Harangszó, 1938
1938-09-25 / 39. szám
29. évfolyam. 1938. szeptember 25 39. szám. Alapította: KAPl BÉLA 1 u 10-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. iniyan mclléklat tané* alatt téthatanként a KIS NARANG3ZÓ. 1935-ben beolvadt lap a Jöjjetek énhozzám. Postacsekkszámla: 30.526. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Or a ml oltalmunkl A Haraogazó «lerkOBítö-kiadóhivatala GYŐR a, Petőfi tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 2H fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10 %-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Az igazság fontosabb az egységnél. Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Korinthusi második levél 13, 8. A mi kincsünk akkora, hogy ésszel fel sem érhetjük. Hiszen ezért kell érte kemény harcban állnunk. Nem mondhatjuk tehát lekicsinylő hangon, mint ahogy a világ s némely balga lélek teszi, hogy nem kell a tantételeket olyan szigorúan venni s miattuk a keresztyén szeretetet veszélyeztetni. Ha kisebb dolgokban — mondják — tévelyeg is valaki, de egyébként nagyjából egyetért velünk, hát engedjük s hunyjunk szemet a keresztyén testvéri egység kedvéért. Nekünk nem kell az olyan béke és egység, amelyért Isten igéjét kellene elveszítenünk. Hiszen ezzel az örök életet is és mindent elveszítenénk. Ebben nem lehet engedni, sem a szeretet kedvéért megalkudni, hanem engedjen mindenki az igének, — akár barát, akár ellenség. Mert nem külső, világi egységre kaptuk az igét, hanem örök életre. Majd teremt az ige egységet; ige nélkül pedig úgysincs egység. Ne ajánlgasson hát nekünk senki olyan szeretetet, amelynek az ige, vagy a hit volna az ára. Mert nem a szeretet, hanem az ige hoz örök életet, kegyelmet s minden mennyei kincset. Dr Luther Márton. Az ige kószáiként megáll, Megszégyenül, ki bántja; Velünk az Ür táborba száll, Szentleikét ránk bocsátja. Kincsünk, életünk, . Nőnk és gyermekünk Mind elvehetik, Mit ér az őnekik! Mienk a menny örökre. *** Szemelvény a „Jer, örvendjünk keresztyének!'' című október elején megjelenő áhítatossági könyvből. A tékozló fiú. 8. „Erre magába szállt.“ (Lukács 15, 17.) A tékozló fiú a disznóvályunál nagyon érezte az egyedüllétet. Hát ennyire süllyedt? Már mindenki elhagyja s eddigi jó barátai is megvetik? ő most olyan szegény, megvetett árva. De éppen ebben az egyedül- valóságban találkozott önmagával. Magába szállt. Eddig egyebet sem csinált, mint mulatott. Dinom- dánom éjjel is, nappal is. így hogy lett volna ideje az önmagába szállásra? Az emberek a folytonos élve- zethajhászástól nem érnek rá önmagukkal foglalkozni. Van olyan ember is, aki élete utolsó percéig hajszolja az élvezeteket s ezért nem ér rá önmaga felett gondolkozni. Mikor aztán már végszükségbe kerül, akkor is alig ér rá önmagába szállni. Ne gondolja senki, hogy élete utolsó pillanataiban meg tud térni. A tékozló fiú, míg hajhászta az élvezeteket, sohasem volt öntudatnál. Ő is, mint sok más, aki elhagyta az atyai hajlékot, egyebet nem tett, mint szórakozott. Komoly dolgokkal nem ért rá foglalkozni. Csak akkor józanodott ki s tért magához teljesen, mikor már a mezőn volt a disznóknál. Most meglátta, milyen mélyre süllyedt. Most nemcsak körülötte, de benne is elcsendesedett minden. Most meghallotta lclkiismcrete szavát. Találkozott a saját Énjével, .amit. . ‘ P A eddig sohasem engedett szóhoz jutni. Lelkiismerete most beszélni kezdett. Isten Igéje is szerephez jutott. Önmagára eszmélt. Felismerte, milyen üres, milyen szegény a lelke, milyen célnélküli az élete, milyen mélyre süllyedt. Igen, a csendes magányban megszólal a lelkiismeret, senki előtt nem szépítgeti magát. Senki előtt nem szégyenkezik s nem takargat semmit, hanem a maga igazi emberi mivoltában mutatkozik. A tékozló fiú nem „maga körül nézett“, hanem „önmagába“ s ez volt a helyes. A legtöbb ember a bajban nem magában keresi az okot, hanem mindig másokban: a körülményekben, a gazdasági helyzetben. Gyarló tulajdonságunk, hogy szeretjük másban keresni a bűnbakot. A tékozló fiú nem másban kereste. Nem zúgolódott isteni és emberi törvények ellen. Nem szidta a sorsot, mely mindent elrontott s nem zúgolódott a nélkülözés ellen sem, hanem azt tette, ami a lehető leghelyesebb volt: önmagába szállt. Érdemes gondolkozni felette, hogy mi ment végbe ott a mezőn a tékozló fiú szívében. Nem sajnálta, hanem elítélte magát; nem simogatta régi Énjét, hanem megvesszőztette, sőt többet tett ennél, ledorongolta ó-emberét. Enyhítő körülményeket nem sorakoztatott fel maga mellett. így testileg és lelkileg /“A
