Harangszó, 1939
1939-05-28 / 22. szám
30. évfolyam. 1939. május 28. 22. szám. Alapított« KAPI BÉLA 19 lO-ban. I .aptulajdonoa : Dunántúli Luther-Szövetsóg. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet tanév alatt kéthetenként a KIS HARANUSZÓ. Beolvadt lapok : 1935-bon a Jöjjetek énhozzám 1938-ban a felvidéki Luther. Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Ür a mi oltalmunkI A Haranfisó sí er k esz tő - ki adóhivatal a GYŐR II., Petöfi-tér 2 Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10 %-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollái; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Postacsekkszámla: 30,620. Ne olts! „A Lelket meg ne oltsátok.“ (I. Thess. 5, 19.) Pál apostol itt a Lélek szón ösz- szefoglalóan érti mindazokat a különös lelki jelenségeket, megmozdulásokat, amelyeket az Isten Szentlelke hívott elő az első gyülekezetekben. Voltak, akik prófétál- tak, voltak, akik csudatévő erőt nyertek, voltak, akik addig ismeretlen nyelv-beszéddel lepték meg a testvéreket. Ezek a rendkívüli jelenségek az őskeresztyénségben mindennaposak voltak. Hogy ezek a rendkívüli jelenségek, az egyeseknek adatott csodálatos karizmák könnyen zavarokat is idézhettek, azt mutatják a korinthusi események. És Pál apostol józanságáról mi sem tesz jobban tanúságot, mint az, hogy rendet parancsol Korinthusban. Olvassuk csak el az első korinthusi levél 12. fejezetét. De hogy semmiképpen nem olyan józanságról van szó Pálnál, mint amilyenre mi szeretnénk mindnyájan hivatkozni, annak bizonyítéka a thessalonikai gyülekezethez szóló intés: A Lelket ki ne oltsátok! A thessalonikai gyülekezetben más a helyzet, mint Korinthusban. Itt Thessalonikában nagy volt a hajlandóság egy amolyan normális keresztyénségre. Élnek az igével és a kenyér megtörésével, örvendeznek lelki békességükben. Tiszta és rendes életet élnek. Buzgók az imádságban és türelmesek a szenvedések között. De valami irtózás van bennük a rendkívülitől, félnek a Szentlélek hirtelen nagy kitöréseitől, energikus megnyilatkozásaitól. Nem ismerik a Szentlélek működését teljes gazdagságában és átütő erejében. Nem kívánják az izzó lelkesedést. Jó, ha minden kissé visszafojtva, mérsékelve tűnik fel. Jó a csendes és világos lámpaláng. De veszélyes a szélben megcsóvált fáklya lobogása, mert tűzvésszé lehet. Ezért, ha itt-ott ilyen hirtelen láng felcsap, mindjárt ol- togatják. Ne dúlja fel senki nyelveken szólással, különös prófétá- lással az ő megszokott normális, csendesen Istentől vezetett keresztyén életüket. Ez ellen ír az apostol: nem jól van ez így, a Lelket, a Szentlélek különös, rendkívüli hatásait és indításait ki ne oltsátok! Igen, rendkívüli dolgok is jöhetnek Isten Lelke működéséből. „A Lelket meg ne oltsátok.“ Előttem egy pillanatra sem kétséges, hogy mi nem Korinthus, hanem — Thessalonika vagyunk! Semmi szükségünk a korinthusiak- nak adott utasításokra. Csendben és rendben folynak le istentiszteleteink, gyülekezéseinkből hiányzik mindenféle prófétálás, értelmi felfogóképességünkön fölül felcsapó láng. Olyan kiegyensúlyozottan halad minden. Széles mederben nyugodtan hömpölygő folyam az egyházi életünk. Semmi jel a hegyipatakok rakoncátlan zúdulásából és harsogásából. Mi annyira józan és normális keresztyénséget élünk! Sőt, azt is mondhatnám, lassankint már csak egyszerűen: normális és józan életet, de nem közönséges keresztyén életet. Úgyhogy nálunk már a thessalonikai gyülekezethez való intésnek is alig van helye: „A Lelket meg ne oltsátok.“ Nem is igen látjuk mozogni a Lelket. Alig akad alkalmunk, amikor tűzoltófecskendőt vehetünk a kezünkbe valami rendkívüli tűz eloltására. Ilyesmi ma már — azt mondjuk — a szekták közé való. Rajongás, enthusiasmus! Már az erplífásre is borzongva f;bgTnTpttAePC4ak,v^emrefobmAtus főiskola mi különös ötlet, csak semmi furcsa dolog, csak semmi rendkívüli, csak semmi rajongás, csak semmi látomány. Csend, rend, nyugalom, józanság, normális élet. Ez jellemez bennünket. Nem jól van ez így! Megcsúfoljuk az Istent! Vájjon ő mi velünk és mi általunk nem akar már semmit sem cselekedni? Belefáradt a munkájába? Az ő Szentlelke e világ józanságának és kényelmének a lelke? Vájjon nem szabad nekünk már tőle a Lélek teljesebb kitöltését kérnünk? Vájjon nem akar ö ma már senkit kiválasztani közülünk arra, hogy meggyulladjon az ő tüzétől és égő fáklyaként végiglobogjon sokezer szív lángra- lobbanásáért? Vájjon a mai istentelen sötétségbe nem akar adni nekünk prófétákat, ébresztőket, virrasztókat, sikoltókat, korbácsforgatókat, mártírokat?! Beleunt bőkezűségébe és nagylelkűségébe? Nekünk már morzsákat sem ad? Óvatos, őrizkedik attól, hogy valahogyan egyetlen jel és csoda is fakadjon köztünk? Fukar lett az Isten? Fukarkodik még a Szentlelké- vel is?! Nem! Lehetetlen! Ö nem tagadhatja meg ennyire magát. Ő mindig csodálatos Isten volt s az is akar maradni mindörökké. Ám akkor csak bennünk lehet a hiba: átkos tűzoltogatók vagyunk! Isten Szendéikét oltjuk ki egymásban! Alighogy lobogni kezd valaki, máris reá terítjük irÍFVségből a vizeslepedőt. Isten megbocsát valakinek, a mélységből és az örvényből kiragadja s eszközévé akarja tenni, de mi „józan hívők“ előállunk, fejére olvassuk botladozó múltját és visszahajtjuk a szakadék torkába. És milyen elszántsággal s rendszerességgel cselekesszük ezt!
