Harangszó, 1938
1938-10-30 / 44. szám
1938. október 30. Harangszó 347 Apró történetek Cut&er életéből. Ax Ur gondot visel. Mikor Luther meghallotta, hogy a császár is, pápa is átok alá vetette, nyugodtan lement a kertbe és zsoltárokat énekelt. Arra a kérdésre, hogy nem hallotta-e még kétszeres kiátkoztatásának szomorú hírét, így felet: „De hallottam, ám ez nem az én gondom, hanem az Ür Jézus Krisztusé. Ha ö úgy akarja, hogy az Atya jobbjáról letaszítsák és egyházát megsemmisítsék, legyen meg az ö akarata. Én igen csekély vagyok ahoz, hogy Krisztust és az ö ügyét megvédjem a világ fejedelmei ellen." Cuílyer és ti Tctsértö. A nagy reformátor írja magáról: ..Egy időben a sátán így szólt hozzám: Luther Márton nagy bűnös vagy, kárhozatra kell jutnod! — Várj csak! — feleltem én neki — egyszerre csak egy dolgot mondj. Igazad va\n, hogy bűnös vagyok, bár erről éppen neked, sátán nincs jogod beszélni. S mi a második állításod? — Az, hogy el kell kárhoznod. felelt a sátán. — Na e?j már aztán nem igaz, feleltem bátor szívvel, mert amint meg van írva, Jézus Krisztus a bűnösökért jött. — A kísértő távozott." A népfőiskola ünnepe. „Még messziről is jönnek hű fbarátok, Az Úr szent áldása rátok, Kik a nyomorultat, S a megholt csontokat Az élettel biztatjátokI“ A finn felébredtek egyik Sion-éneke zengi e sorokat az Isten „messziről“ is ható és munkálkodni tudó kegyelméről. A Tessedik Sámuel Evangélikus Ifjúsági Missziói Intézet az Isten messziről is munkálkodó kegyelmének örök tanu- jele. Messze északra kellett néhány fiatul magyar evangélikusnak elmennie, köztük Szenczy Gábor nagytarcsai evangélikus lelkésznek is, maid messze északról kellett finn evangélikus ifjaknak hozzánk eljönniük, hogy az egymás hitén nőtt sok imádságból és biztatásból épületekké váljék egy csodálatos álom. Ezek az épületek tanujelek arról, hogy Isten álmokat enged álmodni ma is az Ö országáról, sőt az álmokat engedi meg is valósulni, csak alázatos engedelmesség és merész hit kel! hozzá. Amikor az Anyaszentegyház földi munkálkodásának harcmezőin „meghall csontok“ halálról és elernyedt lelkiálomról beszélnek, Isten messziről támasztott hű barátok által ébresztő kegyelmét nyújtja, hogy rajta keresztül pünkösdi zúgó szelek a lelki élet új tavaszát zúdítsák rá a tikkadt és kiaszott lelki mezőkre. Az első finnugor lelkészgyűlés alkalmával nálunk járt finn lelkészek csoportja hozta magával ezt az új életet ébresztő tavaszt, ők vitették ki Finnországba Sebők István nagytarcsai ifjút s ők hordozták szívükön a finn gyűjtést is, amelynek eredménye az egyik épület. Isten valóban tud a kövekből is fiukat támasztani, tud messzetet- sző álmokat közelivé tenni és a hitet a legnagyobb valósággá. A Baráti Mozgalom 1937 évi gyenesdiásj nyári konferenciáján láttatta meg az Ür egy kis közösséggel, hogy elérkezett az ideje az első népfőiskola felállításának. És megindultak engedelmesen az Isten által mutatott útra. Hitüket, imádságukat az elcsüggedések és a kísértések nehéz óráiban az ö kegyelme élesztette mindig újabb lobogásra. ő tette fogékonnyá a magyar evangélikus kisemberek lelkét az ügy iránt, ö indította meg a fillérek áradását és Ö duzzasztotta ezer pengőkké. Áldott legyen szent neve, hogy az özvegy asszony filléreihez hasonló pénzekből épülhetett fel az első evangélikus népfőiskola. Az éniilet Tóth Kálmán mérnök tervei szerint épült. Az építkezésre a kormány is felfigyelt. Bekérte a tervet és költségvetést és szó van arról, hogy a közel jövőben építendő mintafalvak házait erre a mintára fogják építeni. Egyelőre két épület készül. Mindkettő tető alatt van már s november 1-re teljesen készen lesz. Október 23.-án volt az alapokmány ünnepélyes elhelyezése, melyre messze vidékről is nagy számban érkezett ifjúság. Az ünnepély a múlt számban közölt sorrend szerint folyt le. Az iskola ünnepélyes felavatását november közepére tervezik, mikor már a növendékek is ott lesznek. Szó van arról, hogy a felavatásra kimegy a közoktatásügyi miniszter s a finn követ is. Addig még a berendezés nagy munkáját is meg kell csinálni. Ebben a nőegyletek serénykednek. Az ország különböző nőegyleteitől érkeznek e célra adományok. Az épületek befejezéséhez is hiányzik még 1000 pengő, hisszük azonban, hogy ezt is összeadja az áldozatkészség, hiszen a népfőiskola az egész magyar evangélikus egyház szívügye lett. Egyházunk alig tett eddig valamit az evangélikus lelki testvéri népközösség kialakulásáért. A mai nagy fordulatokban gazdag időkben pedig a nép- missziói a legfontosabb feladata. Ezt a célt szeretné és az Isten kegyelméből fogja is szolgálni a Tessedik Sámuel Evangélikus Ifjúsági Missziói Intézet. Célja: a Jézus Krisztusban élő hitü, az Anyaszentegyház és a magyarság szent ügyeiért felelősen élő, evangéliumi műveltségű. gyakorlati életben megállni tudó ifjúság nevelése. Töltse be Isten kegyelméből szent hivatását, jelentsen itt lent délen is .történelemalakító erőt, egyházunk és magyarságunk életében! Proletárok. Ezzel az idegen szóval jelöli az emberi társadalom a nincstelenek seregét. Az elnevezés azonban nem a szánakozásnak, hanem a megvetésnek a hangián szólal meg. A felső tízezrek, a jómódban élő középosztály és a fehér kenyeret evő földmívesréteg egyaránt lenézően ejti ki a proletár elnevezést Csak maga a proletár nem szégyenli nevét, mert a nélkülözés, a lenézettség és mellőzés, a betegség és a téli hideg minden szenvedése, a rosszulöltözöttség kopottsága, a jómódnak láttán támadt irigység, a sorsüldözöttség igazságtalansága, a magára hagyottság, szeretet- lenség, a jobb sors kilátástalansága dacos öntudatot ad a név viselőjének. Ott élnek proletárjaink a kis-, és nagyvárosok nyomortanyáin, de nem hiányoznak a falu végén épült rozzant viskóból sem. A trianoni magyarság szomorú tragédiájának legszánalomra- méltóbb áldozatai. S mivel a kenyérte- lenségnek az éhínséggel határos nyomorától a mindennapi szűkös megélhetésig a szegénységnek minden fokozata megtalálható köztük, sorsüldözöttséget éreznek egymás iránt, mert tengődésük- nek egy közös kiáltó rugója van: az elégedetlenség. Ez az a marcangoló seb, mely lelkűket mardossa, mely a szeretet helyébe sokszor a gyűlöletet helyezi. Ez teszi elviselhetetlenné életüket, kilátástalanná jövőjüket, reménytelenné holnapjukat és bizonytalanná hitüket. S az ingadozó hit igen sokszor a hitetlenségbe csap át. Lelkűk hit nélkül tartalmatlanná válik, s a kísértés lesz úrrá fölöttük. „Rossz tanácsadó az éhség.“ Olyan a hitetlen ember lelke, mint az ugarföld, melyben a vetés helyét a burján és tövis foglalja el. Közismert dolgok ezek. A gondolkodó ember meglátja ezt a korképet, mely kórképnek is beillik. Ha pedig az, tenni kell ellene valamit, meg kell gyógyítani ezt a népi betegséget, mert egyszer már magával ragadta nemzetünk életét. Meg kell szüntetni a proletárságot, hogy megszűnjék annak minden velejárója, a hitetlenség és lelki durvaság, a kétségbeesés és osztálygyűlölet. Csak átfogó szociális intézkedésekkel lehet a nagy problémát megoldani, de addig is tenni kell valamit. Tenni a társadalomnak. menteni a lelkeket az egyháznak és iskolának, míg az állam a kérdés gyökeres megoldására időt és eszközöket nyújt. Nem lehet feladatom a szociális bajok megszüntetésére szolgáló eszközök felsorolása, de rámutatok azokra a teendőkre, amik bennünket köteleznek. Senki, jobb sorban élő ember ne nézze le szegénységben tengődő társát. Viseltessék iránta szeretettel. Segítse őt munkaalkalmak nyújtásával keresethez, ezenkívül támogassa ruhával, pénzzel, élelemmel. Jön a hosszú tél. A nélkülözők kétszeresen érzik annak hidegét, és minden szenvedését. A reménytelen lelkeket sok szeretettel melegítsük és jó szóval is biztassuk. Könnyebb lesz számukra a ke- rcsztviselés, ha azt megosztjuk velük. Ne proletár csőcselékről beszéljünk, hanem egy hibájukon kívül nyomorba jutott társadalmi osztályról, melyet minden gondoskodásunk középpontjába kell helyeznünk. Emeljük fel a sinylődőket lelkileg és anyagilag, hogy önmagukra találva az élet értelmét a hit erején keresztül meglássák és jobb, bízóbb tagjai legyenek társadalmunknak. „Add el mindenedet és oszd ki a szegények között!“ Hol tartunk mi még ettől? Kertai János. Figyelmeztetés! Bartl István remetekertvárosi lakos, aki a Fébé könyvkereskedés megbízásából fémkeretes Luther- rózsákra megrendeléseket gyűjtött, semmiféle elszámolásra és pénz felvételére azonban meghatalmazást nem kapott, visszaélt a beléhelyezett bizalommal, amiért is mindenkit figyelmeztetünk, hogy nála megrendeléseket ne eszközöljön. Fébé könyvkereskedés Budapest, VII., Damjanich-u. 28b.