Harangszó, 1938

1938-09-11 / 37. szám

1938. szeptember 11. HARANGSZÖ 299. jelent. A rendkívül csinos füzet ára da­rabonként portóval együtt 50 fillér. Megrendelhető a pénz előzetes bekül­désével a Harangszónál, vagy a szer­zőnél: Lajoskomárom, Veszprém megye. A két kőtábla. Jelenetek a tízparan­csolatról. Irta Erős Sándor gödöllői lel­kész. v. országos ifjúsági titkár. A 46 oldalas füzet a mindennapi élet nyitott­szemű megfigyeléséből vett pompás je­lenetekkel hozza közel a tíz parancso­latot. Erős Sándor e legújabb műve ér­tékes darabbal gyarapítja az iskolai és ifjúsági egyesületi előadásra alkalmas komoly vallásos színdarabok gyér sorát. Ára előadási joggal együtt 1 pengő. Megrendelhető a szerzőnél vagy a 39,039 a KIÉ evangélikus pénztára, Bu­dapest című csekken. Ifjúsági istentisztelet. Negyvennégy beszédterv az 1938/39. iskolai évre. Szer­kesztette dr. Incze Gábor budapesti re­formátus hitoktatási igazgató. A füzet, mint alcíme is közli, 44 egy-egy oldalas tömör, ifjúsági istentiszteletre való pré­dikáció vázlatot közöl. Jó szolgálatot tesz majd nagyobb gyülekezetek lelké­szeinek és hitoktatóinak, akik ifjúsági istentiszteleteket is tartanak. Ára 1.50 pengő. Megrendelhető a Budapesti Re­formátus Vallásoktató Testületnél, IX., Kálvin-tér 8. Lélekharang. Falusi életkép 3 felvo­násban, 7 képben. Üzenet könyvtár 2. száma. Irta Fülöp Dezső büki lelkész. A füzet szolgálni akarja azt a magyar né­pet, melyet saját bűnei oly sokszor megvertek. CSALÁDI JJRTESlTO Eljegyzés. Kovácsics Linuska, Jobaháza és Bóka István kántortanító, Tárnokréti, jegyesek. Házasság. Horeczky Sarolta kö­zépiskolai tanárnő és dr. Páter János orvos, máv. segédtitkár augusztus 31.-én tartották esküvőjüket Gödöllőn. Az es- ketésti szertartást a menyasszony báty­ja, Harmati Béla ösagárdi lelkész vé­gezte. — Csajbók Lidia, lapunk mun­katársa és Lévay József nagyaláso- nyi körjegyző szeptember hó 8.-án tar­tották esküvőjüket a gércei templom­ban. Halálozás. (Zupancsics) Zoltán Vilmos városi zeneiskolai tanár, a pécsi egyház- község presbitere életének 52., házassá­gának 20. évében augusztus hó 31.-én elhunyt. — Laász Jánosné, szül. Pontőr Irén, vérteskethelyi tanítónk neje 29 éves korában hosszú szenvedés után augusz­tus 30.-án elhunyt. — Feltámadunk! Szerkesztői üzenetek K. 1. Kőszegdoroszló. A küldeményt köszönjük. Igyekezünk majd ezentúl is közölni történeti elbeszéléseket. —■ B. I. Tárnokréti. Tetszés szerint. — Érdeklő­dő. Hodzsa Milán atyja evangélikus lel­kész volt. Magyarországon tanult s a magyar országgyűlésnek is tagja volt. Az elcsatolás után először a pozsonyi egyetem tanára volt, majd földmívelés- ügyi miniszter. Abban az időben elkese­redett ellenfele volt Benesnek. Kiadóhivatali üzenetek G. Á. Taliándörögd. Folyó év végéig rendezte az előfizetést. Sz. P. Budapest. Folyó év október 1-ig. P. D. Lőrinci. Előfizetése fólyó év augusztus 1.-én le­járt. H. A. Mesterháza. A beküldött ösz- szeggel 1939. február 1-ig rendben van előfizetése. Sz. K.-né Mezőtúr. Folyó év december 1-ig rendezve van. K. J. Domony. Folyó év végéig 2.40 pengővel tartozik. K. J.-né Dunaföldvár. Előfize­tését 1939. június 1-ig rendezte. G. E.-né Kiskőrös. Hátraléka fólyó év végéig 2.40 pengő. F. P. Richárdmajor. Előfizetése 1939. szeptember 1-ig rendben van. H. S.-né Cegléd. Előfizetése 1939. február 1-ig rendben van. H. S. Püspöktamási. Előfizetését folyó év végéig rendezte. U. J. Magyargencs. Előfizetése folyó év végéig rendben van. A MAGYAR GAZDA Vegyes. Magyar ember csak magyar embernél vásárol. — Ne hordd a pénze­det idegen zsebébe. — Az esőzés sokat használt a kapásoknak. — A magyar gyapjú kivitele már most megindult. — A győri szeszgyár kisajátítási munkála­tai rövidesen befejeződnek. A vállalat a lekötött cukorrépát változatlan feltéte­lekkel fogja átvenni a gazdáktól. Terményárak. Búza 20—20.60, rozs 14.75—14.90, árpa 16.50—16.80, zab 16.25, 16.50, tengeri 19.85—19.95 pengő méter­mázsánként. Sertésárak. Szedett la. 101—103, Ila. 97—100, Illa. 90—96, angol tőkesertés 102 fillér kilogrammonként. HARANGSZÓ PERSELYE. A következő adományok folytak be: özv. Kovács Bálintné Rábcakapi 34 fill. — Kalma Pál Bpest, Lajs János Devecser, Szabó Jenő Sztgotthárd, özv. Szalay Sán- dorné Győr, Farádi Mihály Bököd, Var ga István Csurgó 40—40 fillér. — Boda János, Horváth Károly, Kiss Mária, dr Tóth Géza, Kaposvári Józsefné Buda pestről, özv. Mészáros Pálné Győr, Ir- sele Józsefné Rákoshegy, Hegyi István Rákoskeresztúr, Dezsi Adél Miskolc, Ke­res László Ujdombovár, özv. Magyar Lajosné Zalaegerszeg, Mészáros Lajos Celldömölk, Józsa Károly Pápa, Koczor Kálmán, Pápa, Király Elek Barcs, Sikter György Rákospalota, Buda Mihályné Molnaszecsőd, Bejczy Sándorné Kör­mend, Kotsis Sándor Szombathely, dr. Valkó Miklós Szombathely, özv. Varga Lajosné Répcelak, id. Róth Sándor Kő­szeg, Zergényi János Kőszeg, Nagysze- beny Rudolfné Pécs, özv. Saly Józsefné Martonvásár, vitéz Lenky János Nagy­kőrös, özv. Szalay Dénesné Jobaháza, Meiszner Gyula Celldömölk, Rosta Lajos Celldömölk, özv. Hajas Endréné Pápa, özv, Kiss Imréné Pápa, Palkovics Julia .Szarvas, Hutter Józsefné Kőröshegy, id Györgyi Sándor Meszlen, Balassa István Répcelak, Fábry Zoltánná Bpest, özv. Freyler Béláné Bpest, özv. Mesterházy Jánosné Dombóvár, Benkó István Vesz­prém, Kocsis Lászlóné Gyula, Simon Je­nő Sopron, Takáts Dénes Tét, Bertók Károly Szombathely, Király Elek Nagy­köcsk, Kovács Sámuelné Kémenes- mihályfa, Marth Józsefné Sárszentmik- lós, Csulak Elekné Nagykanizsa, özv. dr. Tóth Gedeonná Újpest, Major János Bük, özv. Simon Jenőné Szbthely, Ágoston István Felsőság, Varga József Felsőság, Németh János Bpest, Németh Jenő Bala- tonföldvár, özv. Rieder Dezsőné Székes- fehérvár, özv. Rothfuchs Jánosné Tokaj, Novák István Zalatárnok, Asbóth Sán­dor Börcs, Sümeghy József Sopron, Csikor Lajos Celldömölk, özv. Mihátsi Pálné Celldömölk, Bernáth István Hegy­falu, Nádassy Kálmán Bpest, Bojtos Ka­rola Farád, Bárdos Lajosné Kapuvár, Molnár József Mersevát, Kovács Ernő Celldömölk, Kovács Sándor Celldömölk, Fischer Teréz Győr, Fodor Juliska Bu­dapest, özv. Rehák Jánosné Sárszent­miklós, Horányi Istvánné Sársztmihály, Neubauer Jánosné Szbthely, Puskás Kál­mán Ostffyasszonyfa 60—60 fillér. — Enyingi hívek 67 fillér. — Ferenczi Gyu­la Petőháza 70 fillér. — Dr. Vidonyi Sándor Győr, Lukáts Árpádné Körmend, Hollósy József Szbthely, Font Ádám Soltvadkert, Kiss Imre Nagyhát, Sztró- kay Sándor Győr 72—72 fillér. — Csik Piroska Bük, Fövényi Károlyné Zala- szentgrót, Komjáthy Lajos Enying, Tor­kos Julianna Bük 1—1 P. —• Wolfsbauer Jenőné Győr, Seregély József Székes- fehérvár, Balázs Lajos Rákoshegy 1.20— 1.20 P. — Herczegh Ferenc Szbthely 1.30 P. — Puskás Árpád Jánoshalma 1.60 P. — Pordán Józsefné Nagyköcsk 2 P. — Sturman Rezső Bátaszék 2.50 P. — Kon­dor Sándor Alsószeleste 5.20 P. ■— Dr. Mesterházy Ernő Nagygeresd 8 P. — szentmártoni Radó Lajos Szombathely 10 pengő. Szabó Károly Celldömölk, Huszti Má­ria Békéscsaba, Hetyéssy Lajos Mester­háza, Dobos Erzsébet Rákoskeresztúr, Doktor György Rákosszentmihály, Tn rek Gézáné Nagykanizsa, Pesti József Sárszentlőrinc, Kiss Gyula Kemenesma- gasi, özv. Szuhanszky Jánosné Rákos­palota, Hetyéssy Antal Mesterháza, Tu- pi Sándor Kiskőrös, özv. Tóth Józsefné Pápa, Szarka János Füzfő-Fürdőtelep, Blaskovits Vilmosné Győr, Papp Eszter Sikátor 10—10 fillér. — özv. Perencz Jó­zsefné Pécs 12 fillér. — Szabó Teréz Győr 15 fillér. — Bakó József Békés­csaba, Berkes János Kadarkút, Scher- mann Ede Kőszeg, Varga Erzsébet Sop­ron, özv. Farkas Antalné Körmend, Mi­hályka László Egyházashetye, özv. Pá­pai Istvánné Nagybarátfalu, Zwiefel Já­nos Körmend, Saguli János Aszód, Rátz Egon Sopron, Bellavits Ilonka Devecser, Bors Lajos Bakonytamási, Mérei Györg> Ujdiósgyőr, Bedi Kálmán Pórládony, Csicsel János Mezőtúr, ifj. Horváth Jó­zsef Sopronnémeti, Bárány József Buda­pest, Gál Károly Balatonfüred, Héra Gé­za Cák, Paczúk Róza Orosháza, Pupek Pál Rákoskeresztúr, Weil Henrik Gyönk, Pósch Károlyné Győr 20—20 fillér. — Kiss Gábor Gutorfölde, özv. Lázár Já­nosné Sárkeresztur, Polgár József Kör­mend, Ágoston János Szombathely, özv. Mészáros Istvánné Pókafa, Pilisi Pál Al- berti-Irsa, Takáts János Csánig, Dömö­tör Lászlóné Szeremle, Kiss Sándor Ceg­léd, Asbóth János Szombathely, Tóth Mihály Beled, Weller Dániel Győr, Holczhammer János Bősárkány, Kálmán István Répcelak 22—22 fillér. — Szabó Róza Uraiujfalu 24 fillér. — Ritter Imre Győr, Németh Lajos Alag, Prack István Székesfehárvár, Bánfalvi Ignác Nagyka-

Next

/
Oldalképek
Tartalom