Harangszó, 1938
1938-06-05 / 23. szám
184. HARANGSZÖ 1938. június 5. Krisztus és az apostolok mindenütt az emberi személyiségnek istenálkotta Sajátosságában való újraéledéséről beszélnek. Az embernek nem csak egy része (lelke, szelleme) fog feltámadni, hanem az egész ember, ide értve a testet is. Az Ujtestámentom nem ismeri a testnek a késői görögök által vallott lekicsinylését; becsüli azt, mint Isten teremtését. A test, amint azt a Mindenható kezdetben megteremtette, nem volt börtöne a léleknek, hanem — az eredeti szöveg értelmében — méltó köntöse Isten képének és hasonlatosságának; a belső embernek megfelelő eszköze és kifejezési formája, sőt I. Korinthus 3, 16. szerint egyenesen „Isten temploma.“ A mostani test ugyan a halál martaléka, ezért azonban nem marad az ember a „vég“ alkalmával test nélkül. Fel fog támadni a halálból új, dicsőséges testben. (Filippi 3, 21.) Nem az él tehát tovább, amit az ember itt e földön magából csinált, sem az, ami e világ viszonyai közepette belőle lett, hanem úgy támad fel az ember, ahogyan Isten kezdetben megteremtette. A feltámadáskor ez az isteni kezdet nyer befejezést, még sokkal dicsőségesebben, mint az első napon. A feltámadt ember isteni dicsőségben tündöklik. (I. Korinthus 15, 41— 44.) Az ember mostani állapotához vi- nyonyítva a feltámadás teljes „elváltozást,“ új teremtést jelent. (I. Korinthus 15, 51.) Fordította: Garam Zoltán. ÜNNEPEKRE KÉSZÜLŐDNEK. Ünnepekre készülődnek Sürgés-forgás minden házban, Ki mos, vasal, kalácsot süt Sonkát főznek nagy lábasban. Házak falát tapasztgatják Fehér messze/ bemázolják. Vájjon a szív ünnepel-e? Békét talál, békét is oszt? Bujdosónak szállást kinyit? Mezítelennek ruhát hoz? Megbocsátó szeretete A szivéből ki árad-e? Ezek nélkül az ünneplés Hétköznapi csúfolódás, A kalács is száraz darab Imádságod csak káromlás. Fehér lesz a házad fala, De tisztátlan szíved maga! Páter Jenő. Miért járok templomba? Nem puszta szokásból. Nem divatbemutatóra. Nem egy kis beszélgetésre. Nem szórakozni. Nem szundikálni. Nem a papot bírálni. Nem kegyességet fitogtatni. Nem Istennel üzletet kötni. Nem ismeretemet gyarapítani. Nem politikai nézeteket hallani. Az evangélikus keresztyén egyedül azért megy templomba, hogy hallgassa és engedelmesen befogadja Isten igéjét. „Boldogok, akik hallgatják és megtartják az Isten beszédét.'1 A nép gyermekei a Luther-szoborról. A Luther-szoborra történt gyűjtéssel kapcsolatban sok megható levelet kaptunk olvasóinktól. Reszkető kezű öregasszonyok, kérges tenyerű gazdák, munkások és iskolásgyermekek ragadtak tollat s adtak kifejezést a szobor felállítása feletti örömüknek. Az alábbiakban két egyszerű olvasónk beküldött verséből közlünk néhány szakaszt. Vívott Luther szócsatákon Háromnapos hitvitát, Ellenségi mindenáron Leteperni akarták. Mindenható világ Ura Ellenségtől megvédte, Ajka kinyílt igaz szóra, Isten ott volt ővele. Hitünkért sokat dolgozott, Nagyok az ő tettei, Testvéreim, ezért szobrot Mi is állítsunk neki. Bibliával a kezében Hit, szeretet övezik. Világosság gyűl az éjben Ahol a hőst követik. Kövessük mi is testvérek, Hithősünk nagy példáját, Minden ember, ki jo lélek, Olvassa a bibliát. Szabó Juliska, a csanádapácui elemi iskola VI oszt. tanulója. *** Pályámat most kezdtem, gyári munkás vagyok. De mi tőlem telik, annyit én is adok! Mért ne tehetné meg Luther szent egyháza, Hogy szobrot állítson a magyar hazába! Hogy emelt szoborral lerója háláját, Mely hirdeti hitünk örök erős várát. Biblia a községházán. A kiskunlac- házai református egyházközség a politikai községnek díszes bibliát ajándékozott azzal, hogy azt helyezzék el a képviselőtestület tanácskozó asztalán. Az elöljáróság elhatározta, hogy a bibliát ünnepélyes keretek közt veszi át s tanácskozásai előtt mindig felolvasnak belőle. — Követendő példa. Akadna-e köztünk egyetlen egy hivő, Ki mondaná, hogy ez a dolog nem dicső? Ezt még a koldus is helyeselni fogja, 0 is adományoz a Luther-szoborra.' De ő majd csak annyit, ami tőle telik. A tavak vizét is a cseppek növelik. Balogh Lajos diósgyőri vasmunkás. E néhány egyszerű megnyilatkozás is mutatja, hogy a Luther-szobor ügye nem erőszakkal előráncigált valami, hanem a népünk szíve mélyén gyökerezik! OLVASSPX A BIBLIÁT „A Szentlélek mindenre megtanít majd titeket. . Junius 5. A Szentlélek gyülekezetei alakit: „Megkeresztelkedének és meg- szaporodának azon a napon háromezer lélekkel...“ Ap. Csel. II. 14—41. — UJ gyülekezetek szervezői nagyon jól tudják, hogy milyen nehéz egy-egy új gyülekezet megszervezése, s mennyi rosszakarattal találkozik az ember munkája közben. — Gyülekezet az Isten szent Lelke nélkül nem szervezhető. Hiába mondod el a legnagyobb művészi előadókészséggel Péter apostol pünkösdi beszédét — beszéded nyomán nem fognak háromezren megtérni, megkeresz- telkedni. A gyülekezetei nem Péter, hanem az Isten szent Lelke alakította meg. Ember által szervezett gyülekezetek összeomlanak, Isten szent Lelke által alakítottak megmaradnak. Junius 6. A szentlélek gyülekezeteket összetart szeretethen: „Mindnyájan felette nagy szeretetben valának ...“ Ap. csel. IV. 31—37. Nagyobb, régibb gyülekezetek lelki összetartásához mennyi emberi munka kell és még igy is — komolyabb lelki életet csupán egy kicsiny mag él, — a többiek néha el-ellátogat- nak az istentiszteletekre s ennyiből áll keresztyénségük. Emberi erő képtelen gyülekezetei összetartani, az összetartó erő: az Isten Szent Lelke. Az idézett részben az Isten szent Lelke csodát művelt: nem csupán szavakkal szeretik egymást, hanem tettekben nyilvánul meg a kis gyülekezetek egymásiránti szere- tete. A módosabbak eladják vagyonukat és támogatják a szegényebb gyülekezeti tagokat. Junius 7. A Szentlélek hitvallói bátorságot ad: „Mikor pedig látták volna Péternek és Jánosnak szólásban való bátorságukat.. .* Ap. csel. IV. 8—13. Péter, mint ember nem tartozott a legbátrabbak közé: amikor baj volt, megalkudott a helyzettel és az emlékezetes .éjszakán, hogy magát mentse, megtagadta egymásután háromszor Mesterét. Mégis pünkösd napján az ő lelkes beszédére keresztelkedtek meg háromezerén s a fenti szentírási részletben Jézus egykori bírái előtt Péter olyan lelkesen tesz bizonyságot Krisztus mellett, hogy a bírái elcsodálkoztak mindkettőjük bátorságán. A bátorságot Péternek, illetve Jánosnak, mindkét esetben, Isten szent Lelke adta. — Jövel Szentlélek, adj hitvalló bátorságot sok-sok vegyesházas hittestvérünknek, hogy meg merje vallani a hitét a házasságra lépése alkalmából is, de a későbbi, gyermekeket nevelő években is. Junius 8. A Szentlélek bölcseséget ád: „Némelyiknek adatik Isten Leikétől bölcseségnek beszéde, némelyiknek pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélektől.“ I. Kor. XII. 8., II. 9—16. Salamon az ótestámentomból jól ismert álmában nagyon jól tudta, hogy mit kérjen az Isten szent Leikétől: Nem a gazdagságot, sem a hosszú életet tartotta a legfontosabb uralkodói szükségletnek, hanem a bölcseséget. Ezt kérte. Bölcseséget, — nem emberi bölcseséget,