Harangszó, 1938
1938-01-02 / 1. szám
1938. január 2. HARANGSZÓ 3 Luther az ő sekrestye imádságában ilyen vallomást tesz: „Ha Te nem tanácsoltál volna engemet, akkor már réges-régen mindent elrontottam volna!“, — majd így esedezik: „Használj fel eszközödül!“ Vájjon az eszköz, a szerszám berzenkedhetik e az ellen, aki használja?! A fűrész ellenszegülhet e a favágónak, a kapa a napszámosnak, az olló a szabónak, a cserépedény a fazekasnak? (Róma 9, 21.). Aki a Dunán fölfelé próbál úszni, csakhamar ellankad. Tapasztalja, hogy lebírhatatlan erővel áll szemben. Aki a szembenlévő partra akar átúszni és keresztezi a folyam irányát, az máshol köt ki, mint ahova elindult. De aki átengedi magát a folyam sodrának, az tízezer méterre is elúszhat. Keresztyén! Ha szembeszállsz az Isten akaratával, összetörsz, ha keresztezed azt, nem érsz célhoz. Mindig máshova lyukadsz ki, mint ahova elindultál. Válaszd azt az irányt, amelyet az Isten akarata szab eléd, akkor könnyen haladsz, messze jutsz és eléred a célt. Az Üdvözítő nemcsak másokat unszolt Isten akarata teljesítésére, hanem Ö maga is fiúi engedelmességgel hajtotta végre az Isten akaratát. Tudatában volt, hogy ez a világ csak az Ő vére által tisztulhat meg. Azért „megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.“ (Fii. 2, 8.) A Getsemáné kertben vércseppeket izzadt, miközben így esedezett: „Atyám!, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te!“ Majd másodízben és harmadszor is ehez hasonlóan könyörgött és az imádság befejező szava ez volt: „Legyen meg a Te akaratod!“ (Mt. 26, 39, 42—44.) Az Isten Fia azzal szerzett üdvöt a világnak, hogy teljesítette az Isten akaratát. Harmati Béla. Újév küszöbén. De jó volna belátni a jövendőbe! L'j esztendő küszöbén ez ötlik az eszünkbe. Mért is nem adott Isten olyan szemet, amely keresztül lát a jövendő függönyén. Hiába! A jövendő sötét ismeretlen. Mint mai képünk közepe. S legyünk hálásak Istennek, hogy így van. Az is Kegyelem Otőle, hogy elrejtette előlünk a jövőt. "Annyit ti» is enged 1st. i tudnunk a jövendőről, amennyire szükségünk van. Bizonyosan tudjuk például azt, hogy fogy uz életünk. Peregnek a homokszemek, mint a kép mutatja. Minden nap kevesebb van előttünk s több van mögöttünk. Az is bizonyos, hogy ebben az évben is vár a munka. A képen a kévék ezt jelképezik. Életünk mezején arcunk verejtékével kell keresnünk a kenyerünket. A képen fejsze is látható. Oda van támasztva a fa tövéhez. Bizonyos, hogy életünk fájának tövéhez oda van támasztva a fejsze. Nem tudjuk, hogy életünk Ura mikor veti azt a gyökerekre. A jövő sötét s bizonytalan. De De előttünk ragyog útmutató fénnyel a bethlehemi csillag és a Krisztus keresztje. „Uram, taníts minket úgy számlálni nappjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.“ „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, mlglen visszatérsz a földbe .. Ej, hallgass! Adtam már jócskán, s adok máskor is és az igazit akkor kapod meg, ha majd benne ülök a birtokban. Vagy nem így egyeztünk meg? — De olyan formán. Hanem hát azért a magamfajta szegény legénynek jól esik olykor-olykor a guba. Dénes legyintett. — Hagyd most ezt. Adok, amikor csak tudok. S ma is kapsz tőlem jó summát, ha elvégzed, amit rád bízok. — De előbb tudni akarom, kitartasz-e velem jóban rosszban? Péter arca ragyogott a megelégedéstől. — Kitartok mindhalálig. — Még akkor is, ha értem, vagy miattam ülnöd kellene? Péternek az amúgy is vad, marcona képe szinte eltorzult. — Még akkor isi Csak fizessen meg s akkor parancsolhat! Mindenre kapható vagyok. Dénes egy lépéssel hátrált. — Ezt már szeretem! Most igazán elhiszem, hogy az emberem vagy! A szerződést megújítjuk s ha jól bevégeztük a munkánkat, jön a pihenés. Most azonban dologra fel! Péter ravasz tekintettel nézett urára. — Ha jól értem, újabb munka vár reám. Igaz? Dénes bólintott. — Ügy van. Üjabb munka s utána talán még újabb. Péter szája mosolyra ferdült. — De instálom, szeretném tisztázni az újabb szerződést. Az öreg úr orvosságára megegyeztünk. De másra még nem! Hát azt szeretném most hallani, mi lesz a munkám s mit kapok érte? Dénes türelmetlen lett. — Ej, de bizalmatlan kezdesz lenni! —- No, azt éppen nem mondhatnám. Csak ép szeretrJ.n mégis tudni a béremet. Hiszen a munka nagyságától függ a bér is. Vagy nem úgy van? — De úgy. Csakhogy j'ól tudod, nem szeretek apránként fizetni. Egyrészt, mert amim van, az magamnak is kevés. Másrészt meg van úgy, hogy semmim sincs. Hisz jól tudod, az öreg elég fukarul bánik a pénzzel. — Péter felemelte a mutatóujját. — No, no, nem egészen úgy áll a dolog, ahogy mondani tetszett. Az öreg úr ád pénzt, sokszor sokat is. Hiszen nem egyszer hoztam én is a nagyságos úrnak. Dénes ideges lett. — Hagyjuk ezt. Ha van pénzem, adok, ha nincs, nem adhatok. De megkapod a részed, ha a vagyon az enyém lesz. Péter felvágta a fejét. — S mennyit kapok akkor? — Mennyit akarsz? Péter egy darabig gondolkodott, aztán kivágta. — A birtok egyötödét. Dénes felszisszent. — Elment az eszed? Péter szemöldöke ráncba szökött. — Eddig oda volt, de most megjött. Dénes megkövültén nézett rá. — Tudod-e, mennyi az az egyötöd? — Már hogyne tudnám? Kerek ötszáz hold! — S te szolga létedre ennyit kérsz? Mit csinálnál annyi földdel? — Uraságot játszanék! — Komolyan beszélsz? — A legkomolyabban! Ebből egy barázdát se engedek! S ha nem tetszik, ám tessék. Amit eddig tudok, az is elég ahhoz, hogy a börtönbe jusson velem együtt a nagyságos úr. S akkor kvittek leszünk! Vagy egyötöd, vagy mindegyikünknek az örökös rabság. (Folytatjuk.)
