Harangszó, 1938

1938-07-31 / 31. szám

1938. július 31. HARANGSZÓ 247. rultjai. „Minden akadályon keresztül a kitűzött cél felé“ ez jellemzi Bodel- schwingh apónak minden cselekedetét, így: nincsen jó ivóvize szeffény ápoltjai számára, mert a heffyes völffyes talajba nehéz kutat ásni és jó vizet találni. No­sza rajta: jó forrásvizet keresni, vízve­zetéket építeni az egész telep részére! Akármilyen lehetetlennek és kivihetet­lennek látszik is, úgy a terepviszonyok, mint a szűk pénzviszonyok támasztotta akadályok miatt, ö talált utat is, mó­dot is, pénzt is, hogy egész Béthel egész­séges, jó ivóvízhez jusson! Nincsen hajlékuk, munkájuk, az iszá- kossáff rabságába esett vándorlegények­nek s egyéb, a társadalomból kiközösí­tettéknek? Nosza teremtsünk hajlékot munkaalkalmat alkalmas földek megvá- sárolásáva! és megmunkálásával. így lé­tesül több ezer holdnyi területen Wil­helmsdorf és a „Senne“. Ma nagyon so­kan az élet hajótöröttjei közül, ott köt­nek ki Bodelschwinghné! s lesz belőlük a társadalom, az egyház, a haza hasznot- hozó tagja. „Embereket menteni, a leg­nagyobb akadályok dacára is!“ Akit a Krisztus szerelme szorongat, nem néz­heti ölhetett kezekkel, mint pusztulnak mellette felebarátai. Imádkozik, dolgo­zik! És vele van az Ür! A segítség min­dig tőle jött! A segítség még ma is mindig tőle jön! *** Érdekes, hogy az a férfiú, ki mint miniszter fia, fiatal lelkész korában le­szállt a párisi rongyszedők közé s azok­nak gyermekeit gyűjtötte a maga szűk kis szobájában Isten Igéje köré, pálya- választása elején, leszállt mint bányász a föld mélyébe s mint vájár dolgozott, hogy saját tapasztalatából megismerje a bányászok életét és hivatását. Nem bír­ta a sötétben folyó munkát. Levegőre, fényre, napsugárra vágyódott. Ez job­ban felelt meg lényének. Otthagyta a bányászatot és beiratkozott a jogra, de Az elvesztett haza. Regény. Irta : Hamvas József. 6 Wesselényi elmondotta, hogy a né­met járom alól csak török segítséggel szabadulhatunk meg. Zrínyi Péter a Zrínyiek régi álláspontját védte, hogy a törököt nem szabad magunkra szaba­dítanunk. A magunk erejéből kell visz- szaszerezni szabadságunkat. Vittnyédy is erősen ellenezte a török barátságot. Bejelentette, hogy Grenonville bécsi francia követ is biztatja a magyarokat és hathatós segítséget ígért, ha a fran­cia szövetség fejében francia herceget választunk meg magyar királynak. Voltak, akiket lelkesített ez az aján­lat, de voltak, akik nem bíztak a fran­cia szövetségben. Abban se bíztak, hogy a saját erőnkkel meg tudjuk törni a bécsi udvar hatalmát Magyarország fe­lett. A megtört nemzet fáradt lelkében nem tudott megérni a bátor cselekvés. Ekkor állt elő indítványával Vitt­nyédy, a furfangos jogász: — A fejedelmet, Lipótot, kell kéz- rekeríteni. Ehhez nem kell nagy hadse­reg. csak egy csomó elszánt lovas ember. Lipót nemsokára üli esküvőjét a spanyol hercegnővel. Akkor kimozdul Bécsből és Schottwienig menyasszonya elé megy. Egy merész lovasroham szétugrasztja a kíséretet, lóra kell kapni Lipótot és ei­ez sem felelt meg természetének. Gaz- dász lett. Egy nagy uradalomban sajá­tította el a gyakorlati tudást, szigorú főnök mellett. Reggel öt órától este nyolc óráig vagy az öt ökörtől vont eke mögött lép­kedett, vagy pedig a négy lótól vont vasfogas mellett haladt. Ha nehezére esett is a szokatlan, megerőltető testi munka, eltökélt szándéka volt, minden gyakorlati munkát a legapróbb részle­tig megtanulni. Meg is tanulta. A mindennapi gyakorlati munka mel­lett nem felejtette el az önművelést sem. Cukorrépa kanáláskor a munkások mö­gött haladva Tacitust olvasta s úgy gya­korolta felügyelői tisztét. Egyházi lapo­kat és más folyóiratokat is olvasott. Déli pihenő alatt pedig a munkásoknak szép történeteket olvasott fel, amit nagy örömmel hallgattak, csak csodálkoztak azon, hogy a fiatal felügyelő mért szó­rakoztatja őket ilyen dolgokkal. Eddig ilyen figyelmet mé>g senkitől sem ta­pasztaltak. A fiatal gazdász, ki oly nagy buzga­lommal feküdt a neki oly kedves hiva­tásának, dehogy gondolt arra, hogy Is­ten már más munkamezőt szánt neki, hol mint teológus fog szántani, vetni, munkálkodni. Isten csodálatos terveibe beletartozott, hogy Bodelschwingh előbb megtanuljon gazdálkodni. Csak így tu­dott Isten később több ezer hold földet rábízni, hogy ezen a területen ne csak gazdálkodjék, hanem embermentő mun­kát is végezzen. Gazdasági és teológiai tudása egymást szépen kiegészítette. Csodálatosak Isten útjai! A pásztorfiú, Dávid-király lesz. A keresztyéneket ül­döző Saulus Krisztus evangéliumának harcosa. Bodelschwingh a gazdász — Né­metország legnagyobb gyakorlati teoló­gusa, belmisszionáriusa! És ez jól van így, hogy ember tervez — Isten végez! *** Aratás idején történt. Egy forró vinni Petróczy István báróhoz Kassa- várába. Onnan ki nem bocsájtani, amíg a kellő engedményeket meg nem teszi. — Ha kieresztik, mindent visszavon. — A tárgyalást bízzák rám az urak. Addig ki nem eresztjük, amíg Magyar- ország földjén egyetlen német katona lesz és amíg valamennyi várban és vá­rosban nem a mi magyar hadaink ülnek. Aztán már küldhetik ide Bécsből a csá­szári rendeletet papiroson. A merész terv meglepte a hallgató­ságot és csak lassan lelték meg szavu­kat az előkelőségek. Wesselényi tiltako­zott először: —r Nyíltan fegyvert fogni más, mint vermet ásni. — Hát a magyarnak nem ássák-e a vermet? — fakadt ki Vittnyédy. — Nagyobb biztonság, ha a törökkel kötünk szövetséget. — De már az nem! — Kiáltott fel Vittnyédy. — Mert akkor tovább nem mi parancsolunk, hanem török. Egyéb­ként az ilyen szövetséggel magunk el­len zúdítjuk egész nyugati Európát, ahol már kezdenek felkészülődni a török ellen. De csak nem fogadták el a furfan­gos fiskális ravasz tervét. Még este felé is ette a méreg Vitt­nyédy t, mikor megint együtt ballagott Sóváryval és Gyömöreyvel. nyári napon Bodelschwingh lóra ült, hogy a szomszéd falvakban aratókat ke­ressen. Délelőtt egy kis városkába is eljutott. A templomból ének üti meg tűiét. Leugrik lováról s egy fához kötö­zi ő pedig bemegy a zsúfolásig megtelt templomba. Nagynehzen még talált he­lyet. Éppen missziói ünnepély volt. A lelkész erről az igéről beszélt: Nagy az aratás, de kevesen vannak az aratók, kérjétek az aratás urát, hogy küldjön aratókat! A lelkész beszéde folyamán felvetette azt a kérdést, hogy nincs e a sok hallgató közt esetleg olyan valaki, aki hajlandó lenne az Ür aratásába menni? Bodelschwingh lelke mélyén szo­katlan örömöt és vágyat érzett arra, hogy misszionáriusnak menjen. Az arató munkát még bevégzi s aztán a missziói ünnepen nyert belső sugallatnak enged­ve búcsút mond a gazdász életnek s el­megy Baselbe teológusnak. Ott boldog éveket tölt. A tegkiválóbb tanárok elő­adásait nagy áldással hallgatta. Nem­csak Baselben, hanem más egyetemeken is szorgalmasan készült missziói hivatá­sára. De az aratás Ura nem a pogányok közé vezette. Más missziói munkát szánt neki. József kiment a mezőre testvéreit ke­resni. Többé nem került haza. hanem Egviptomban a király helytartója, az egész nép és saját családjának eltartója lett. Saul elindult elveszett szamarakat keresni, és királyi koronát talált. Lut­her Wormsból hazafelé igyekezett Wit- tenbergbe s egyszer csak a Wartburg várában találta magát mint bibliafordí­tót. Jónás próféta Tarsusba akart szök­ni az Ür parancsa elől, mégis Ninivében kötött ki. Istenünk csodálatosan hívja és csodálatosan állítja be szolgáit a munkába! *** Bodelschwingh 1851-ben mint önkén­tes szolgált. Forró nyári napon gyakor latoztak. A fiatal önkéntes nagyon ki­Gyömörey megszólalt: — Hát igazán azt gondolja, fiskális uram, hogy megváltozna az ország sorsa, ha elfognánk Lipótot? Vittnyédy kíváncsian nézett a fiatal magyar vitézre. Gyömörey folytatta: — Mert, ha csak az kellene, ki tud­nám emelni a kíséretbül Lipótot. — Nincs annyi katonasága kigyel- mednek. — Nem is jó ehhez a katona, aki iszik, lármázik, végig tiporja a vidéket, amerre jár, úgy hogy a vak is látja a nyomát, a süket is meghallja. — Hát akkor? — Tudja talán, fiskális uram, hogy a Sokoró alján közel lakom a Bakónyhoz. — Miről jó ez? — Béresem, számadó juhászom nagy lelki atyafiságban él a bakonyi szegény- legényekkel. Bátor, ravasz emberek ezek a szegénylegények. Úgy eljönnek Bécs alá, hogy még a házőrző kuvaszok se vakkantanak rájuk. — Hányat lehetne összeszedni? — Amennyi kell. Mondjuk százat. — Elég lenne? Támadáskor csapnak ezek akkora lármát, mintha ezeren volnának. Vittnyédy elgondolkozott: — Aztán hová vinnétek Lipótot? A Bakonyba. Erősebb vár az, mintha kőből volna rakva. Oda jöjjön utánunk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom