Harangszó, 1938

1938-01-23 / 4. szám

26.

HARANGSZÓ

1938. január 23.

A keresztyén ember számára ugyanaz a kísértés, mint a katona számára a harc. A katona a harcban edződik vitéz katonává. Békeidők nem termelnek igazi katonákat. Isten a maga hadseregét kísértések harcaiban kipróbált keresztyénekből válogatja össze. Azért dicséri Jakab apostol a kísértést e szókkal: „Teljes örömnek tartsátok atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek!“ (Jak. 1, 2.)

A kísértés mindig próbatétel a keresztyén ember számára. Ez a próbatétel rendszerint kétféle természetű szokott lenni: 1. Kereszt, vagyis szenvedés (Jób szenvedése, Krisztus gyötrő kínjai): „Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival, mert melyik fiú az, akit meg nem fényit az apa?!“ (Zsid. 12, 7.) 2. Erkölcsi elöntés, vagyis választás a jó és gonosz között. (Ádám és Éva.)

Naponta elbukik a keresztyén abban a kísértésben, amikor a jó és gonosz között kell választania. Minden életkornak meg van a maga kísértése. A gyermeket a nyalánkság csábítja a cukortartóhoz. Az ifjúnak a tánc és ölelés a vágyálma. A férfi embert a kártya, dohány és ital szenvedélye nem hagyja nyugodni. Az öregkor pedig második gyermekkor, amikor még inkább meggyengül az akaraterő. Nincs senki az asszonytól születettek között, aki ne volna megvásárolható! Mindenkinek tud a Sátán olyat kínálni, amiért áruba bocsátja magát: Évának almát, Ákánnak ruhát, Géházinak ezüstöt, Absolonnak királyi trónt, Judásnak pénzt kínált fel. Mindenik elfogadta a csalétket és horogra került.

A Kísértő ismeri a te gyenge oldaladat is. Tudja, hol legvékonyabb a várfal s hol leggyérebb a várőrség. Ezen a ponton támad és bizony hamar elfoglalja szíved várát. „Vigyázzatok, mert a ti ellenségtek az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit

elnyeljen!“ (I. Pé. 5, 8.) Jól mondja Luther, hogy „az ördög soha el nem fárad!“ (Nagy Káté.)

Keresztyén! Szántszándékkal soha fel ne idézd a kísértést! Nem jó az ördögöt a falra festeni! Veszedelmes dolog a,kísértővei tréfálni. Aki bemerészkedik az oroszlán bozótjába, vakmerőségét drágán fogja megfizetni. Aki behatol a kígyó barlangjába, az aligha fog onnan kimenekülni kígyómarás nélkül. Ne keresd a kísértést! A Sátán anélkül is gyakran keresztezni fogja utadat.

De nemcsak a Sátán kísért, hanem a saját testünk is. Luther azt mondja: „Testben élünk és nyakunkon ül az ó-ember, amely izeg-mozog és erkölcstelenségre, renyheségre, falánkságra, iszákosságra, fukarságra, álnokságra ingerel naponként!“ (Nagy Káté.) Sokszor azt hiszed ó-emberedről, hogy már meghalt. Pedig az él, csak olyan, mint a megfagyott ember. Vigyázz, mert meleg helyen újból feléled!!

Kísért a világ is. Ezalatt a gonosz cimborákat, az emberek rossz példaadását kell érteni. Sok keresztyén nem bukna el, ha figyelne I. Kor. 15, 33.-ra: „Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.“ Ha megnyerted Krisztust, szakíts a világgal (rossz társasággal!). Az írás azt mondja: „A világ barátsága ellenségeskedés az Istennel!“ (Jak. 4, 4.) Macauley Jerry egy szép napon így szólt cinkostársához, Wilson Tamáshoz: „Isten veled Tamás! Mostantól fogva utaink elválnak egymástól!“ (Hadley: Krisztus mentő hatalma).

Az még nem szégyen, ha vannak kísértéseid. Az a szégyen, ha elbuksz a kísértésben.

Nincs ember kísértés nélkül. A Sátán a legszentebbre és a leggonoszabbra egyaránt kilövi az ő tüzes nyilát (a rossz gondolatokat), hogy őket elcsábítsa. (Efez. 6, 16.) Ideig-óráig lehet valaki békén, de

A bűn zsoldja a halál.

Irta: Szende Ernő. 4

Várkonyi Dezső vizsgálódó tekintettel nézegette a látszólag megtört embert. Jószívű ember volt s a szerencsétlent hamar megszánta és a jobb útra tértet, a kegyeibe fogadta. Most is, hogy látta öccsén a megbánás jelét, a szíve megesett rajta és elhatározta, hogy még egy utolsó próbát csinál vele. Ha tényleg jobb útra tér, elfeled mindent. Ha meg nem, ám lássa a következményeket.

— Hát jól van. Teljesítem kérésemet s megadom a kért összeget. De ez lesz az utolsó, azt előre is mondom.

Dénes arca felragyogott. A szeme felcsillant.

— Ügy van. Az utolsó kérésem ez. Soha többé kérni nem fogok semmit. Ezt szentül ígérem!

— Rendben van. A pénzt megkapod.

Felkelt s lassan odament a pénzszekrényhez. A zsebéből elővette a kulcsot, kinyitotta és kivett egy csomó bankót. Abból leolvasott harmincöt darab százast és átnyújtotta.

— Ötszázzal többet adok, itt van.

Dénes hálálkodva vette át.

— Köszönöm bátyám. A legközelebbi vonattal indulok s holnap este megjövök.

— Hát Isten veled.

Dénes köszönt s elhagyta a szobát.

A folyosón meglátta Pétert.

Intett neki, hogy kövesse és bement a szobájába.

Ott bent aztán kitört belőle a düh. Nagy léptekkel mérte végig a szobát. Közben megállt s öklét belevágta a levegőbe. Majd odament az ablakhoz és kitekintett a parkra. A nap ép lenyugvóban volt. Utolsó sugarai a magas fák tetején játszadoztak. De Dénest most nem érdekelte, a nap lemente. Csak állt ott némán, csendben.

Péter belépett s megállt az ajtónál. Nézte az embert és várt. De aztán elunta a várakozást s egyet köhintett.

A hangra Dénes megfordult.

— Jó, hogy itt vagy. Mi van a fogattal.

— Egy perc múlva itt lesz.

Dénes az órára nézett.

— Jó is lesz. Máris indulnom kellene.

— Megyek és megsürgetem.

— Várj. Előbb még valamit mondok.

— Csak tessék parancsolni.

Dénes közelebb lépett a szolgához és halkan mondta.

— Te Péter! Ma tégy kettős adagot a vízbe.

Péter a szemével hunyorított.

— Meg lesz, akár hármat is, ha úgy tetszik.

— Annyit nem. Csak kettőt. Ez majd leveszi az öreget a lábáról teljesen. Holnap aztán megint kettőt adsz s azzal aztán végeztünk végleg. Több bajunk ezzel már nem lesz.

Péter nagyot ugrott örömében.

— Ujjé, de jó lesz! Kezdődik aztán a mi uraságunk!

Dénes csitítani kezdte.

— Ne lármázz, még meghallja valaki. Pedig most óvatosnak kell lennünk. Az a doktor úgysem tetszik nekem!

— De nekem sem ám!

Úgy veszem észre, mintha gyanakodna. Hát vigyázz, ne hogy gyanút kapjon s bajt csináljon.

— Na attól nem félek. Sokkal butább, hogysem rá jöjjön a dologra. De meg ha szorulna a kapca, hát egy döfés és a pokolban ébred fel.

— Ezt hagyjuk a végszükség esetére. Egyelőre az öregnek kell elpatkolnia s lehetőleg már holnap, különben baj lesz.

Péter meghökkent.

— Miféle baj?

— Tudod, az öreg holnap akar végrendeletet írni. Most mondta az előbb. S rám ötszáz holdat akar testálni.

Péter egy lépéssel hátrált. ^