig szépen összeszedte a két vonal között maradt hősök fegyve­reit. Vékony, fázós, nyápic 19 éves gye­rek volt a Lajcsi. Akkor ütközött a baju­sza. Otthon még jóformán kékgatyába járó gulyás-gyerek volt a múlt nyáron, itt meg egy-kettőre semmitől se félő, szótalan „patrulozóvá" tekeredett. Senki nem küldte csak ment magá­tól minden éjjel. Hajtotta a magát ilyen harci vállalkozásokban kiélő fajának ős­ereje. Reggel azután szépen beszámolt a „Zugskommendánsnak“, hogy miujság van „odaát“? A csonttáfagyott hőst ott­hagyta, a puskáját elhozta. Az orosz puskáért két koronát kapott, a Mann- lichert kötelesség volt visszamenteni. Itt pottyant az ezredes úr „Deckung- jába“ is egy ménkű nagy gránát, de sze­rencsére nem robbant fel. Először a Ha­jas hadnagyhoz szaladt át s annak újsá­golta el a váratlan betörést. Nagyon kedves embere volt a Hajas! Igen sze­rette kemény, határozott, magyar hajt- hatatianságát. Kevesen tudtak úgy ked­véré tenni, mint ő. A Hajasra bízott vál­lalkozásokkal tökéletesen meg volt elé­gedve. Körülbelül egy hónappal később az­után elmaradt tőle a hadnagy is. Bober- kánál a „Nagyhadúrhoz“ rendelték fel, jelentéstételre. Valahol a kápolnától jobbra, ha jól emlékszem a rozsban só­hajtott utolsót sok hűséges bakájával együtt. Május 8 vagy 10.-én indultunk el határhegyről s akkor ott fenn még min­dig hóban jártunk. Lent a faluban meg virágos volt már a rét. Rá- ránéztem az iskoía falán lógó címerre s valami úgy melegítette a szívem táját mikor a Kornutyák Palival magyarul beszélhet­tem. Elég tűrhetően beszélt. Ugyan maradt-e még valami a Kor­nutyák Pali magyar voltából, vagy le- vásott róla, mint az üvegről a lehelet? Volt-e valaki Határhegyen is, aki a régi címert elrejtette s most 25 év múlva vette elő újra, hogy bizonyságot tegyen a magyar kultúra felsőbbrendűségéről s igazáról? Mert a cseh hatalomnak kénytelenek voltak engedni, de a szívük mélyén mintha magyarok lettek volna. Ellensé­ges érzületet nem igen tapasztaltunk. Ezekről a visszatért s most az isko­lánk udvarán poroló, mosakodó, haza­készülő fiúkról ébredt fel bennem ez a néhány aprólékosság, mint kedves, ré­gi, háborús emlék. Akkor ránk is annyi szeretettel gon­doltak otthon hagyott szülők, ifjú fe­leségek, gyermekek, mint most ezekre. Azóta 25 év telt el s valószínű le kell mondani arról a titkon őrzött terv­ről, hogy mégegyszer felmászhassunk oda a határhegyi gerincre, ahol ron­gyosan, porosán, de mégis az életem leg­szebb szakában ezer és ezred magam­mal bűbájos magyar álmot szövögetve sütöttük reggelenként a szalonnát s ír­tuk utána a rózsaszínű tábori lapokat és vártuk nagy bizakodással, hogy Hin- denburg kerítse a muszkát, mi meg majd a Manlicher „boldog végével“ pon­tot tegyünk a nagy munka végére. Orbán Károly. Apró történetei!c. Imádság. Egy kis leány így imádkozott: Pró­bálj meg Uram belőlem jó kis leányt csinálni és ha nem megy egyszerre, pró­báld meg, kérlek, újra meg újra. Imádkozzál és dolgozzál 1 Metz Károly, a híres gyáros és hatá­rozott keresztyén, meglátogatta egyik barátját, aki egy rombadőlt kolostort mutatott meg neki ezekkel a szavakkal: E kolostor lakói sokat imádkoztak, de nem dolgoztak. Ezért kellett elpusztul­nia. Mire Metz Károly így válaszolt: A mi gyárainkban pedig sokat dolgoznak és keveset imádkoznak, ezért fognak rombadőlni. Megjelent a harangszó kiadásában dr. Gyó'r- ffy Béla „Tanuljunk finnül!“ című finn-magyar nyelvkönyve. A 211 oldalas, gyönyörű kiállítású, értékes könyv 3 pengőért kapható a könyvkereskedésekben vagy köz­vetlenül a Harangszó kiadóhivata­lánál. OLVASSUK A BIBLIÁT Krisztustól nyert kincseink. Hl. A Szentlélek. Május 28. Hatalmába vesz. Apostolok cselekedetei 2, 1—13. Száz és száz temp­lomban hangzik ma fel az ének: „Jövel Szentlélek Úristen!“ Vájjon hány ke­resztyén van templomainkban, aki való­sággal várja a Szentlelket?! Hány van, aki ha megjelenik a Szentlélek, felismeri, megnyitja szívét és engedi, hogy a Lé­lek hatalmába vegye? — így tettek az apostolok. Mentsen meg az Ür bennün­ket attól, hogy csak „megjátsszuk“ a Pünkösdöt és üres szólammá legyen aj­kunkon az esdeklő szó: „Jövel Szent­lélek Úristen!“ Május 29. Származásra nem néz. Apostolok Cselekedetei 10, 42—48. A Szentlélek számára nem származásod a fontos. Nem azt kutatja, hogy mi vol­tál, hanem, hogy mi vagy? Krisztushívő vagy-e, vagy Krisztustagadó?! A Krisz­tushívőket kegyelmével elárasztja. — Ahol a Szentlélek megjelenik, ott elosz- lik a faji gyűlölet és kiegyenlítődik a rangkülönbség, mert a Szentlélek nem a rangot nézi, hanem a hitet és a bűn­bánó szívet. Korunk sok égető kérdése: a nemzetiségi, faji és szociális kérdés megoldódik, ha a Szentlelket választjuk tanácsadónkul. Május 30. Kitöltetését megjövendöl­ték. Joel 2, 27—32. Nem a Pünkösd szülte a Szentlelket. Öröktől fogva léte­zik az az Atyával és Fiúval együtt. Már a világ teremtésekor ott lebeg a vizek felett. Ő munkálkodik a prófétákban. Míg azonban az ótestamentomi korban a Szentlélek birtoklása csak kevesek ki­váltsága, addig a keresztyén egyházban a Szentlélek egyetemes áldássá lett. Honnan e nagy változás? Vannak már Krisztus vére által megtisztult emberek, akiket Isten a Szentlélek templomaivá avathat. Május 31. Ujonnanszül. János 3, 1— 11. Kétszer kell születnie minden ke­resztyénnek, ha a mennybe akar jutni: először testtől kell születnie, másodszor Szentlélektől kell ujonnanszületnie. Ni- kodémus ebből semmit sem élt át, sőt erről semmit sem tud. Nem az a lénye­gesebb, hogy tudd, hanem, hogy átéld! Hogyan születhetek újonnan? Mi kell az ujonnanszületéshez? A Krisztus váltsá- gába ^etett kételkedés nélküli hit és Szentlélekért való állhatatos könyörgés. Junius 1. Szólásra indít. 2. Péter 1, 12—21. A Szentlélek a hívőket gazdag, kegyelmi ajándékokkal árasztja el. De minden ajándéka között egyik legdrá­gább az, hogy Isten szent embereit szó­lásra indította. így születetett meg a vi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom