Harangszó, 1938

1938-07-03 / 27. szám

HARANGSZŐ 1938, július 3. 218. tájával, hanem kíméletlenül szakit vele. Sőt szembeszáll vele. Hadakozik ellene. A bűnnek három fajtája van: érzéki bű­nök (5), vérmérsékleti bűnök (8), az igazsággal és őszinteséggel ellentétben álló bűnök (9). Melyik ékteleníti űj em­bered arculatját? Július 8. Kolossá 3, 12—13. Ha lélek szerint élünk, lélek szerint is járjunk. Isten előtt nincs személyválogatás. Fér­fi, nő, gyermek, úr vagy szolga hozzá­tartozhat Jézushoz, de akkor úgy kell járnia, mint keresztyénhez illik. A ke­resztyén életnek meg vannak ismertető­jelei, melyeknek ott kell ragyogniok minden keresztyén életben. S ezek nem külsőleg reájuk erőszakolt parancsoló és tiltó szabályok, hanem mint Isten Lelke által létrehozott gyümölcsök díszítik életünket. Július 9. Kolossá 4. rész. Imádságban való állhatasosság, bölcs magatartás a kívülvalók irányában, kellemetes be­széd, mit az apostol a kolossébeli hívek figyelmébe ajánl, hogy ezek által mások is megnyerettessenek a Krisztus ügyé­nek. Pál apostol képmutatás nélkül el­mondotta ezt magáról, ö valóban betöl­tötte a szolgálatot, melyről a 17. versben szól. Hűséges eszköze volt az Úrnak. Nála Jézus volt az első mindenben. Jé­zus élet volt számára, s így az ő keresz- tyénsége is életté lett. Tanuljunk tőle! Cséry Lajos. SABOOLATOS Az áldozat öröme. Az adorjánháza-egeraljai evan­gélikusok nagy anyagi áldozattal templomot építenek. Már országos gyűjtést is tartottak erre a célra, így az építkezés ügye eléggé isme­rős az evangélikus közvélemény előtt. E napokban bent járt Pápán a gyülekezet missziói lelkésze. Ott felkereste őt egy nagyon szerény körülmények között élő gyári mun­kás leány, aki szűkös keresetéből nemcsak magát tartja el, hanem édesanyját is. Elmondotta, hogy hallott a kis gyülekezet templom­építő, hősies erőfeszítéseiről s el­határozta édesanyjával együtt, hogy ők is adnak valamit erre a célra. Ezzel letett egy pengőt. Egy pengő nem sok. Neki azon­ban sok volt, ép ezért Isten is sok­ra értékelte és Isten szolgája is sok biztatást merített belőle. Mind ki­mondhatatlanul örültek: aki adta, aki kapta s az is, aki titkon lát min­dent. Áldozatot hozni öröm. Örömteli áldozatot elfogadni is öröm. Talán azért is van olyan kevés öröm ebben a világban, mert olyan kevés az áldozat benne. bet:eeőniba A kormányzó jelenlétében megnyitot­ták a Szent István emlékév országos ün­nepségeit. — A Hangya szövetkezet most ünnepelte 40 éves fennállását. Az ünnepségen vitéz Imrédy Béla miniszter- elnök tolmácsolta a kormány üdvözletét. — A kisebbségi kérdésben ellentétek mu­tatkoznak Benes elnök és egyes cseh mi­niszterek között. A kormány lemondásá­val számolnak. — Codreanut, a román vasgárda vezérét, 10 évi kényszermun­kára ítélték. — Uj angol-olasz tárgyalá­sok kezdődtek Rómában. — A benem- avatkozási bizottság egyhangúlag elfo­gadta az angol tervet, mely a Spanyol- országban harcoló önkéntesek elszállí­tására vonatkozik. — A lengyel köztár­sasági elnök Olaszországba utazott. — Francia-török feszültség keletkezett az alexandrettai szandzsák miatt. — Nagy ünnepséggel iktatták be Írország első elnökét Hyde dr.-t. — A köztársasági spanyol kormány külföldi városok bom­bázásával fenyegetőzik. — A nagy ára­dások miatt Kina egy részében szünetel a harc. Az egyházi esztendő Szentháromság utáni 3. vasárnap Luköcs 15, 1—10. Adjunk hálát: Hogy Jézus bűnösöket fogadott ma­gához. Hogy ma is utánamegy minden egyes elveszett juhnak és minden elgu­rult drachmának. Hogy Jézus szeretete keres minket bűnösöket is, és nagy az örvendezés a mennyben, ha egy bűnös megtér. Könyörögjünk: Hogy Jézus mentő szerétetét ezután se hagyja abba. Hogy ne próbáljunk balgatagul el­lenállni ennek a mentő szeretetnek. Hogy legyünk mindnyájan megtalált juhok és megtalált drachmák: megtért emberek. HISEK Ehhez a számhoz szokás szerint pos­tai befizetési lapot mellékelünk a lejáró előfizetések megújítására. Nyomdatech­nikai okokból minden számhoz kell befize­tési lapot mellékelnünk, fizetési felszó­lítást azonban a befizetési lap csatolása csak akkor jelent, ha rá van nyomva: előfizetése leiért. Kérftlk megújításét A többiek használják fel a befizetési lapot arra, hogy próbáljanak új előfize­tőket gyűjteni lapunk számára s azok előfizetését küldjék be rajta. Lapunkat továbbra is olvasótáborunk hűséges sze- retetébe ajánljuk. Rádiós Istenllszielet. Július 3.-án 11.15 órakor evangélikus istentisz­telet lesz a Deák-téri templomból. Pré­dikál Magócs Károly kér. központi lel­kész. Énekszámok a Dunátúli Énekes- könyvből 11, 407, 290 és a nemzeti him­nusz. Orgonái Weltler Jenő kelenföldi karnagy. Énekel az Evangélikus Férfi­kar Weltler Jenő karnagy vezényletével. István király jubileumi évét jun. 25.-én nyitotta meg a kormány. Minden temp­lomban istentisztelet volt előtte. A Deák­téren Dr. D. Raffay Sándor tartotta az istentiszteletet, D. Kapi Béla püspök pe­dig a felsőházban mondott beszédet Ist­ván királyról. Kovács Sándor püspök a budapesti Luther-szoborról. Kovács Sándor dr. püspök a kelenföldi gyülekezetben elő­adást tartott a budapesti Luther-szobor- akcióval kapcsolatban a reformátor tör­ténelmi alakjáról. Luthert, mint vallásos hőst —- úgymond — „kereszt-teológiája“ jellemzi, a Megváltó sebeibe rejtőző lé­lek ő, életének a hit a sarkpontja; hiszi, hogy nem a bűnbánat gyötrődéséért, ha­nem hitéért menti meg Isten az embert. Éreznie kell az isteni küldetés tudatát és a velejáró felelősséget, bátor, dacos­kodás nélkül és alázatos, de nem szol- gailag meghunyászkodó. Egyetemes hős is Luther, mert sok olyan társadalmi elvet hirdet, amit korunk megtámadha- tatlan igazságnak vall. Örök növekedés­ben lévő fa, kiapadhatatlan forrás, aki lelki ember tud maradni minden viszon­tagságok között. Fejtegetései végén hangsúlyozta, hogy a budapesti Luther- szobornak egyúttal nemzeti bizonyság- tételnek kell lennie s ezzé úgy lesz, ha a szoborművön alakját magyar tanítvá­nyai veszik körül. Megemlíti még, hogy Luther megmintázásának gondolatával Pozsonyban foglalkozott a legnagyobb magyar szobrászművész, Fadrusz János is, de korai halála miatt nem valósíthat­ta meg tervét. Kitüntetés. Dr. Mikler Károlyt, a zsi­nat főelőadóját, törvényalkotási munká­jáért a kormányzó a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Üj egyházmegyei felügyelő. A zalai evangélikus egyházmegye Tapolcán, jú­nius hó 29. napjára összehívott rendes közgyűlésén iktatta be hivatalába Dr. Róósz Ádám egyházmegyei felügyelőt. A soproni felső egyházmegye julius 3-án Sopronban tartja évi rendes köz­gyűlését. Ezen búcsúzik Scholtz Ödön 25 évi szolgálat után visszalépő eddigi es­perestől s beiktatja Ziermann Lajos kor­mányfőtanácsos soproni lelkészt, új es­perest. A beiktatást D. Kapi Béla püspök végzi. Példaadó nemes cselekedet. Kuszenda Lajos ny. pestszentlőrinci főjegyző, egy­házfelügyelő a rossz állapotban levő bényei evangélikus templom megújí­tására 1000 pengőt ajánlott fel. Tanárválasztás. A Deák-téri testvér­egyházak képviselőtestülete június 21.-én tartott ülésében a fasori gimnázium ma­gyar-német tanszékére Blázy Lászlót vá­lasztotta meg. — A leánygimnáziumban a német-angol tanszéket Dr. Dömötör Miklósnéval, a magyar-latin tanszéket Dr. Győry Arankával és a matematika-

Next

/
Oldalképek
Tartalom