Harangszó, 1938
1938-08-14 / 33. szám
2tí4. HáRáNGSZó 1938. augusztus 14. likus népiskolában; 1865-ben pedig a budapesti egyház hívta meg népiskolájához, hol előbb mint osztályvezető, később pedig mint igazgató működött nagy sikerrel, idegen vallásuak érdeklődését is felkeltve. Oly nagy volt ö mint tanító, hogy a közoktatásügyi kormány 1877-ben a budapesti állami tanítóképző intézetbe tanárrá nevezte ki. Mint ilyen az Erzsébet Nőiskolában is tanított. Magasabb katedráról szórhatta ettől fogva szépeikének sugarait, amely világított és melegített. Hogy tanítványai is mennyire szerették, azt megmutatták minden kínálkozó alkalommal, de különösen akkor, mikor születésének 60-ik alkalmából nőtanítványai alapítványt tettek le nevére a „Mária Dorothea Egyesületnél“, mely alapítványnak kamatai évenként március 18.-án, Sándor napján kerültek kiosztásra. Előzőleg más alapítványt is tettek nevére tanítványai s így Péterfy Sándor nagy neve ezúton is ismert lesz a késői utódok előtt. Kimerülvén a sokoldalú munkában, nyugalom után vágyódott és 1896-ban nyugdíjaztatását kérelmezte. Nyugdíjas minőségében Tisza Kálmánná közbenjárására és óhajtására az Országos Kisdedóvó Egyesület óvóképző intézetének igazgatójává választották meg, hogy szaktudásával és gyakorlati éleslátásával az innét kikerülő növendékek képzésének és nevelésének irányítója legyen. Testben lélekben megtörtén és emberekben csalódottan, állását a végleges nyugalommal váltotta fel. Egyrészt azért is, mert fájt a lelke, hogy testi és lelki erejének egyre észrevehetőbben tapasztalt csökkenése folytán nem volt képes eleget tenni a napról-napra hozzá folyamodó százak kérő szavának. Ha egyáltalán nem akarta, hogy idegzete teljesen tönkre menjen, úgy nem volt más hátra, mint hogy Budapestet elhagyja és vidékre menjen, ahol ke- vésbbé zaklatják a segítséget igénybe venni akarók. Így került először Győrbe, egykori működésének színhelyére, ahonnét később Pozsonyba tette át lakását, rokoni kötelékek csábítván oda. Mindkét helyen csak rövid ideig tartózkodott, míg végre Pándorfon, Moson vármegyének egyik népesebb községében ütötte fel egy ősi kúrián sátorát. Pán- dorfra neveit és örökbe fogadott fia: ifjú Péterfy Sándor kedvéért költözött, ki mint vasúti főtiszt a magyar államvasutak itteni állomásán teljesített szolgálatot. Fiát időközben magasabb- rangu szolgálatba Budapestre helyezték át, de ő csak megmaradt továbbra is pándorfi otthonában, melynek falusi csöndje jótékony hatással volt megviselt idegzetére. Mintegy küzdelmes, szép, elmúlt világnak ittmaradt nagy képviselője, járt kelt a nép egyszerű fiai közt, akik valóságos áhítattal tekintettek fel, prófétai alakjára. Halálakor a község apraja, nagyja könnybeborult szemekkel zarándokolt ravatalához. Hogy teljesen megértsük, miért tudta Péterfy Sándor az Eötvös-alapot, ezen örökidőkre szóló alkotását megteremteni és a többi tanítói jóléti intézményeket létrehozni, jellemének még egy- pár vonását kell megemlítenem. Péterfy az ő lekötelező nyájasságával, őszinteségével és nagy értelmével nemcsak szerezni tudott sok és jó barátokat, hanem azokat meg is tudta tartani és barátságukat fokozni. Valami csodálatos varázserő sugárzott egész lényéből, amellyel mindenkit magához láncolt. Apostolszerü egyénisége bizonyos atyai kedvességgel jelent meg, úgy hogy benne prófétát kellett látnunk. Szavajárása, még hanghordozása is más volt, tisztább és nyugodtabb mint a jelen század idegesen kapkodó emberéé. Eszméket és vashitet hordozott lelkében. Legnagyobb munkásságot az egyesületi életben fejtett ki. Különösen a leikével összenőtt Eötvös-alap évkönyvei beszélnek hangosan páratlan munkásságáról. Lelkes munkája sikerét eléggé bizonyítja a sok, szóval és írásban kifejezett elismerés, a díszoklevelek garmadája és a királyi kegy, mely királyi tanácsosi címmel tüntette ki. Kiváló megbecsülését mutatja az is, hogy úgy szólván nincs Magyarországnak valamire való tanító egyesülete, amely tiszteletbeli tagjául meg nem választotta volna. Haló porait művészi márványoszlop- pal jelölte meg a kartársak kegyelete. Vasvármegye tanítósága emléktáblát illesztett szülőházába. A öyőrvármegyei Általános Tanító Egyesület, és Győri Egyházmegyei Tanító Egyesület, két- ízben is indították gyűjtést, hogy Péterfy Sándor győri működése helyét szintén márványtáblával jelöljék meg. A művészi emléktáblát 1932. október 5-én leplezték le nagyszabású ünnepély keretében. A Budapesti Tanítók Házában ,,Péterfy szobát" rendeztek be emlékére. Az intézet nagyterme számára az Eötvös-alap megfestette étetnagyságú arcképét. A tanítóságon kívül más alakulatok is megbecsülték emlékét. Hamvai számára a székes főváros tanácsa díszsírhelyet adományozott; nevéről pedig a fővárosi Közmunkák Tanácsa utcát nevezett el. A volt „Szegényházutca“ ma az ő nevét viseli. Hálát kell adnunk a Gondviselésnek, hogy a prófétáknak tartogatott korhatárig életben láthattuk a gárda atyját, aki halóporaiban is példa élethivatásunk mikénti betöltésére. Róla is elmondhatjuk, hogy világított, melegített s az alatt maga elfogyott, elégett. Élete és pályája tele van hasznos tanulságokkal, mindazok részére, akik megőrizték lelkűk érzékenységét, a követésre méltó példaképek iránt. így élt a szellem és az erkölcs kiváló képviselője: Péterfy Sándor. Neve fogalom marad, míg magyar tanító lesz a magyar földön. A Kémkedés a leggyalázatosabb foglalkozás. Mikor valaki hitvány érdekből elárulja tulajdon véreit s azt a földet, amely bölcsőjét ringatta s kenyerével táplálja. Mostanában bizonyos külföldi kém- •szervezet mindenféle Ígérgetéssel kémkedésre akar rábírni gyanútlan magyar embereket. Hazaiiui kötelesség, hogy ha valaki netán ilyen csábító levelet kap, azonnal szolgáltassa be a rendőrségre, vagy csendőrségre! Apróságok Bodelschwingh életéből. Közli: Wallrabenstein Jakab. 3 Bielefeldben is, mint mindenütt Németországban, a nyolcvanas években, a szocialista izgatás következtében, nagy volt az elkeseredés. Bodelschwingh bel- missziói telepe is megérezte és megszenvedte ezt az agitációt. Félrevezetett munkások az intézet két épületét felgyújtották. Bodelschwingh nem haragudott a félrevezetett gyujtogatókra hanem keresztyén önvizsgálatot tartva kutatta a gyújtogatás okait. A gyújtogatásra nem szavakkal felelt, hanem azzal, hogy Bethel és Bielefeld körül szegény munkások részére kis lakásokat épített. Évek hosszú során át sikerült neki, hinni, bízni és kitartani tudó munkával és óriási áldozatkészséggel, több mint ezer ilyen munkáslakást építeni és benépesíteni. Ezekben az egészséges, szépfekvésű, kis kerttel övezett munkáslakásokban, ma csupa megelégedett, boldog munkás lakik s megszégyenülve élvezi annak az embernek szeretetét, akinek egyszer gyűlöletből felgyújtotta házait. Az ellenségei számára felépített házakkal megvalósította Krisztus Urunk tanítását: Aki téged kővel dob, azt dobd vissza kenyérrel. A gyűlölet megfősz tóttá őt két épülettől, a szeretet a gyű- lölködők számára felépített 1000 épületet! Ott a gyűlölet tűzcsóvát nyomot! az ökölbe szorított ellenséges kézbe, hadd pusztuljon ami értékes, itt a szeretet tüze készteti a kezet felebaráti segélynyújtásra, maradandó családi tűzhely létesítésére! A gyűlölet mindig csak rombol, a szeretet pedig minden keserűséget és rossz indulatot feledve, mindig csak épít! *** Ha az ember azt a nagy szeretet- munkát olvasás, vagy pedig személyes tapasztalatból megismeri, amit Bodelschwingh életre hívott, akkor ez esetleg úgy tűnhetik fel valaki előtt, hogy az egész munka nem más, mint egy embernek merész vagy esetleg önkényes alkotása. Aki azonban kezdettől fogva megfigyelte Bethelnek bibliai fejlődését, mely teljesen hasonlít a mustármag fejlődéséhez, az megérti Bodelschwingh apó ama, nagyon is sokszor hangoztatott kijelentését, hogy ő Bethelben tulajdonképpen nem csinált egyebet az intézmény épülése alatt, minthogy az építő Istennek nyújtotta a téglát. Isten volt a tervező és a kivitelező, míg Bodelschwingh csak egyszerű segédmunkás volt. Ő csak mellékszerepet töltött be a kivitelezésben. Bodelschwingh a maga szerény tevékenységét úgy jellemezte, hogy ő csak futott a kocsi után, hogy fékezzen, mert sokszor úgy látszott, hogy a hitnek és szeretetnek nemes paripái elragadják a szekeret. Neki csak az volt a szerepe, hogy kellő pillanatban visszatartsa, hogy túlgyorsan ne szaladjanak. Bodelschwigh nagyon szorgalmas volt. A munka éltető eleme. Még élete utolsó heteiben is dolgozott s az intézet ügyét szivén viselte. Munkaközben képes volt megfeledkezni az ebédről. Később gyermekeinek feladata volt a munkában elmerült édesapát ebédre hívni s
