Harangszó, 1938
1938-06-12 / 24. szám
190. HARANGSZÓ 1538. június 12. ban mindenütt a legszebb és legszentebb eszméket tanulja mindarról, ami erkölcsi lényt nevel az emberből. Elsősorban a családra hárul ez a fontos feladat, mert az egész társadalom élete, jövője, fejlődése, annak a kicsiny sejtnek ellenállóképességétől függ, amit a nemzet nagy szervezetében a család jelent. Az iskola feladata pedig, hogy tovább építsen a család által megvetett helyes alapra. Ha volt valaha szüksége a mi ezer sebből vérző hazánknak, hogy művelt és jellemszilárd fiai leányai legyenek, úgy most van arra legnagyobb szüksége, amidőn a soha nem képzelt elesettségből való felemelkedést várjuk bizakodó hittel. Az iskola falai közül most kilépő zsenge fiatalok szemben találják magukat a rideg, könyörtelen élettel. Neki vágnak annak az útnak, amely homályos jövőt takar, amelynek kezdetén talán bánatos lélekkel indulnak el, de amely mögött mégis ott remeg a tiszta lélek áhítatos hite, reménnyel teli bizalma. Ez a reményteli bizalom vajha ne hozna rájuk csalódást! Nehéz küzdelem vár reájuk, amelyben csak lassan, lépésről-lépésre tudhatnak előre jutni. Nehezen tud előre jutni az is, aki a legjobban van felvértezve. De diadalmasan fogják megállani helyüket a nemzetépítő táborban, ha az iskolában kapott eszményekhez hűek lesznek, ha a tudáson kívül, hitet is visznek magukkal az életbe, mert az élet tengerén ez az egyetlen iránytű, amely I boldoguláshoz vezet. Induljanak tehát ifjaink ezzel a jelszóval: Istenért és Istennel a hazáért, Nagymagyar- országért!... A mindennapi iskolából kilépő gyermekek nagy része belép az élet iskolájába. Elérkezett tehát életüknek legfontosabb pillanata. Egyesek a föld- mívelést, mások az ipart és ismét mások a kereskedést választják életpályául; kevesebben pedig tudományos pályára lépnek. Bárminő állást válasz- szón magának a gyermek-ifjú, minden állás jó és becsülésre méltó, de hogy a választott állásban szerencsés megelégedett lesz-e az többnyire az egyéntől és a nyert neveléstől függ. A tanító intő, buzdító és serkentő szavait a szülők nem növelhetik már oly mértékben, mint az iskolai évben s így a fiatalság legnagyobb része magára van hagyatva. Gyermekekből lesznek a férfiak és serdülő leányokból a felnőtt nők s ha ezek zsenge korukban jó nevelésben részesülnek, s társadalom hasznos tagjaivá válnak, míg ellenkező esetben a társadalom salakjainak számát szaporítják. Szomorú jelenségeket látunk városokban is, falvakban is, az emberek elvadulását illetőleg. A kölcsönös szeretet helyét a szeretetlenség foglalja el s így az ellenségeskedés tölti be; az igazságot száműzte a csalás, hazugság; egyetértés helyett széthúzást látunk. Hogy az erkölcsi nevelés terén eredményt mutathassunk fel: a szülői háznak az iskolával karöltve kell járnia, a nevelés így lesz eredményes. Legfontosabb az emberre nézve az, hogy vallásos élete legyen. Az olyan ember, akinek nincs vallása, vagy vallása gyenge alapon áll, lehetetlen, hogy jó ember legyen. Valamint a föld gyümölcse a nap melege és világossága nélkül nem nőhet és nem érhetik meg, úgy az ember sem érhet el e földön semmi jót, ha szívéből hiányzik a hit. Ezt kell útra- valóul vinni az élet iskolájába, a mindennapi iskolából kikerült nemzedéknek! Benedek Vince. A Budapest III. kerületi egyházközség ezévben is pünkösdi levéllel kereste fel híveit. A levél összefoglaló képét adja az egyházközség legutóbbi életjelenségeinek. Örömmel értesülünk belőle arról is, hogy az egyházközség a közel jövőben második harangot szándékozik beszerezni s meg akarja kezdeni az or- gonaépltést is. A mindennapi iskolából — az élet küzdőterére. Az iskolai év véget ért. Az annyira távolnak tetsző utolsó óra elkövekezett. Az iskola kapuja aztán két hónapra bezáródik. A növendékek egyrésze többé nem jön vissza az iskola falai közé, hanem kilép egyenesen az élet küzdőterére. Az a vonat, melyre hat-nyolc év előtt felültek a most búcsúzók: megérkezett. Felhangzik az állomáson a kiáltás: „átszállni!“ — Igen, de hová? merre?... Ez a kérdések kérdése. Hová? merre? melyik vonatra? — mikor a kenyér után törtetők egymást lökdösve iparkodnak feljutni arra a vonatra, amelyen a jobb jövőt feltalálni vélik. Hová? merre? — mikor az eddig álomvilágban élt gyermeki lélek csak csúnya tülekedést, zűrzavart egyenetlenséget lát körülötte minden felé és virágos mező helyett, letarolt mezőt szemlél!... A nemzet sorsa, jövő boldogulása azon fordul meg, hogy milyen útravalót visz magával az élet küzdőterére a mindennapi iskolából kikerült és a közéletben majdan szerepet betölteni hivatott újnem- zedék. Vájjon magával viszi-e az iskola által nyújtott ismereteket, amelyek lehetőségét ígérik az életben való boldogulásnak, vagy engedi, hogy a szerzett ismereteket a feledés hamuja takarja, nem gondolván az önképzésnek annyira szükséges voltára. Fontos reá nézve, a jövő lehetőségeinek helyes meglátása, mert csak is ez nyújt biztosítékot arra, hogy a mindennapi iskolából a való életbe való átmenet zökkenés nélkül történjen meg. Fontos még az is, hogy az előtte felvetődő eshetőségek tömkelegéből ki tudja választani azokat, amelyek jövőjére nézve döntő elhatározással fognak lenni. Az eletbe elinduló ifjúság megfelelő tudással és szakképzettséggel való ellátását, a nevelés és oktatás eszközeivel, az iskola kell, hogy biztosítsa. De ez nem elég. Szerep jut künn az életben a felnőtteknek is abban, hogy az iskolát elhagyó nemzedéket a szerzett ismeretek utánpótlására buzdítsák, elibök tárván tanulságképpen mindazokat a tapasztalatokat, melyeket egyéni életük folyamán, mint követésre méltókat ismertek meg. — Viszont, a kikerült nemzedék feladata, hogy a nyert szellemi kincseket szorgalmas önképzés által gyarapítsa. Az újkorszak uralkodó eszméje, intézményeink kulcsa, a jövő ifjúsága lesz. Az ifjúságnak tehát nagy szerep jut a nemzet jövőjének kialakításában. Vigyáznunk kell azért arra, hogy a szülői házban, az iskolában és a társadalomt VARGA GYULA 1S56-193S.
