Harangszó, 1938
1938-11-20 / 47. szám
1938. november 20. HARANGSZÓ 371. programja most elsölzben került országos használatba. Kapi Béla dr. püspök-elnök az Egyházegyetem lelkimunkájáról — ezüttal elsőízben — külön rendkívül érdekes jelentést terjesztett a közgyűlés elé. A Dunántúli Belmissziói Munkaprogram 376 oldalas kötetben most már az egész magyar evangélikus egyház minden gyülekezete részére anyagot nyújt az egyháztagok foglalkoztatásában. Az ifjúság vallásos szellemű kézbentartása a legnagyobb súlyú feladat a diákok és a falusi fiatalság között egyaránt, emelte ki Kapi Béla püspök. Meg kell nyerni a főiskolai diákságot egyháza és önmaga számára. Teleki Pál gróf kultuszminisztertől várják a vallástanítás anyagi alátámasztását. „Ne hagyják magára az ifjúságot éppen abban a korban, amikor a támogatásra, a lelki megerősítésre a legnagyobb szüksége van“ — így szólt Kapi Béla püspök, aki végül ismertette az egyetemes lelkimunka vezetőszempontjait. A különböző bizottsági jelentések után Kapi püspök imádságával zárult az ezévi egyetemes közgyűlés. (M. É.) Házi áhítatra akár saját használatra, akár ajándékozásra ajánljuk Luther: ,,Jer, örvendjünk keresztyének!" című díszművet, amely az esztendő minden napjára tartalmaz egy oldalas egyszerű írásmagyarázatot ének- verssel. Ára 5 pengő. Megrendelhető a Harangszónál, Győr, Petöfi- tér 2. Olvasd a Rlhllát. megtalálod benne a mennyország útlát! HISZEK* Megrendültén, de rendületlenül Hiszek, ha mindjárt ég, föld ős szédül. Hiszek, bár lelkem egy seb az egész S bár hinni nékiink most igen nehéz. Sorsunk döbbentő fénytelen, sötét; Tépik hazánk, mint Krisztus köntösét; Sorsolják, osztják: vidd, ez itt tied! S hordják, viszik, ki mennyit elvihet. Egész világ rúg, ver, gyaláz, gyötör, Erdővé nőtt a ránk emelt ököl; S bármerre néz áléit martírfejünk: Egy arc se sir sajnálkozón velünk. De láttam már sok rémes Golgotát, Jóknak tövissel tépett homlokát, Ártatlan kézen átütött szöget, Igazság sírján nyomasztó követ. Mindhasztalan, mert van harmadnap is: Kitetszik, hogy sok győzelem hamis. Nem az győz, aki Pénteken vigad S nem az veszt, akit senki sem sirat. Tiprott igazság durva kő alatt Szűk sírba lökve nem soká marad. Pártjára kél az Ég onnét felül, S egy érintés: a kő elhengerül. Ezért hiszem kínban vergődve is, Hogy élünk mink még eltemetve is. Sírunk felett húsvéti szél susog: Reszkessetek, gonosz Pilátusok! Szalay Mihály. * Ez a költemény a trianoni békekötés idején jeleni meg. Annak példájául elevenítjük fel. hogv nem szabad elcsüggednünk Ss Istenben, vagy az igazság győzelmében kételkednünk. és valamennyi városi törvényhatósága részt vett. Mindegyik vármegye és városi törvényhatóság más és más jellegű díszöltözetben vett részt. Ki tudná mindazt a szépséget és pompát elősorolni, amely a férfiak ruházatán és a lovakon, a cifrábbnál-cifrább szerszámokon csillogott?! A hódoló díszfelvonulás a várba a király elé igyekezett, hogy letegye eléje legmélyebb hódolatát. Szilágyi Dezső a magyar képviselőház akkori elnöke vezette a trón elé az országgyűlés tagjait. Úgy állott a trón előtt fekete díszmagyarjában, mint egy bronz ércből öntött szobor. S megkezdte ünnepi beszédét. Olyan szónoklat volt ez, amelynek minden egyes szavát márványba kellett volna vésni. Erzsébet, Magyarország királynéja, felséges férje oldalán gyászruhában hallgatta a méltóságosan hullámzó beszédet. Szemébe könny tolult s a sírást csak nehezen tudta visszafojtani ott a pompa és fény között. De miért is viselt gyászruhát, amikor mindenki örömmámorban úszott? Azért, mert egyetlen fiát, a nagy reményekre jogosító Rudolf trónörököst elvesztette, aki 1889 január 30.-án hirtelen-váratlan elköltözött az élők sorából. Azóta fekete gyászruhában járta a világot, országról-országra, északra majd délre, majd nyugatnak kereste a magánosságot, a csöndet. Ahol egy templomra vagy kápolnára akadt, oda betért és imádkozott. Ahol egy magános Krisztuskeresztet talált útközben, letérdelt, Istenhez emelte szívét-lelkét, hogy fájdalommal telt anyai szívére keressen gyógyító balzsamot. 1898. szeptemberében a vadregényes természeti szépségekkel megáldott Svájcba utazott kísérő hölgyével, Sztáray grófnővel, aki mindenüvé elkísérte. A szép, hatalmas hegyláncolattal körülvett genfi tó partján pihent meg, ahonnan Mont Blanc, Európa legmagasabb hegye látható. 1898. szeptember 10 gyönyörű őszi nap volt. S ezen a napon délután 3 óra tájban egy Luccheni nevű elvetemült gonosztevő odasompolygott közel az an- gyalilelkfl királynőhöz és háromélü hegyes tőrt döfött a szívébe. Imé, mivé süllyed egy ember, ha nincs benne istenfélelem. Magyarországra újra gyásznapok következtek, mert elvesztette őrangyalát. Magyarországon mindenki sírt. Az, aki életében csak szeretni tudott, aki a szegények, árvák, elhagyottak, üldözöttek I igazi nemtője, őrangyala volt: egy —• minden emberi érzésből kivetkőzött, elvetemedett gyilkosnak esett áldozatul. Istennek dicsőség ! Minden keresztyénnek békesség ! S a t>azának (fiiség! Ez a jelszava annak a Luther- serlegnek, amelyet az Országos Luther-Szövetség alapított s amelyet 120 személyes ünnepi vacsora keretében november 10.-én, Luther születésének évfordulóján avatott fel dr. Bencs Zoltán miniszterelnökségi miniszteri osztályfőnök, a Luther-Szövetség elnöke. A serleggel minden év november 10.-én egyházunk egyik vezérembere mond valamely reformációi tárgyról ünnepi felszólalást. MOST KÉL A NAP! Most kél- a nap a Kárpátok felett! Minden sugara drága üzenet, Felénkragyogva biztatón mutat Egy szebb jövőbe vezető utat. Sírunk szájáról elmozdult a kő, Száz fojtott álom zúgva tör elő, Forrongó szivek mind egyet akarnak: Igazságot az eltiport magyarnak! Most kél a nap a Kárpátok felett. Megrázkódnak az alvó, szent hegyek. Zúgó fenyvesek félelmes hada Mind ezt kívánja: Elmegyünk haza! Csörgő patak és hulló falevél Mind erre tart, csak mihozzánk beszél. Magyarország népe szívébe zárta a felséges angyalszívű asszonyt. Hálájának és kegyeletének jeléül impozáns szobrot emelt. Aki Budapestre vetődik, nézze meg a belvárosi templom mellett a Petőfi-téren a kápolnaalakú épületet s benne Erzsébet aranyszínű szobrát, amelyet állandóan virágok és koszorúk ékesítenek. A másik szobra Gödöllőn áll remek park közepén, lombos fáktól és fenyvesektől körülvéve. Gödöllőt nagyon szerette, az ottani királyi kastélyban legboldogabb éveit töltötte gyermekeivel együtt. Erre az emlékezésre büszkék is a gödöllőiek. Mikor a legsötétebb gyász óráiban a magyar uiságok lapjai tele voltak köny- nyel és fájdalommal: Bartha Miklós kiváló hírlapíró így emlékezett meg Magyarország őrangyaláról: „Messze földről jöttél, mégis megértettél. Más volt anyanyelved, mégis magyar lettél.“ S azóta Erzsébet, Magyarország őrangyala, a boldogság honában hazánk jövendő boldogságáért s a trianoni, megcsonkított Magyarország feltámadásáért esedezik a Mindenható, a királyok királya trónja előtt! Áldott, óh áldott legyen emlékezete! —= Vége. =—
