Harangszó, 1938
Kis harangszó
82. oldal. Kis hahaNgszÓ 1938. december 25. lett a kereszt a mi szabadulásunk örök jelvényévé, mert csak így szabadulhatunk meg az ördög hatalmától. Mert a karácsonyi éjszakába nemcsak a karácsonyi csillag fénye, a nagypénteki nagy áldozat szeretet-lágn<a, hanem a húsvél halált győző bizonysága is beleragyog. Isten valóra váltotta neked is az O első karácsonyi Ígéretét. Szánjatok te ma a földre Fehérruhás angyalok, Magyar földön a szivekbe Békességet hozzatok! SZÁLLJ ÁTOK LE! Ne éhezzen és ne fázzon A szegény, az elhagyott. Fényes égből, mennyországból Szeretetet hozzatok! Legyen ez a boldog iinnep Igazi, szent karácsony, És a Krisztus minden szívben Igaz otthont találjon! Nem lesz akor többé bánat, Nem lesz akkor elhagyott.. . Könnyet töröl az Irgalom S segitnek a gazdagok : Szánjatok hát ma a főidre Fehérruhás angyalok, A szivekbe szeretetet. Békességet hozzatok! Bertalan Sándor tanító bácsi. Nagyanyó mesél. „Jézuskának a mennyei postáyal “ Az ajtó előtt volt már karácsony. Egyik délután nagyanyó megint elment, hogy megnézze, mivel tölti idejét két kis unokája. Szokás szerint nagy volt az öröm, amikor nagyanyó betoppant a gyermekszobába. — Már régen nem mesélt nagyanyó! — Kérem meséljen valami karácsonyi történetet! — hangzott Iltiska és Pisti könyörgése és már hozták is a nagy kényelmes „nagyanyó székét," maguknak meg két zsámolyt. Nagyanyó nem kérette magát. Egy pillanatra lehunyta szemét, gondolkozott. —- Jól van, mesélek kicsikéim, de megint olyasmit, ami egyszer régen valóban megtörtént. — Kedvesebbek is ezek a mesék, mint azok, amiket csak úgy kigondolt valaki! — mondta ki Pisti a vélemé nyét és várakozva tekintett Puskával nagyanyóra, aki már mesélt is. Sok-sok év múlt el azóta. Régen lehullott már az ellő hó abban a kis vidéki, határszélivé lett városkában ami kor megérkezett a várvavárt advent el ső vasárnapja. A. várost majdnem egészen körülvevő magasabb hegyek, már hetek óta deres, havas fejjel hirdették számunkra, hogy végre megjött Tél apó s már jön utána a nagyszakállas Mikulás, sőt tán már Jézuska szánkójának csengése is hallatszik a csendes, hideg, csillagos estéken. Igen, igen közeledett karácsony, ezt bizonyítja az ég aljának esténkénti lángolása, ami világos jele az angyalok karácsonyi készülődésének. Jól emlékszem még rá, hányszor álltunk alkonyaikor a homályos, gyermekszoba ablaka mellett, figyelve az egyre terjedő, erősödő égi tűzre, aminek melege mellett készül már a karácsonyfa sokféle, finom csemegéje. Ab ban a kis hegyek közé ékelt városkában hamarabb lett tél és tovább tartott tisztán, csillogóan a hegyek puha takarója s mi korábban kezdtük várni a Jézuska jöttét. Az ádvent első vasárnapja előtti szombat meghozta a karácsony első kézzelfogható jelét; édesapám aznap kapta meg a városkában dolgozó diakonissza nővértől a lelkésznek járó kedves, meleg üdvözletét: egy fenyőgalyat, három ágán bájos, fehér papírlíliommal, s közepén az aranyszállal ráerősített karácsonyi szentírási igével. Mikor ez a fenyőágacska felkerült a közös nappali — ami egyúttal persze gyermekszoba is volt —- falára, szinte megcsendesedett rakoncátlan hancúrozó kedvünk, és kicsi gyermekszívünkben újult erőre kelt a vágy: csak tudjunk jók lenni Jézuska jöttéig! Mert gyermeklelkünk legborzasztóbb lehetősége volt, hogy egyszer a mi hajlékunkat is elkerüli az ajándékot hozó angyalka, mint jó édesanyánk elbeszéléséből tudtuk, hogy az ő életüknek volt egy karácsonyfa nélküli karácsonya az egyik testvér rosszasága miatt. Egyelőre még előttünk volt az iz-
